2012. július 6., péntek

Én elmentem a vásárba fél pénzzel...

Szerző: Fakirma

A cicistop programnak vannak nem várt hozadékai is. Pontosabban csak azok vannak, az elválasztás még várat magára. Viszont szépen fejlődik a memóriám. És takarékos háziasszony lettem. Legalábbis majdnem. Hála Farkas Ojónak, aki egy ideje az éjszakai szopizás alternatívájaként bevállalja az "Én elmentem a vásárba fél pénzzel" című örökzöldet (értsd: 10 perc bal cici, 10 perc anyai nóta, 10 perc jobb cici, 1 óra alvás, 10 perc bal cici, stb.) Már 14 állatot felsorolok lazán, nyelvbotlás nélkül. Közben még azon is tudok agyalni, hogy vajon miért nem fogy el az a rohadt fél pénz sohasem. A dögök meg csak jönnek és jönnek... Egy ilyen éjszakai mantrázás közepette született meg az elhatározás, hogy életemben nagyjából először élesben kipróbálom a takarékos üzemmódot. Csakhogy Ember ne moroghasson többet azért, mert funkciótlan baromságokra költöm a pénzt. 
Nem a vásárba mentem állatokért, hanem a takarékos anyák Mekkájába, a kilós turiba. És nem fél pénz volt nálam, hanem háromezer forint tejre, kenyérre, túrórudira. Ha lúd, legyen kövér felkiáltással egy olyan napot választottam, amikor az akció is akciós volt, és háromezer forint helyett 1500-ért adták kilóját a ruhának. Ezt a csinos kupacot vásároltam össze a kislányoknak pontosan 1800 forintért:



(Igazság szerint bekúszott a kosaramba három nyakban megkötős női póló is. Valaki elárulhatná, milyen melltartóval nem ciki hordani ezt a műfajt!)

Ezzel a 37,2 dkg-os műanyag macival/majommal/emberkével (?) vesztegettem meg a turkálás közben hónom alatt óbégató Farkas-Ojót:


1115 forintba került. Mert a turi sarkában működő lepukkant játékok osztályán nem volt 50%-os akció. Ráadásul a bazinagy lény fenekében összerozsdásodott négy ceruzaelemet is ki kellett fizetnem.
Így történt, hogy (szinte) elfogyott a fél pénzem. Nem szomorkodom nagyon, lesz még néhány kárikittyomos éjszakám, amikor újragondolhatom a spúrmami üzemmódot.

Szerintetek milyen arcot vágott Ember, amikor meglátta a ruhakupac tetején üldögélő szörnyet? A 85 forint visszajárót megtarthattam magamnak.

10 megjegyzés:

anyus írta... [Válasz erre...]

Sztem abban reménykedsz h a családod többi tagja - a nótázást megunva - száműzi a közeledből a gyereket. Ez nem ér.

Névtelen írta... [Válasz erre...]

Ha elunjátok a Kárikittyomot, ajánlom az Egyszer egy királyfit. (Az A part alatt sem rossz, mert imitálni is lehet, bár éjszakai szoptatásnál talán nem.)
Ezekkel a nótákkal én a nagyobb testvérek lázadó hajlamait próbáltam letörni, amikor az aktuális kis szopós hosszan nyammogott. Úgy tűnik, a szoptatós helyzetek kívánják az őrjítővé váló dalokat.
Ha így haladsz tovább, megalakíthatjuk a Cini-cini muzsika baráti kört is. Alig várom(?).

Réka

anyus írta... [Válasz erre...]

Réka, nem cici-cici muzsikát akartál írni? (Bocs, ugye a hőség...)
A kárikittyomot én csak zuhanyozás közben alkalmaztam, mert a ded amúgy nem támogatja a hosszas fürdést ha nem róla van szó.

Fakirma írta... [Válasz erre...]

Teljesen idióták vagytok!:)))
reggel óta a cici-cici muzsikás klubbon röhögök, meg azon, hogy elképzelem Embert, ahogy éjszaka az ágyban a koreográfiát ő biztosítja az A part alatthoz. Majd felvetem neki az ötletet. Amúgy valóban az éjszakai danolászások okoznak itthon némi súrlódást házastársi kapcsolatunkban. A minap azt mondta, hogy szerinte ne erőltessem ezt az elválasztást és szoptassam inkább éjszaka CSÖNDBEN a gyereket. Vagy pedig kiköltözik a hálószobánkból.
No de tényleg, ti hány állatot tudtok hibátlanul felsorolni? (Anyus, a te válaszodat sejtem, ismerem ezt a rövidzuhany stílust)

Más: Tényleg árulja valaki el nekem, hogy mit lehet a nyakban kötős póló alá felvenni? Az ciki, amikor kilóg a két melltartó pánt? És ugye az a ronda szilikonpántos melltartó már kiment a divatból? Én ma egy kínai cicfixet vettem fel, aminek leszedtem az egyik pántját és csak az egyiket kanyarítottam körbe a nyakamon. Rohadtul vágja a nyakamat.

Névtelen írta... [Válasz erre...]

Anyus, Te meghökkentően pihent vagy :) Félek, ezentúl mindig ez fog beugrani, ha előveszem a könyvet.

Hányszor megbántam már, hogy előbb vettem gusztusos felsőt, mint melltartót... Pont rohad a szekrényben egy nagyon nőies darab, amit pocakkal is lehetne hordani.
A szilikonpánt sokak szerint alpári, múltkor komolyan utánaolvastam. (Sőt, már vártam, hogy valaki itt is felveti.) Sokak szerint csak akkor rossz, ha agyonhasznált és sárgás. Már pici mintás is kapható. De nyakban kötőshöz ízlésficam.
Ha a melltartó tartó szerepe mellékes, akkor a pántnélkülivé alakítható a legjobb.
Esetleg a kellő hosszt elérendő brutálisan feldarabolsz és összeherkelsz két pántot:) Én sóherként és a házi megoldások kedvelőjeként ezt tenném, de lehet, hogy készen is árulják. De hogy ezt milyen néven kell nevezni?

Réka

anyus írta... [Válasz erre...]

Nyakban kötős póló vásárlását csak tökéletes testű fiatal lányoknak engedélyezném, esetleg személyi igazolvány felmutatásával. Sztem 25 fölött már tökmindegy mit vesz alá az ember, fölé javaslom a kabátot.

Szofi írta... [Válasz erre...]

Az biztos, hogy a szilikonnal elárulnád a korodat, mert arról minden fiatal tudja, hogy megbocsáthatatlan divatbaki. Legalábbis így olvastam.

amúgy meg nyakbakötős bikinifelső, nyakban kapcsolódó melltartó, avagy pánt nélküli.
A Women secretben van leárazás, két hete vettem ott egy pánt nélkülivé alakíthatót 2000-ért, és képzeljétek, TART! Kipróbáltam egy átlagos napon rendes pólós alá. Eddig ott még sosem találtam melltartót, ami egy kicsit is illeszkedett volna az én formáimhoz, de ez bejött.

Fakirma írta... [Válasz erre...]

Köszi az ötleteket, azt hiszem kipróbálom a pántnélkülit, bár még mindig nem nagyon hiszek benne (ha a tartásnak nem lenne szerepe, akkor semmit sem vennék alá).
Anyus nem csak meghökkentően pihent, hanem egy nagy negatív szemétláda is, én például gyönyörű vagyok a megkötős pólómban, persze lehet, hogy csak azért, mert tökéletes testű fiatal lány vagyok.:)

anyus írta... [Válasz erre...]

A dicséret szárnyakat ad. Legalább ennyi. Mert tökéletes testű fiatal lány sosem voltam, 25 évvel ezelőtt sem, amikor lehettem volna :D

lotte írta... [Válasz erre...]

Nekem is rohad az ágyam végében egy nemrég vett nyakbakötős... Semmivel sem mutat jól, bár bikinifelső talán még megbocsátható alá, egyebekben használhatatlan. Már akkor tudtam, hogy hiba megvenni, mikor betettem a kosárba, csak olyan vidám volt, ahogy ott lógott... Ha már végképp letettem róla, lesz belőle befőtt-tetőre csinos kis virágos főkötő.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...