2012. április 19., csütörtök

Szexi kertészkedés

Szerző: Filoszofi 

Van egy szutykos kis sarkunk a gangon, ahova naponta néhányszor odakacsint a nap. Ez az én "udvarom". Évről évre elgondolkodom, hogyan varázsolhatnám romantikus lugassá ezt az omladozó oldalfolyosó bejáratot, de még nem találtam meg, hol árulják a sötétben növő rózsát és az éjszakai leandert.
Odáig jutottam, hogy a ránk eső aprócska darab folyosókorlátra két virágládát applikáltam, volt is benne muskátli meg harangvirág. Tavaly.
Gyakorlati ember lévén idén is nekiláttam a kertészkedésnek. Vettem egy drága és színes kert magazint, valamint órákat böngésztem az interneten megfelelő színpompás, ám törődést és fényt nem igénylő növények és balkonkert kiegészítők után kutatva. A kutatás eredménye végül legfeljebb egy "Hogyan vegyük rá Irmát a kertészkedésre" jellegű poszthoz szolgálhatna elegendő munícióval.


kép: janejoss

Akkor következzék egy efféle összeállítás, amelyben meggyőzöm az olvasót, mennyi mindent tehet a szexis és vidám kertészkedésért. Lévén kert- és szőlősgazda lánya, képtelen vagyok leírni, hogy az alapvető munkákat meg lehet úszni, de ha mindazt megteszitek, amit itt ajánlok, a férjek már biztos szívesen elvégzik azt az egy-két apróságot, mint pázsitgondozás, gyomlálás, metszés, ásás, kapálás, stb.

Elsőnek beszereznék egy praktikus kötényt, hogy meglegyen a szakruházat...pl sassyapron egy köténye.




Esetleg csak egy ilyen minit, amiben mégis elfér a telefon, metszőolló, csokoládé, meg ami kell.



Egy koszorúval a kertünk romantikus jellegét hangsúlyozhatjuk, és a gondozottság benyomását erősíthetjük.
Nemcsak ajtóra, de a ház falára, sufni oldalára, fatörzsre is tehetjük. a vesszőalapot magunk is fonhatjuk, általában nem lesz ilyen vastag és szabályos, mégis szép. A gyerekekkel pedig fel lehet díszíteni, színes szalaggal, meg bármi bizbasszal, ami beleillik a dizájnunkba. Szerintem a játékok között is találunk valamit.

Azután a tenyerünkben csodáljuk a földet, és felkészülünk az ültetésre. Csírabombát szórunk el, és a kötényünk még mindig tiszta.
Ezek a gyönyörű színes golyók agyagból, némi földből állnak tápanyaggal keverve, a közepén pedig néhány mag rejtőzik. csak elszórjuk a földön, és várjuk a hatást. Ha nem jön semmi égi nedvesség, meglocsoljuk. Az egyik készítő boltjában találtam kutya és macskabarát bombákat is, bevallom, ezt nem tudom  mit jelenthet, csak annyit ír, hogy jó hatással van az állatokra.

Megveheted AirthandOlsonnál

Visualingual boltjából

Ha bízunk magunkban, hogy ismerjük az életképes összetételt, szintén készíthetjük gyerekekkel a bombákat. Ha színeset szeretnénk, természetes pigmentet használjunk. Mintha gyurmáznánk, ráadásul az ültetés pillanatától mutatós konyhakertünk lehet.





Ha nem akarunk ennyit tökölni, és simán kiültetjük a zöldségpalántákat, akkor is van tere a kézműveskedésnek. Ha jobban szeretünk a szobában babrálni mint földet túrni, üljünk fel a kreatív jelzőtáblácskák divathullámára. Miután ennyit dolgoztunk rajta a veteményeshez is jobban fogunk kötődni.


A kert nemcsak éléskamra, pihenni is kell valamikor, egy nyári estén eliszogatni kettesben, vagy barátokkal. Ugye milyen idegesítő, ha a szék mellé tett sörösüveg állandóan kiborul? Na erre találták ki ezt, na meg hogy a fiúk is érezzék a gondoskodást:

Nézd meg stripeycitynél

 Oda szúrod le, ahol éppen ülsz, rajta van a neved, minden egyszerű! Te pedig megérdemelsz egy ilyen szép takarót a hintaágyba ennyi munka után:

southerncharmquilts boltjából

Ezt a sárkányt pedig milyen jó lenne tűzokádóra megcsinálni! Mennyi mindenre lehet jó, ha mondjuk a farkánál tudom bekapcsolni, és senki nem mer közelebb jönni, ha nem akarom. 
 
MKEFormfabriken alkotása



Lelki szemeim előtt látom Irmát, ahogy rájön, nincs jobb dolog a kertnél, és nem pocsékolja többé az idejét és a lelkesedését holmi fogcsillogtatásra. Ezentúl posztot is csak a jó levegőn ír majd, Onleány forever:

Ha kinőttük a szexi kötényeket

9 megjegyzés:

Lotte írta... [Válasz erre...]

Ha nem ilyen szexin kezdjük, akkor is ez a perspektíva? Minden jó, ha a vége jó!

anyuka2 írta... [Válasz erre...]

Egyelőre egy zöld gumicsizmát vettem az OBI-ban kertészkedéshez, azt a nagyon gagyi 1500 forintosat, és képzeljétek, a férjem azt mondta, hogy nagyon szexi vagyok benne. És nem ironikusan mondta, hanem komolyan!

Szofi írta... [Válasz erre...]

Néha egy ilyen abszolút bumfordi darab a legszexisebb, szerintem is. De különösen egy ilyen köténnyel...

Egyébként saját tapasztalat, hogy ha nem a leglepattantabb szerelésben megy az ember a földekre, az segít. És sokáig jártam a szőlőbe lukas mackó gatyában, és elég lehúzó volt. Rontja az élvezetet.

Szofi írta... [Válasz erre...]

Lotte, én láttam a kerted, és azt hiszem, te már be vagy oltva kertészkedésre, és hogy úgy mondjam, a kerted öltöztet, ezért rád gondolva valami mással készültem (majd meglátod). Ettől függetlenül neked is őrült jól állna egy ilyen kötény.

A perspektívát tekintve még el kell gondolkodnom, melyikünkből milyen típusú kertinéni lesz. Az biztos, hogy már bennünk a csírája...

Névtelen írta... [Válasz erre...]

Szofi!
Annak idején, amikor még nyaranta itt maradtunk a városban, én hajnalkát (remélem, tényleg így hívják) ültettem ládába és felfuttattam damilon, hálószerűen. Még otthon láttam, a szomszédban ezzel takarták az utca felől a disznóólat.
Óriási siker volt, mindenki ovációzott az égszínkék virágok felett és rengeteg nőtt rajta. A mi gang részünk persze napos, de nekem úgy tűnt, nem túl igényes növény. Magról nőt, úgyhogy szinte pár forint volt az egész.
Ha emellé még pár dúsan növő muskátli is van, akkor a látvány valóban gyönyörű. És persze feltétlenül a fenti kötény valamelyikében kell eltávolítani az elszáradt leveleket.

Réka

Fakirma írta... [Válasz erre...]

:)) Az utolsó képpel végleg meggyőztél, hogy posztot írni csak a kertben érdemes. De előtte még légyszíves ajánl valami szexi szerkót és célszerszámot, amivel a kutyaszart összeszedhetem a tavalyról a kertben felejtett rohadásnak indult gyerekjátékok közül!

Névtelen írta... [Válasz erre...]

Anyukám mindig megvárta, hogy picit keményedjen a kutyagumi és aztán lapátra szedte egy ügyes mozdulattal, hogy nem kellett semmivel hozzáérni a végtermékhez. De hogy ezt a műveletet érdemes-e szexissé tenni... Esetleg egy rózsaszínre festett nyelű lapát segíthet. És hogy a mozdulataid kellőképpen energikusak legyenek, valamint át is érezd a helyzet drámaiságát, az I want to break free című számot érdemes közben hallgatni.

Réka

Fakirma írta... [Válasz erre...]

Réka, ez egyszerűen zseniális! Azonban a számot nem hallgatni, hanem énekelni fogom - már csak a drámai hatás kedvéért!:)

Szofi írta... [Válasz erre...]

Réka!

Köszönöm az ötletet, titokban reménykedtem, hogy valakinek lesz tippje. Ki is próbálom, ha nem álmodozom át a teljes ültetőszezont, és valóban eljutok egy kertészetbe. Mégegyszer kösz!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...