Biztos sokan olvastátok már, de olyan kedves, hátha valakinek kimaradt. Tamás napján, tamáskodóknak:
Két magzat beszélget az anya hasában :
- Te hiszel a születés utáni életben?
-Természetesen. A születés után valaminek
következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami
ezután következik.
- Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés
után. Egyébként is, hogyan nézne ki?
- Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz
ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szájunkkal
eszünk.
- Hát ez ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni
– ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk.
De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a
köldökzsinór már most túlságosan rövid.
- De, de, valami biztosan lesz! Csak valószínűleg
minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.
- De hát onnan még soha senki nem tért vissza. A
születéssel az élet egyszerűen véget ér. Különben is, az élet nem más, mint
örökös zsúfoltság a sötétben.
- Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk,
de mindenesetre meglátjuk a Mamát, és ő majd gondoskodik rólunk.
- A Mamát? Te hiszel a Mamában? És szerinted ő mégis
hol van?
- Hát mindenütt körülöttünk! Benne és neki
köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.
- Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle Mamát nem
láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.
- De néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy
énekel, és azt is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én
tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk.
1 megjegyzés:
Ez nagyon édes!!! Köszi, Lotte, ezt még nem hallottam!:)
Megjegyzés küldése