A Heti Válasz Mária című musical bemutatójáról
szóló cikkének olvasgatása közben jött az ötlet, hogy ha már annyi bőrt
lehúztak erről a szegény Szűz Máriáról, akkor miért ne tehetném meg én is, s
írhatnék egy olyan bejegyzést, ami a Riposzt, a Lelki Zöldségek és a Heti
Muníció tartalmi követelményeinek egyaránt megfelel. (Talán még a KitűNő rovatot
is be lehetne suvasztani, hiszen Máriánál csodálatosabb asszonyt nehéz lenne
találni, de ennek a műfajnak Lotte a mestere, így hát rábízom, él-e ezzel a
kihívással).
A Mária ősbemutatója a debreceni Főnix Csarnokban önmagában véve nem egy olyan hír, amitől a magamfajta otthon punnyadós anyuka izgalomba jön,
gondolom, volt még néhány színházi bemutató az elmúlt napokban, amire nem
jutottam el, és várhatóan nem is fogok soha. A Mária előadás azonban több okból
is kilóg a soha-meg-nem-nézett művek sorából.
A darabot Vidnyánszky Attila rendezte. Nem meglepő, hogy pont ő álmodta
színpadra ezt a gigantikus musicalt, hiszen köztudottan jó érzéke van
nagyszabású, látványos darabok rendezéséhez. Erre persze más rendező
is képes, engem inkább az izgat, hogy a születés titkát egy olyan ember tálalja, aki maga is hat gyermek
édesapja. Hat kölyök az én szememben színpadi produkció nélkül is olyan érdem,
amihez sok ocsmányságot kell elkövetnie az illetőnek, hogy ne tudjak elnéző lenni vele szemben. A jelek
szerint nem a Mária rendezése lesz az, amivel elkezdi rosszallásomat kivívni. Egy
gyermek érkezése körüli felfordulásról, ha valakinek, akkor neki
biztosan lehetnek hiteles gondolatai. Ő persze nem ilyen konyhanyelven
fogalmazza meg ezt az érzést, interjújában a születés misztériumáról, a
felelősség vállalásáról, és arról beszél, hogy minden kisbabában tulajdonképpen
Jézus születik meg. Szép megoldásnak tartom, hogy a végén egy igazi kisbabát az
igazi apukája hoz be a színpadra, aki történetesen a Máriát alakító színésznő
saját gyermeke.
A történet Jézus fogantatásától a
megszületéséig tartó időszakot öleli fel. De ne valami cuki karácsonyi betlehemes
játék színpadra átírt verzióját képzeljétek magatok elé. A történet kellékei a
mai világ aktuális felfordulását tükrözik: játékterem, pénz, bűnbarlang, DJ
pult, kábítószer, szóval ott van minden, ami bűnre csábít minket.
A mű másik aktualitását az
abortusz-kérdés jelenti. Lucifer megkísérti Máriát, mi lenne, ha inkább nem
szülné meg a Kisjézust, hanem rövid úton véget vetne a megváltás történetnek. Kicsit mindig nehezteltem a Jóistenre, hogy csak úgy rálőcsölte Máriára a
Megváltó édesanyja szerepet. Amikor Gábriel megjelent a fiatal zsidó lánynak,
nem tette fel udvariasan a kérdést, hogy
„ Ugyan már kedves Mária, arra gondolt
a mi Urunk, te lehetnél a Megváltó édesanyja, na, hogy tetszik az ötlet?”,
hanem a kocka már el volt vetve. Persze tudom, a Jóisten gyakran varr a
nyakunkba nemszeretem dolgokat, és egyáltalán nem mindegy, miként fogadjuk
ezeket, főleg, ha egy új életről van szó, de azért kedves gesztus lett volna Tőle, ha megkérdezi
Máriát is. És itt következne a bejegyzés Lelki
Zöldségek része, de meggondoltam magam, inkább holnap egy külön
posztban lihegem körbe a témát…
A darabban nem túl meglepő módon
hemzsegnek a „vidnyánszkys” szimbólumok (én ugyan még egyetlen darabot se láttam tőle, de állítólag létezik ez a nagyot ütős kategória), ami a nézői kommentek alapján úgy
tűnik, sokaknál kiverte a biztosítékot. Nincs hiány az olyan
jelenetekben, amelyekhez képest a Terminátor egy kedves dajkamese: dől a vér a giga-fürdőkádból
és a karddal átszúrt babakocsiból, a gyermekeiket elvesztett és mellesleg
megerőszakolt anyák pedig véres rongydarabokkal táncolnak. A horrort a fehér
angyalokként megjelenő gyerekkórus vigaszdala próbálja enyhíteni, a szemtanúk
szerint kevés sikerrel. Nem csodálom. Kismamák és kisgyerekes anyák épp ezért
tekintsék tárgytalannak a Hurrá Hétfő! szombati különkiadását.
Még a fintorgó kritikák is elismerik, hogy a szereplők remek formájukat hozzák, ráadásul énekelni is tudnak, ami jó hír egy musical esetében. Mindössze hét főszereplő van, ezért nem túl nehéz
megjegyezni, ki a jó és ki a gonosz. Ennek ellenére látványosság dögivel akad, erről a táncosok és az énekesek (felnőtt- és gyerek kórus), no meg a látványos színpadi elemek gondoskodnak.
Ha ezek után nem kaptál kedvet
ahhoz, hogy Debrecenbe rohanj, íme egy ütős érv, ami miatt még meggondolhatod
magad: a zenét Szarka Tamás szerezte,
s a hírek szerint hozta a formáját. Persze ha nem vagy Ghymes rajongó, akkor tényleg jobb, ha inkább otthon maradsz beiglit
sütni.
6 megjegyzés:
Azt hiszem maradok a bejglinél :) De azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy ha a szomszéd faluban játszanák, biztosan megnézném.
Én is a bejglit választom. És nyugi, jövő hétre nem két színházjegyet sorsolunk!
Olyan szép gondolat, hogy minden gyerekben a Kisjézus születik meg, el is sírtam magam...
Most tényleg egy nem látott előadásról olvastam egy írást? Amiben még a rendező „vidnyánszkys” szimbólumairól is szó esik, miközben a szerző bevallja, hogy egyetlen rendezését sem látta? Ez már a vég tényleg:-) Szerencsére én láttam: megdöbbentő és felemelő volt egyszerre. A Szegedi Szabadtéri Játékokra - ahová a musical készült - talán a posztoló is eljut.
Ez a rovat arról szól, hogy mi keltette fel az érdeklődésünket a Heti Válasz aktuális számában. Persze az hiba, ha a cikkből nem derül ki, de nem kritikai ambícióval íródott, hanem továbbgondolásra, hátha valaki utánanéz, és esetleg meg is nézi, vagy tudja egyáltalán, hogy ilyen is volt, mert önmagában az is érdekes.
Téved,kedves Névtelen, ez nem a vég,csak a vég kezdete! Sokkal nagyobb galádságokra is képes vagyok, mint hogy egy nem látott darabról saját, és bevallottan nem saját gondolatokat teszek közkinccsé! Szóval ha Önben túlbuzognak az önpusztító erők, kérem maradjon/legyen hűséges olvasója az Onleány Társasblognak!
Amúgy örülök, hogy tetszett az előadás, valami azt súgja, nem lehet egy könnyen felejthető darab...Tartalmas és üdítő pihenést kívánok az előttünk álló ünnepekre!
Megjegyzés küldése