2014. június 25., szerda

Tanévzáró ünnepség - bizonyítvány rólunk

Szerző: Lotte

A tanévzárón nemcsak a gyerekek kapják meg kemény fedeles csomagolásban éves értékelésüket, de az ünnepség, amely a tanévnyitóval ad keretet az iskolai évnek, bizonyítványt állít ki magáról az iskoláról és az oda járók családjairól is.
Most is zsúfolásig megtelt a levegőtlen tornaterem, melynek díszítését a krepp papírból kivágott, bordásfalra ragasztott "Vakáció!" felirat jelentette.
Egy könyékig tetovált anyuka és a tornaterem fala közé szorultam be, onnan próbáltam - hasztalan - elkapni az első sorba ültetett elsős, és a már hátrébb álldogáló harmadikos kisfiam tekintetét, mikor végre kezdetét vette az ünnepség.
A konferáló negyedikes fiúcska arra kért bennünket, hogy álljunk fel és "hallgassuk meg együtt a Himnuszt!" A passzív hallgatásra való felszólítás elszomorított. Saját általános iskolás élményeimet idézte. Ez időre, a nyolcvanas évek derekára tehető különös érzékenységem a Himnusz énekléssel kapcsolatban.

Aprócska tüntetésként néhány osztálytárssal mindig teli torokból zengtük a nemzeti imádságot és makacsul összeszorítottuk a szánkat a szovjet himnusz éneklésekor. A 365-ös számú Hunyadi Mátyás Úttörőcsapatnak a megjelent roskatag szovjet tiszt jelenlétében kellett bemutatnia, milyen szépen is tudja a megszállók himnuszát. Na, azt már nem!
Most nem a szovjet tiszt, hanem a polgármester és falunk lengyel papja voltak a díszvendégek - megható volt látni, ahogy az atya velünk énekelte tört magyarsággal: Isten, áldd meg a magyart...
Ő énekelt, de a megjelent szülők, a tanévet záró pedagógusok és a fekete-fehérbe vágott gyerekek közül sokan valóban csak hallgatták a régi, kissé dagályos Himnusz felvételt. Nem elvi alapon, egyszerűen eszükbe sem jutott énekelni. Nem tudom, másnak is fáj ez?
Reménykedve vártam az évzáró végét, hátha kiderül, a konferáló kisfiú csak véletlen szólított fel közös hallgatásra, papírkájára nem is ezt írták, s a Szózatnál már másképp lesz.
Nem így történt. A megjelentek többsége ugyanúgy csukott szájjal, unottan hallgatta a felvételt.
A 2014-es bizonyítványunk ílyenre sikerült...


11 megjegyzés:

Névtelen írta... [Válasz erre...]

Felszabadítóóóók!!!:-) Borzasztó,hogy néha milyen inkorrekt tudsz lenni politikailag:-))

a mesélő írta... [Válasz erre...]

Csak azért is én mindig énekelem a gyerekek meg néznek, de egyszer majd remélem ők is velem éneklik:)

Névtelen írta... [Válasz erre...]

Fáj és felbosszant. Mindig énekeljük, és már nem csak nézik a gyerekek, hanem néha egyedüliként is, de éneklik az osztálytársaik között. Ragadós a jó példa, mert lassacskán csatlakoznak a cincogó hangocskák. Atya éneklése nekem is feltűnt, szégyelltem magamat...

lotte írta... [Válasz erre...]

Jó tudni, hogy az ember nincs egyedül...

Névtelen írta... [Válasz erre...]

Lotte, igazán ne haragudj, tudom, hogy elütés, de a bölcsész lelkem stréberkedik és nem bírja befogni a száját: kijavítanál a posztban egy "l"-t "d"-re? Elég, ha a kurzív betűket átnézed. :-)

Csaba írta... [Válasz erre...]

Himnusz: gondolom most "polinkor"
(politikailag inkorrekt). :-(

LOtte írta... [Válasz erre...]

Köszönöm, köszönöm!!

Névtelen írta... [Válasz erre...]

Csak nem a Himnusz idézetében volt hiba?

Lotte írta... [Válasz erre...]

Basszus, lebuktam!

szőlőszem írta... [Válasz erre...]

Nem csak a Himnuszt nem éneklik az emberek. Ha nyilvános helyen vannak, meg nem szólalnának. Sem ünnepségeken, sem szakrális helyeken, pl. esküvőn, temetésen sem mondanak, még egy áment sem.

Névtelen írta... [Válasz erre...]

Jó napot, Josef Lewis, egy magánhitelező, aki kölcsönöket ad az egyéneknek, a vállalatoknak és a kormányzati intézményeknek 2% -os alacsony kamatlábbal. Tudjuk, hogy vannak olyan családok, akik fizetés ellenében élnek, és mások, akik nem tudják ellátni pénzügyi kötelezettségeiket, és ezért vagyunk itt a pénzügyi helyreállításhoz.

Pénzügyi szolgáltatásaink széles skáláját kínáljuk: Üzleti tervezés, kereskedelmi és fejlesztési pénzügyek, ingatlanok és jelzálogkölcsönök, adósságkonszolidációs kölcsönök, üzleti kölcsönök, magánhitelek, otthoni refinanszírozás, szállodai hitelek, hallgatói hitelek stb. ha érdekelt a kölcsön és mentes csalások ..

E-mail: progresiveloan@yahoo.com
Szöveg / hívás: +1 (603) 786-7565 köszönetet mond

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...