2014. február 17., hétfő

Heti muníció: Bögrés pizzatészta

Szerző: Fakirma



Romkonyha - a sikertől megrészegülve
A társadalmi elvárásoknak eleget téve a halál közeli élményem után tettem néhány fogadalmat. Nem csak azt határoztam el, hogy tiszteletben tartom a stop táblákat,  hanem azt is, hogy  esténként megvacsoráztatom minden gyerekemet. Az útszéli táblák detektálásával nincs is semmi gond, különösen azért, mert se autóm, se jogosítványom. Az össznépi vacsoráztatás azonban sok fejtörést okoz.  Mert a forradalmi újítást nem a vacsoráztatás  jelenti, hanem a minden. A négy gyerek - bár az élet minden területén harcban áll egymással - abban egyetért, hogy véletlenül sem eszi meg ugyanazt a kaját.  Bendőnek csak az ehető, amiben hús van. Szendvicsgyerek kizárólag szénhidrátokból fedezi energiaszükségletét. Királykisasszony nem válogat, ha gyrosról van szó és persze nincs benne husi, zöldség és öntet. Ojó táplálkozási szokásai kiszámíthatatlanok, egyszer például véletlenségből  megette a brokkolis krumplit, máskor viszont a nutellás palacsintát is a földre köpi. Kajafronton mindössze egy alapelvhez tartják magukat következetesen: nem fogyasztanak zöldséget és gyümölcsöt. Rendben van ez így, legalább a piacon nem fecsérelem az időmet.

A második minden gyerekre kiterjedő vacsoráztatás után beláttam, hogy az ivadékgondozás ősi ösztöne mifelénk nem az evolúció elvárásai szerint működik. Az anyai szeretet ugyan sok nehézséget legyőz, de szörnyen lehangol, ha esti óráimat a konyhában kell töltenem különböző ételek kotyvasztásával.

A harmadik este pizzát rendeltem.  A siker minden várakozást felülmúlt. A  gyerekek boldogan tömték magukat. Még mosogatnom se kellett, az utolsó morzsákat is felfalták  a kartondobozból.

A negyedik nap ismét a pizzafutár hozta a vacsorát. A siker az előző napihoz hasonló volt.

Az ötödik nap elbizonytalanodtam. Megnyugtató ugyan, hogy a lurkók teli bendővel vackolnak be az ágyba, de szinte biztosra vettem, hogy Ember nem fog lelkesedni az estéinket átszövő pizzaprojektért. Igazán remek fickó, de hiányzik belőle az a fajta rugalmasság, ami alkalmassá tehetné őt a kispolgári korlátok átlépésére. Ő például határozottan úgy véli, hogy egy családanya helye esténként nem a futópadon, hanem a konyhában van.

Elhatároztam, hogy ezentúl magam fogom megsütni a pizzát. Szorongva kezdtem neki a pizzatészták receptjeinek böngészésébe. Meglepődtem, hogy háziasszonyok  tömegét foglalkoztatja a tökéletes kulimász elkészítésének rejtélye. A felfuttatni, keleszteni, dagasztani szakszavak továbbra is arra emlékeztetnek, hogy egy olyan titkos szövetségből maradok ki, aminek minden valamire való háziasszony a tagja.  Rövid idő után  szerencsére megtaláltam azt a receptet, amelyből szinte teljesen hiányoznak ezek a bűvös kifejezések.

A bögrés pizzával még a hozzám hasonló pancserek is megbírkóznak. A recept megosztója ugyan tesz egy kósza utalást  a kovász készítésére, de aztán bevallja, hogy ő semmi ilyesmit nem csinált, egyszerűen összeöntötte az alapanyagokat:
az egy bögre lisztet,
a háromnegyed bögre meleg vizet,
a fél evőkanál mézet,
 a púpozott kávéskanálnyi élesztőt,
az egy kávéskanálnyi fokhagymaport
és sót,
illetve az egy evőkanálnyi olajat.

A sikeres mixelés után a trutyit öt percig kell keleszteni. Megkérdeztem Embert, mit jelent ez. Miután abbahagyta a röhögést, elárulta, hogy elég, ha a tésztával teli tálat letakarom, és ráteszem mondjuk a meleg radiátorra. Először gyanakodtam, hogy hülyít, de aztán hibátlanul megkelt a tészta.

A mű minden várakozást felülmúlt. A tésztát nagyon vékonyra húztam szét, és finom ropogósra sütöttem 190 fokon nagyjából húsz perc alatt. Még Ember is megkóstolta, pedig konfliktuskerülő magatartásának köszönhetően jellemzően távol tartja magát konyhaművészetem remekeitől.

Sikeremtől megmámorosodva  a következő vacsoránál nem egy, hanem három kanálka élesztőport kevertem a tésztába, és vastagabban kentem szét a sütőben. A végeredmény ragyogó volt.
 
A gyerekek táplálkozásában ezzel új fejezet kezdődött. Pizzának álcázva olyan tápanyagokat csempészek a szervezetükbe, melyekről idáig  álmodni se mertem: gyanakvás nélkül túrják magukba a spenótos pizzát reszelt sajttal, sőt a paradicsomosat és a tonhalkrémeset is, a sonkásról és a tojásosról nem is beszélve.

Estéinket átjárja a sült pizza otthonos illata. A lelkem mélyén tudom, hogy a siker átmeneti, és sic transit gloria mundi, de nem lesz úrrá rajtam a reménytelenség. Mert háborút ugyan nem nyerhetek a gyerektáplálás mezején (sem), de csatát talán néha igen.






11 megjegyzés:

FiloSzofi írta... [Válasz erre...]

Amúgy, hogy képzelted a kelesztést? Ráülsz?

lotte írta... [Válasz erre...]

Emlékszem, tizenegy éves szülinapomra akartam meglepni a családot pizzával - a receptben a "megfuttatom az élesztőt" kitételen nagyot néztem...megfuttatni?? Aztán nagyikám jól kinevetett, meg is tanultam, igaz az első pizzám olyan kemény lett, mint a cipőtalp.

Fakirma írta... [Válasz erre...]

Végül is rendes dolog Embertől, hogy nem azt mondta "Üljél rá, Cucó!":)
Ne izélj már Lotte, 11 évesen nem sikerült az első pizzád?! Akkor én még nem is tudtam, mi az a pizza, nemhogy beégjek miatta!:)

lotte írta... [Válasz erre...]

A nagynéném olaszoknak tolmácsolt, tőlük volt a tuti recept:) Akkor még tényleg kuriózum volt!

Fakirma írta... [Válasz erre...]

NO, akkor most az egyszer megbocsájtok.:)

Névtelen írta... [Válasz erre...]

Nálunk az abszolút kedvenc a tejfölös, császárszalonnás, lilahagymás verzió...

Fakirma írta... [Válasz erre...]

Tejfölös? Az nem a lángos? Teljesen összezavarsz...

Smallflower írta... [Válasz erre...]

a tejfölös -lilahagymás-szalonnás verzió a töki pompos :)gyakorlatilag ugyanúgy készül mint a vastag tésztájú pizza...úriasabb nevén kenyérlángos :)

Névtelen írta... [Válasz erre...]

Próbáld csak ki, vékony tésztával is fantasztikus ez a verzió, elvégre a szalonna kevésbé hízlal, mint a kenyér, nem? ;-) És ha még a tejfölbe reszelsz egy kis fokhagymát, a tetejére meg sima vagy füstölt sajtot... Hmmm...

Névtelen írta... [Válasz erre...]


Szerintem most már ne állj le ezzel a pizzával, látod, rengeteg ötlet van. Még pár hét és könyörögni fognak, hogy főzeléket készíts, vagy darált húsos tök csónakot (remélem, jól emlékszem).
Réka

Fakirma írta... [Válasz erre...]

:)))Köszönöm az ötleteket, lécci fogyókúrás programokat is mellékeljetek!:)
A lelkesedésem egyébként lanyhult, és esténként igyekszem elsunnyogni a pizzavacsit. Viszont van jogosítványom, és van autóm, úgyhogy most erőimet a stoptáblák felismerésére koncentrálom.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...