Önfeledtséget mindenkinek!

Szerző: Lotte

Szombaton bálban voltunk. Egy ilyen este lehet feszengős-fejfájós-cipőszorítós erőlködés, mikor mosolyt erőltetünk arcunkra és a távozás pillanatát várva morzsoljuk a kínos perceket, de sikerülhet nagyon jól is. Sokszor nehéz rekonstruálni, miért éppen így vagy úgy alakult a kedvünk.
Mi most kifogtuk a tutit és volt egy nagyon jó esténk!
A kellemes társaság, a jóleső vacsora és a slágereket játszó zenekar vidám, házas-terápiás estével kecsegtetett. Mi pedig száz kilométerrel magunk mögött hagyva csemetéinket és a mindennapok gondjait jólesően ernyedhettünk el annak tudatában, hogy reggel nem a gyerekek ébresztenek majd minket 6.40-kor, hanem akár kilencig is aludhatunk a hólepte szálloda meleg szobájában. 

Jólesett jól érzeni magunkat! Ehhez pedig elengedhetetlen kellék a tánc, s hogy az igazi élmény legyen, még egy fontos összetevőre szükség van: ez pedig az önfeledtség.

De mi is ez a felszabadító, lélekfiatalító érzés? A szóösszetétel: önmagunk-felejtése egyfelől plasztikusan hordozza azt a jelentést, hogy megfeledkezünk kicsit önmagunkról, lazul a feszes önkontroll. Más vonatkozásban épp igazi, máskor ezer megfeleléssel béklyózott, örökké megfontolások közé szorított önmagunk kap ilyenkor egy kis üdítő szabadságot.

Emlékszem, néhány éve Erdélyben jártunk. Velünk volt boldogult szívbeteg nagymamám, akit egész úton óvtunk mindentől. Útközben megálltunk egy sebes folyású gyergyói  patak partján, s egyszer csak nagyi fogta magát, otthagyott bennünket. Bambán néztük, ahogy levette cipőjét és térdig gázolt a köves, hideg vizű patakban. Nevetett és boldog volt. Félredobta az álarcokat és átlépte a "normalitás" határait. Az arcán pedig életöröm tükröződött, ami közeli rokona lehet a szerelemnek, mert hasonlóan határtalanul tölti el azt, akit elkap.
Anselm Grün, a pszichológiában jártas bencés teológus így ír az Önfeledtség Angyalának ajándékáról: "Néha elevennek, élettelinek érezzük magunkat. Ilyenkor szinte felbuzog bennünk az életerő. Szavaink túláradnak. Ilyenkor egy egész közösséget lángra tudunk gyújtani. Egész őrült ötleteink támadnak. Az ilyen mámoros önfeledtségtől mások is megfertőződnek. Ez ugyanis a belső szabadság következménye. Hirtelen mások is szabadnak érzik magukat, s így ők is mernek bízni saját intuícióikban, a bennük élő gyermekben, aki anélkül tud játszani, hogy megkérdezné: „mi ennek a célja?” vagy „mi hasznom van ebből?”.

Ha már farsang van (no meg egyébként is), kívánok sok önfeledt pillanatot mindenkinek!