Élettárs vagy életre szóló társ?

Szerző: Lotte 

Az Onleány Társasblog most induló, szerdánként jelentkező ötrészes interjúsorozatának első beszélgetésében Dr. Pongrácz Tibornét, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgató-helyettesét kérdeztük a házasságról és a párkapcsolatok változásairól - a számok tükrében.

Milyen eszközökkel méri egy demográfus a nehezen mérhetőt: a párkapcsolatok jellemzőinek változását?

A statisztikák alapvetően csak a házasságkötések számát tudják követni, más párkapcsolati formákról, így az együttélésről, az élettársi kapcsolatokról csak ritkábban, a népszámlálások során, vagy egyedi, reprezentatív felvételekkel kaphatunk adatokat. Ha pedig valakinek van ugyan tartós párkapcsolata, de nem él együtt partnerével, azt még ennél is nehezebb követni.

Hogyan változott a házasodási kedv a rendszerváltás óta?

A számok azt mutatják, hogy nagyon jelentős átalakulás következett be. A házasságkötések száma folyamatosan csökken, de ez nem köthető a rendszerváltáshoz, a folyamat ugyanis már korábban megkezdődött. 1980-ban még mintegy nyolcvanezer házasságot kötöttek egy évben, 1990-ben már csak hatvanezret, mára pedig harmincháromezernél tartunk. A csökkenésben tehát tényleg nincs politikai vagy gazdasági okokkal magyarázható cezúra, évtizedek óta tart e tendencia. Bár még nem ismerjük a 2011-es év pontos adatait, de úgy tűnik, még ennél az egészen alacsony házasságkötési számnál is van lejjebb.

Miképp alakulnak át a  párkapcsolatok?

A házasságkötések számának radikális csökkenésével párhuzamosan nőtt az élettársi kapcsolatok száma. Nem is elsősorban a „klasszikus” formáció, amit regisztrálni is szoktak, ezek a tartós együttélések mindössze 15%-át adják. Azoknak a pároknak a száma nőtt meg igazán, akiknek az első kapcsolata nem házasság, hanem élettársi kapcsolat. Ez a modell a legfiatalabb korosztályok esetén immár 70%-os arányt képvisel. Az ilyen együttélések afféle „próbaházasságok”, nem végleges életforma-választást jelentenek, hanem a felek úgy gondolják, kipróbálják, vajon sikerül-e együtt élni?

Azaz nem mernek megházasodni…

A házasságok számának csökkenése mögött - hasonlóan a gyermekvállalási kedv visszaeséséhez - alapvetően az elköteleződéstől való félelem áll. Házasságot ugyanis a végérvényesség szándékával kötnek az emberek, akkor is, ha az aztán néhány év múlva valamilyen oknál fogva felbomlik. Ha azonban valaki élettársi kapcsolatot létesít, abba úgy vág bele, hogy bármikor ki is léphet, megmarad a függetlenség érzése. Végső soron ez az individuális szemlélet és az elköteleződéstől való félelem áll a csökkenő házasodási kedv mögött.

Idejétmúlt dolog lenne a házasság?   

Változóban az ezzel kapcsolatos közfelfogás. 1993-ban még csak a megkérdezettek 3%-a tartotta a házasságot elavult intézménynek, ami 2000-ben felment 11%-ra, majd 2008-ban 20%-ra emelkedett. Ugyan az emberek döntő többsége még ma is a házasságot tartja optimális életformának, de markánsan megnőtt azok aránya, akik ezt már csak előzetes együttélés után tartják jónak. Ha megfordítjuk a kérdést, még jobban látszik a változás: az előzetes együttélést elutasítók száma ugyanis jelentősen csökkent. A kilencvenes évek elején a megkérdezettek 75%-a nem értett egyet azzal, hogy egy fiatal pár házasság előtt együtt éljen, mára pedig 75% már épp azt tartja jónak, ha együttélés előzi meg a házasságot. A társadalom meglepően gyors fordulata, az együttélés elfogadása pedig erősíti azoknak az attitűdjét, akik bizonytalanabbak és hajlamosak a halogatásra.

Az idősebb korosztály is ilyen liberális lenne?

Az egész társadalom felfogása megváltozott, ha ugyanis valakinek az unokája, gyereke ezt az életformát választja, maga is elnézőbb lesz vele szemben. De ugyanez a tendencia érvényesül a házasságon kívül született gyermekekkel kapcsolatban is. Korábban a menyasszonyok 20-25%-a állapotosan kötött házasságot, mert elvárás volt, hogy ilyenkor össze kell házasodni. Mára jelentősen megnőtt azoknak az aránya, akik nem tartják fontosnak, hogy házasságban nőjenek fel a gyerekek.

Egyre kevesebben és egyre később kötnek házasságot Európa-szerte. Mi áll ennek a folyamatnak a hátterében?

2000-ben és 2009-ben végeztünk egy nemzetközi összehasonlító vizsgálatot, melyben arra kerestünk választ, miért is halogatják a fiatalok a házasságkötést? A háttérben álló okok itt is változóban vannak. 2000-ben a volt szocialista országokban, így Magyarországon is alapvetően objektív okok miatt tolták ki a házasságkötés idejét: a munkahely és az önálló lakás hiányát, anyagi nehézségeket jelöltek meg indokként, kevésbé hivatkoztak „posztmodern” indokra, pl. az elköteleződéstől való félelemre, a karrierre, vagy carpe diem-magatartásra. Tőlünk nyugatabbra ezek a szubjektív érvek 2000-ben már markánsan jelen voltak. Azonban 2009-re itthon is jelentősen megváltozott a helyzet, jelentős értékváltozás ment végbe. Elfogadottabbá vált az élettársi kapcsolat és a felelősségvállalás kerülésének emlegetése is gyakoribbá vált.

Ugyanakkor mi magyarok még mindig tradicionálisan vélekedünk a családról…

Igen. A házasság megbecsültsége, társadalmi értéke még ma is nagyon magas, ám eközben folyamatosan csökken a házasságkötések száma. Magyarországon ma óriási ellentét van a demográfiai mutatók és a kutatásokból leszűrhető társadalmi értékrend között. Ugyanez vonatkozik a gyermekvállalásra is. 2011-re legutolsók lettünk Európában, miközben még mindig nagyon fontos értéknek tartjuk – legalábbis vélekedés szintjén – a gyermeket.

Mi lesz ennek a skizofrén állapotnak a következménye?
Hipotézisünk, hogy ez a furcsa ellentmondás a társadalmi értékrend és a valóság között sokáig nem tartható fenn, valamelyiknek igazodni kell a másikhoz. Demográfiai szempontból persze, optimális esetben a tradicionális értékrendhez kellene visszatérni, de a gyakorlat sajnos nem ez irányba mutat. Az értékváltozás eddig ugyan lassabban követte a magatartás-változást, de ha az egyszer bekövetkezik, onnan már nem igen van visszaút. A németeknél például a tudatos gyerektelenség már rég bekövetkezett. A lakosság 30%-a tudatosan nem akar gyereket, s most már hiába invesztálnak óriási összegeket a családpolitikába a folyamat megállítására, eső után köpönyeg.

Divat a szingliség Magyarországon?

A szingli-világról még nehezebb képet kapni. Általában a magasabb iskolai végzettségű, főképp városi férfiak és nők sodródnak bele ebbe az életformába. Nálunk ugyanis ez még kevéssé tudatos választás eredménye, de az tény, hogy a fiatalok egyre nehezebben tudnak párkapcsolatot létesíteni.

…és egyre később lesznek felnőttek.

Bizony! A tanulmányi idők kitolódása nagy szerepet játszik ebben. Magyarországon korábban európai viszonylatban is fiatalon kötöttek házasságot, ami mindig is a felnőtté válás, az önállósodás egyik jelképes aktusa volt. Ehhez képest mostanra jelentősen kitolódott a házasságkötési kor, főképp a középfokú- és a magasabb iskolai végzettségűek körében. 22-24 évről a házasságkötés ideje kitolódott átlagosan 28-29 évre (férfiaknál ez 30 körül van), ami a főiskolát és egyetemet végzettek között még magasabb. Ehhez persze hozzájárul az is, hogy sok a bizonytalanság, ami nem kedvez a családalapításnak, a munkát és a családot pedig nagyon nehéz összeegyeztetni. Túl sok a bizonytalansági tényező: önmagunkban, egymásban, a társadalomban, a gazdaságban. De talán a lehetőség is túl sok, anyagilag és karrier szempontjából család és gyerekek nélkül szárnyalni lehet. Ugyanakkor nincsenek társadalmi gátak sem: ha valakit szeretek, nem muszáj házasságot kötni ahhoz, hogy együtt élhessek vele.

A nemi szerepekről alkotott, szintén változóban lévő kép kihat a házasságkötésekre?

Minden bizonnyal, hiszen nagyon fontosak a hagyományos nemi szerepek. Persze nem avítt, XIX. századi formában, de egy férfi igenis maradjon meg férfinak, egy nő nőnek! A nemi szerepek elmosódása nem kedvez a házasságkötéseknek. Ezért is tartottuk volna fontosnak az uniós elnökség idején a gender mainstreaming mellett a family mainstreaminget is meghirdetni – nem sikerült. Európa ugyanis nem tudja definiálni, mi az, hogy család, hiszen azonnal LMBT problémákba ütközik.

És mi lesz, ha elmúlik az öröknek hitt fiatalság?

Sok magányos, idős ember, akikről keveseknek kellene gondoskodni. A jelenlegi állapot szerint a mai fiatal nők 60%-a egyáltalán nem köt házasságot. Ez szinte hihetetlen egy olyan országban, ahol a történelem folyamán mindig is tradicionálisan viszonyultak a családokhoz! Korábban a nőknek kevesebb, mint 10%-a nem ment férjhez, de még 1990-ben is csak 25% volt a házasságot nem kötő nők aránya.

Miért jó egy társadalomnak a házasság?

Minden paraméter azt mutatja, hogy házasságból több gyermek születik, mint élettársi kapcsolatból, azaz a termékenységet a magasabb házasodási kedv önmagában is növelhetné. Bármilyen magas a válások száma, a házasság még mindig jóval stabilabb együttélési forma. Egy házasságon kívül született gyermek óhatatlanul instabilabb környezetbe születik bele, nagyobb a valószínűsége, hogy egyszülős családban nő majd fel, ami mind pszichésen, mind anyagilag (az érintetteknek és a társadalomnak is) jóval nagyobb teher. A házasság tehát demográfiailag és társadalmilag is nagyon fontos, hasznos intézmény, az pedig, hogy a kormányzat ezt kifejezésre juttatja és erősíti alaptörvényi szinten is, teljesen támogatható dolog. Fontos ez az európai tekintetben unikális, pozitív diszkrimináció a házasság védelmében.

Önnek sikerült összeegyeztetni a hivatást és a harmonikus családi életet?

Azt hiszem igen. Ötven éve vagyok együtt a férjemmel, akit 16 évesen ismertem meg. 22 évesen házasodtunk össze. Nagyon fontosnak tartom, hogy ha valaki valakit szeret, azt ország világ előtt vállalja. Egyébként félszáz éve sem a megszokás, hanem a jó, tartalmas kapcsolat tart bennünket össze. Nagy szerencse, no meg dolgoztunk is rajta! Persze, hoztunk egymásért áldozatokat, ő azért, hogy megteremtse a család biztos anyagi hátterét, én pedig a szakmai munkámban. De ez sosem volt kérdés, és nem jelentett önfeladást. Két gyermekünk született, egy fiú és egy lány, akiket sikerült úgy felnevelnünk, hogy a tradicionális értékeket átadjuk nekik. Mindkettőnek négy-négy gyermeke van, így ma már nyolc unokában gyönyörködhetünk.

Tehát elégedett az életével?

Kutatóként talán furcsa ezt mondani, de úgy gondolom, hogy amit leírok, habár fontos, és igen lényeges változásokat ír le, talán tanulságokkal is szolgál, néhány év múlva mégse érdekli a kutyát se majd – de a boldog házasság és a két gyermek felnevelése fontosabb minden szakmai teljesítménynél. A harmonikus családi életért áldozatokat hozni pedig természetes és normális dolog. Sose bántuk meg, megérte!


Az írás megjelenését támogatta: