Szerző: FiloSzofi
Nemrég elkezdtem egy diétát, hogy megfékezzem bizonyos elszaladt lovamat. Az első napok rettentő megpróbáltatást jelentettek, ugyanis többszörös függőségtől kellett megszabadulnom: Egyrészt az evéstől, mint mindig kéznél levő örömforrástól, másrészt magától a szénhidrátfüggőségtől.
Naphosszat sóvárogtam. A képzeletem képei 3D-ben lebegtek az orrom előtt húsz centivel. Olyan mákos bejglit vetítettem magamnak, hogy a kardomat felakaszthattam volna rá! Mégis, az egyik fürdőkádi elmélkedésben megállapítottam, hogy intellektuális örömet okoz a helyzet.
Már nem először jönnek elő Feri atya régi prédikációjának szavai a böjtről, amelyben a ma divatos böjt-felfogásoktól próbálta megtisztítani a vallásos böjt fogalmát. (Az enyém ettől függetlenül továbbra is egészségügyi fogyókúra, némi melléktermékkel, mint ezek a tapasztalati felismerések.) A vallási böjt lényege nem valami praktikus megtisztulás, még akkor sem, ha az éves ciklusokban egybevág a természetes igényekkel is. A vallási böjt lényege az, hogy hiányt tapasztaljunk meg. Nem azért, mert az jót tesz a bőrünknek, hanem mert szellemileg kimozdít a jól megszokott nézőpontunkból, és valami másra tesz alkalmassá.
Fogyatékos emberek szerepeltek egy hirdetésben, amelyben azt állítják, hogy ők így is teljes életet élnek. A hirdetés célja nyilván az irányukba való természetes elfogadó magatartás fejlesztése volt. Itt vált világossá a korábbi tapogatózó gondolataim utaán, hogy milyen teljességkultuszban élünk. Közös szlogenünk, hogy teljes életet akarunk élni.Teljes életet élni ebben az értelemben azt jelenti, hogy az emberi létezés alapvető adottságaival, képességeivel rendelkezünk. Fogyatékkal élők tehát nem élhetnek teljes életet, és nyugodtan mondhatjuk, hogy részlegesen valamennyien fogyatékosok vagyunk (magányosok,meddők, botfülűek, érzéketlenek, vagy akár humortalanok, valami falábunk biztos van.)
Eszembe jutott az a férfi, akiről szintén az atya beszélt egy más alkalommal, aki bénultan feküdt egy kórházi ágyon, egyedül csak a nyelvét tudta mozgatni. Ezt a helyzetét arra használta, hogy aki megfordult az ágyánál, annak mindenféle győzködés nélkül elmondta, hogy Isten létezik, találkozott vele. Ez a férfi megtalálta a szerepét az életben, bár korántsem élt teljes életet. Igaz, ez szélsőséges példa, de jól illusztrálja, hogy ha nincs jelen minden kívánatos körülmény az életünkben, a rendelkezésre álló csatornáinkon talán messzebbre látunk, és pontosabban tudunk célozni.
Ugyanakkor egészen mást jelent egy állandóan fennálló hiányt tartósan lehetőségként megélni, mint időlegesen tenni ugyanezt.
Egy egyszerű diéta, amelynek a lényege, hogy minden nap valami más típusú ételről mondok le, már az is képes volt szellemileg is megmozgatni. Nem csak úgy, hogy ez a sok okosság mind eszembe jutott, hanem azon kívül, hogy a szoknyáim kevésbé szorítanak, kimozdult a bennem punnyadtan gubbasztó énem, és lassanként már nincs szüksége rá, hogy az ételbe kapaszkodjon. Sikerült kimozdulni abból a belső élethelyzetből.
Éhesnek lenni nem jó, de az éhség radikálisan különbözik attól az állapottól, amikor jóllakottak vagyunk. Ösztönösen átrendeződnek a gondolataink. Amikor tudatosan vállaljuk az éhséget, akkor elháratjuk az első ösztönt, amely arra irányul, hogy "kaját kell szerezni". A böjt itt kezdődik. (A jó diéta pedig valami más, mert ott nincs éhezés. Ott legfeljebb hiányérzet van egy ideig.) A böjt a harmóniára törekvés tudatos felrúgása.
Különböző született, szerzett, vagy önként vállalt falábainkkal természetesen törekszünk a kiegyensúlyozottság felé, időlege shiányainkban is törekszünk az egyensúlyra, ami azonban nem egyenlő a teljességgel. A faláb, faláb marad. A kiegyensúlyozottság, vagy a harmónia valami olyasmi, amiről az ókor filozófusai beszélnek, és ami meglehetősen pogány dolog. Pogány abban az értelemben, hogy emberléptékben marad, vagyis transzcendencia nélküli.
Egy hiányban benne maradni olyan, mint hagyni a vitorlást féloldalra dőlni, mint egy pár evezőből az egyiket nélkülözni. Amikor nem az ellensúly kialakításán van a hangsúly, hanem a hiány által meghatározottnak lenni. A kereszténység szerint ebben az állapotban megvalósulhat valami, ami az egyensúlyban soha: a vágy nem kielégül, és nem szublimálódik, hanem átváltoztat. Ez a misztérium.
Végül arról sikerült írnom, amiről nem akartam, úgy látszik, még rám fér némi fegyelmezés. Eredetileg azt akartam mondani, hogy a teljesség elérése illúzió, a teljesség Istennek van fenntartva. Ne áltassunk magunkat egy listaszerű teljesség megszerzésének lehetőségével. Az ember lehetőségei a részlegességében rejlenek. A született, szerzett, és önként vállalt hiányaiban. Nem kaptunk szárnyat, hogy a saját kezünket vágjuk le, és úgy jussunk fel az égbe.
Nemrég elkezdtem egy diétát, hogy megfékezzem bizonyos elszaladt lovamat. Az első napok rettentő megpróbáltatást jelentettek, ugyanis többszörös függőségtől kellett megszabadulnom: Egyrészt az evéstől, mint mindig kéznél levő örömforrástól, másrészt magától a szénhidrátfüggőségtől.
Naphosszat sóvárogtam. A képzeletem képei 3D-ben lebegtek az orrom előtt húsz centivel. Olyan mákos bejglit vetítettem magamnak, hogy a kardomat felakaszthattam volna rá! Mégis, az egyik fürdőkádi elmélkedésben megállapítottam, hogy intellektuális örömet okoz a helyzet.
Fogyatékos emberek szerepeltek egy hirdetésben, amelyben azt állítják, hogy ők így is teljes életet élnek. A hirdetés célja nyilván az irányukba való természetes elfogadó magatartás fejlesztése volt. Itt vált világossá a korábbi tapogatózó gondolataim utaán, hogy milyen teljességkultuszban élünk. Közös szlogenünk, hogy teljes életet akarunk élni.Teljes életet élni ebben az értelemben azt jelenti, hogy az emberi létezés alapvető adottságaival, képességeivel rendelkezünk. Fogyatékkal élők tehát nem élhetnek teljes életet, és nyugodtan mondhatjuk, hogy részlegesen valamennyien fogyatékosok vagyunk (magányosok,meddők, botfülűek, érzéketlenek, vagy akár humortalanok, valami falábunk biztos van.)
Eszembe jutott az a férfi, akiről szintén az atya beszélt egy más alkalommal, aki bénultan feküdt egy kórházi ágyon, egyedül csak a nyelvét tudta mozgatni. Ezt a helyzetét arra használta, hogy aki megfordult az ágyánál, annak mindenféle győzködés nélkül elmondta, hogy Isten létezik, találkozott vele. Ez a férfi megtalálta a szerepét az életben, bár korántsem élt teljes életet. Igaz, ez szélsőséges példa, de jól illusztrálja, hogy ha nincs jelen minden kívánatos körülmény az életünkben, a rendelkezésre álló csatornáinkon talán messzebbre látunk, és pontosabban tudunk célozni.
Ugyanakkor egészen mást jelent egy állandóan fennálló hiányt tartósan lehetőségként megélni, mint időlegesen tenni ugyanezt.
Egy egyszerű diéta, amelynek a lényege, hogy minden nap valami más típusú ételről mondok le, már az is képes volt szellemileg is megmozgatni. Nem csak úgy, hogy ez a sok okosság mind eszembe jutott, hanem azon kívül, hogy a szoknyáim kevésbé szorítanak, kimozdult a bennem punnyadtan gubbasztó énem, és lassanként már nincs szüksége rá, hogy az ételbe kapaszkodjon. Sikerült kimozdulni abból a belső élethelyzetből.
Éhesnek lenni nem jó, de az éhség radikálisan különbözik attól az állapottól, amikor jóllakottak vagyunk. Ösztönösen átrendeződnek a gondolataink. Amikor tudatosan vállaljuk az éhséget, akkor elháratjuk az első ösztönt, amely arra irányul, hogy "kaját kell szerezni". A böjt itt kezdődik. (A jó diéta pedig valami más, mert ott nincs éhezés. Ott legfeljebb hiányérzet van egy ideig.) A böjt a harmóniára törekvés tudatos felrúgása.
Különböző született, szerzett, vagy önként vállalt falábainkkal természetesen törekszünk a kiegyensúlyozottság felé, időlege shiányainkban is törekszünk az egyensúlyra, ami azonban nem egyenlő a teljességgel. A faláb, faláb marad. A kiegyensúlyozottság, vagy a harmónia valami olyasmi, amiről az ókor filozófusai beszélnek, és ami meglehetősen pogány dolog. Pogány abban az értelemben, hogy emberléptékben marad, vagyis transzcendencia nélküli.
Egy hiányban benne maradni olyan, mint hagyni a vitorlást féloldalra dőlni, mint egy pár evezőből az egyiket nélkülözni. Amikor nem az ellensúly kialakításán van a hangsúly, hanem a hiány által meghatározottnak lenni. A kereszténység szerint ebben az állapotban megvalósulhat valami, ami az egyensúlyban soha: a vágy nem kielégül, és nem szublimálódik, hanem átváltoztat. Ez a misztérium.
Végül arról sikerült írnom, amiről nem akartam, úgy látszik, még rám fér némi fegyelmezés. Eredetileg azt akartam mondani, hogy a teljesség elérése illúzió, a teljesség Istennek van fenntartva. Ne áltassunk magunkat egy listaszerű teljesség megszerzésének lehetőségével. Az ember lehetőségei a részlegességében rejlenek. A született, szerzett, és önként vállalt hiányaiban. Nem kaptunk szárnyat, hogy a saját kezünket vágjuk le, és úgy jussunk fel az égbe.
1 megjegyzés:
Na tessék,ma ez lett megosztva a facebookon:
"Az élet senkinek sem ad meg mindent - boldog az az ember, aki ezt el tudja fogadni." Pál Feri
Megjegyzés küldése