Szerző: Fakirma
Lányos anyaként a klasszikus tündérmesék közül vitathatatlan kedvencem Csipkerózsika története. No, nem a sztori miatt, a boldog végkifejlet ellenére hülyére szorongom magam a gondolattól, milyen lehetett a királyi családnak 16 évet lehúzni a fejük felett lebegő tragédia árnyékában. A mázlista királyfit pedig már gyerekként is megvetettem: míg a többi herceg hősiesen felnyársalta magát a rózsabokrokon, ő a tökét vakarta, majd besétálva a tutiba éppen jókor érkezett, jó helyre.
A múlt héten, amikor családomat szőröstül-bőröstül összecsomagolva egy pillanatra elöntött a remény, hogy igen, győztem, most a hátunk mögött hagyjuk a rohadt karácsonyi bolondokházát, kitört a botrány. A gyerekek a falevelek összetakarítása helyett egész nap ocsonda disznó módjára fetrengtek a lakásban. Munkából hazaeső Emberem őrjöngött, a négyből három kölyök fülét-farkát behúzva igyekezett jóvátenni a jóvátehetetlent, Kiszszendvics azonban bűnbánat helyett előkapta mártírarcát és nagy pofáját. Ettől aztán Embernek végképp elborult az agya. Nincs ebben semmi különös, nyilván Csipkerózsikának is nap mint nap leüvöltötte a fejét királyi atyja, az ő balhéjukat azonban mulandó családi csetepatévá szelídítette a biztos tudás,
Apám ugyan egy igazi hülye, de mégis csak az apám, aki szeret engem.
Szendvicsgyerek zokogva evakuálta magát és Leika kutyánkat a háborús övezetből, és átrollerezett imádott apukájához, hogy ott menekült státuszért folyamodjon.
Szart megyek veletek, egy kutyának is sok ez a pokol.
Dermedten álltam, és nagyon magányos voltam. A maradék három gyerek megszeppenve pislogott, Ember mérges szuszogása semmi segítséget nem ígért,
Asszony, a fiad egy köcsög, jobb is hogy lelépett.
Esélyem sem volt, hogy megcáfoljam a ki nem mondott ítéletet: az egész napos gigászi küzdelmem után - amit lakásunk romjai között vívtam csupán azért az illúzióért, hogy még ilyen szedett-vedett állapotban is vállalható család vagyunk - be kellett látnom, hogy négy gyerek, aki segítség helyett csak egymást és a számítógépet basztatja, tényleg nagyon gáz.
Mégis jól esett volna összenézni Emberrel egy közhely erejéig,
A mi fiúnk, tényleg elég bunkó, de hát kamaszodik, majd csak ember lesz belőle...
Szendvicsgyereket sem ölelgethettem meg egy banális mondatot a fülébe mormolva,
Tudod, hogy apád néha állat, de valójában odáig van érted, s csak jót akar neked...
Maradt a düh és a kétségbeesés. Nem volt semmi kétségem, Ember lazán itthon hagyná Szendvicsgyereket,
Legalább lesz egy nyugodt hétvégénk,
Kisszendvics pedig boldogan maradna itthon Apaistennel,
A papa sosem cseszeget, ha éjjel háromig számítógépezem...
Egyszerűbben alakul az életünk, ha Ember és Szendvicsgyerek szeretik egymást. De miért is szeretnék? Beköltöztettem egy vadidegen hapsit fiaim életébe, szültem neki két gyereket, a régi szép idők békés hármasa megkérdezésük nélkül alakult át bonyolult, átláthatatlan érzelmi szövevénnyé. Hatosunk kiegészül mindenféle nehezen definiálható kinövésekkel: félig rokonok, vagy mégsem azok, esetleg csak annak látszó objektumok teszik a káoszt még nagyobbá. A fiúk számára az Otthon fogalma is képlékeny. Minderről egyetlen fickó, a Gonosz Mostoha tehet.
Sosem felejtem, amikor a kezdetekben a Gonosz Mostohának címzett, véget nem érő
bárcsak meghaltál volna a háborúban,
ez nem az én apukám,
te egyáltalán nem vagy olyan vicces, mint a Papa,
miért pont az én ágyneműmbe feküdtél, Mama mosd ki azonnal,
nem is te sütötted ezt a finom pizzát, hanem az apukám álruhában
közben egyik este Kisszendvics minden áron Ember törölközőjével akart megtörölközni. Meghatottan néztem fiam boldog arcát, ahogy sosem tapasztalt alapossággal dörzsöli magát a csíkos cuccal, csak azért, hogy aztán egyetlen mondatától megsemmisülhessen minden jövőbe vetett optimizmusom,
Hehe, most jól megdörzsöltem magam, és átmentek a törölközőjére a vírusaim, és ő is csupa futószemölcs lesz...
Az óvodai karácsonyi ünnepségre nem jött el hőn szeretett Papa, ezért Embert cipeltem magammal. Hibáztam. Karácsony örömére minden kis óvodás kívánhatott valami szépet nyílt színen az angyalkától. Kisszendvics komoly képpel állt ki a közönség elé,
Azt kérem az angyalkától, hogy vigye el ezt a mostohát és hozza vissza az én apukámat.
Emberrel az esküvőnk botrányba fulladt, mert a két fiú a földön fetrengve rugdosta végig a ceremóniát. Ma már arra gyanakszom, a boldogító igen talán el sem hangzott, olyan villámgyorsan hagytuk el a nagyjából két perces ünnepség helyszínét a két őrjöngő gyereket a földön magunk mögött vonszolva.
Most ahogy kétségbeesetten toporogtam volt férjem nappalijában vérig sértett fiam előtt, a régi történetek pörögtek a fejemben. Haragudtam rá. És nagyon szerettem makrancos ördögfiókámat, aki nyolc év után is nap mint nap brutálisan az arcunkba vágja,
Hahó, ne alakoskodjatok, mi sosem leszünk normális család!
Nem kellett túl sok érzelmi zsarolásnak kitennem, hogy velünk jöjjön a Mátrába. Eszes gyerek lévén gyorsan belátta, hogy egy három napos habzsidőzsiből kimaradni nagy baromság lenne. Ember is megenyhült, tudja ő jól, hogy gyerek nélkül úgysem megyek sehova.
A kirándulás jól sikerült. Nem veszekedtünk, ellenben rengeteget fürödtünk, ettünk, játszottunk és nevettünk. Szenteste otthonunkban szép rend fogadott, hála húgomnak, aki eljött hozzánk és kitakarított. Leika kutya is hazakerült valahogy. A roller nem, de mindegy, a karácsonyfa alatt egy vadiúj várt Szendvicsgyerekre. A karácsonyi három napos hajcihőt majdnem olyan rendesen loholtuk végig, mint egy teljesen átlagos sokgyermekes család. Majdnemségünk teljes tudatában.
És szerencsére itt van a mi Szendvicsgyerekünk, aki - ha nagyképű lazaságunkban megfelejtkeznénk arról, hogy közünk nincs Csipkerózsáékhoz - mindig figyelmeztetni fog minket,
Hahó, seggfejek, szar van a palacsintában!
Csipkerózsika meséje azért kedves a szívemnek, mert nem szerepel benne Gonosz Mostoha. A csúnyácska, dagi, de szerethető királyi pár együtt szívja végig a borzalmakat: először a gyermektelenség átkát, majd az ajándékba kapott boldogságukra telepedő idegölő várakozást.
Manapság kihalófélben lézengenek a királyi párok, az egyre divatosabbá váló gonosz mostohák pedig magabiztosan nyúlják le a békés családi zűrzavarok terepét.
Nálunk is akad egy saját darab. Ha nem is olyan szép, és nem is olyan gonosz, mint Hófehérke szülőpótléka, de határozottan gonosz. És határozottan mostoha. A mi jól fejlett házi példányunk kifejezetten klassz arc, többet tesz családunkért, mint amennyi egy hús-vér édesapától elvárható lenne: főz, nyaraltat, befizet, kifizet, leckét kérdez, ügyeletre hurcol, szülői értekezletre jár. Hiába minden igyekezet, ettől sem válik pozitív főhőssé, gonoszsága eleve abszurd helyzetéből fakad.
Családi fellépéseinken Ember gonosz mostohaként mutatkozik be a nagyvilágnak. Azt hiszik viccel. Pedig nem is. Nincs találóbb kifejezés hálátlan szerepére. A nevelőszülő hazugság, létének minden buktatója nem- szülőségéből fakad. Az anyukám férje becenév pedig oly rideg és távolságtartó, hogy értelmezhetetlen a nagyon is impulzív családi rendszerben.
Családi fellépéseinken Ember gonosz mostohaként mutatkozik be a nagyvilágnak. Azt hiszik viccel. Pedig nem is. Nincs találóbb kifejezés hálátlan szerepére. A nevelőszülő hazugság, létének minden buktatója nem- szülőségéből fakad. Az anyukám férje becenév pedig oly rideg és távolságtartó, hogy értelmezhetetlen a nagyon is impulzív családi rendszerben.
A múlt héten, amikor családomat szőröstül-bőröstül összecsomagolva egy pillanatra elöntött a remény, hogy igen, győztem, most a hátunk mögött hagyjuk a rohadt karácsonyi bolondokházát, kitört a botrány. A gyerekek a falevelek összetakarítása helyett egész nap ocsonda disznó módjára fetrengtek a lakásban. Munkából hazaeső Emberem őrjöngött, a négyből három kölyök fülét-farkát behúzva igyekezett jóvátenni a jóvátehetetlent, Kiszszendvics azonban bűnbánat helyett előkapta mártírarcát és nagy pofáját. Ettől aztán Embernek végképp elborult az agya. Nincs ebben semmi különös, nyilván Csipkerózsikának is nap mint nap leüvöltötte a fejét királyi atyja, az ő balhéjukat azonban mulandó családi csetepatévá szelídítette a biztos tudás,
Apám ugyan egy igazi hülye, de mégis csak az apám, aki szeret engem.
Szendvicsgyerek zokogva evakuálta magát és Leika kutyánkat a háborús övezetből, és átrollerezett imádott apukájához, hogy ott menekült státuszért folyamodjon.
Szart megyek veletek, egy kutyának is sok ez a pokol.
Dermedten álltam, és nagyon magányos voltam. A maradék három gyerek megszeppenve pislogott, Ember mérges szuszogása semmi segítséget nem ígért,
Asszony, a fiad egy köcsög, jobb is hogy lelépett.
Esélyem sem volt, hogy megcáfoljam a ki nem mondott ítéletet: az egész napos gigászi küzdelmem után - amit lakásunk romjai között vívtam csupán azért az illúzióért, hogy még ilyen szedett-vedett állapotban is vállalható család vagyunk - be kellett látnom, hogy négy gyerek, aki segítség helyett csak egymást és a számítógépet basztatja, tényleg nagyon gáz.
Mégis jól esett volna összenézni Emberrel egy közhely erejéig,
A mi fiúnk, tényleg elég bunkó, de hát kamaszodik, majd csak ember lesz belőle...
Szendvicsgyereket sem ölelgethettem meg egy banális mondatot a fülébe mormolva,
Tudod, hogy apád néha állat, de valójában odáig van érted, s csak jót akar neked...
Maradt a düh és a kétségbeesés. Nem volt semmi kétségem, Ember lazán itthon hagyná Szendvicsgyereket,
Legalább lesz egy nyugodt hétvégénk,
Kisszendvics pedig boldogan maradna itthon Apaistennel,
A papa sosem cseszeget, ha éjjel háromig számítógépezem...
Egyszerűbben alakul az életünk, ha Ember és Szendvicsgyerek szeretik egymást. De miért is szeretnék? Beköltöztettem egy vadidegen hapsit fiaim életébe, szültem neki két gyereket, a régi szép idők békés hármasa megkérdezésük nélkül alakult át bonyolult, átláthatatlan érzelmi szövevénnyé. Hatosunk kiegészül mindenféle nehezen definiálható kinövésekkel: félig rokonok, vagy mégsem azok, esetleg csak annak látszó objektumok teszik a káoszt még nagyobbá. A fiúk számára az Otthon fogalma is képlékeny. Minderről egyetlen fickó, a Gonosz Mostoha tehet.
Sosem felejtem, amikor a kezdetekben a Gonosz Mostohának címzett, véget nem érő
bárcsak meghaltál volna a háborúban,
ez nem az én apukám,
te egyáltalán nem vagy olyan vicces, mint a Papa,
miért pont az én ágyneműmbe feküdtél, Mama mosd ki azonnal,
nem is te sütötted ezt a finom pizzát, hanem az apukám álruhában
közben egyik este Kisszendvics minden áron Ember törölközőjével akart megtörölközni. Meghatottan néztem fiam boldog arcát, ahogy sosem tapasztalt alapossággal dörzsöli magát a csíkos cuccal, csak azért, hogy aztán egyetlen mondatától megsemmisülhessen minden jövőbe vetett optimizmusom,
Hehe, most jól megdörzsöltem magam, és átmentek a törölközőjére a vírusaim, és ő is csupa futószemölcs lesz...
Az óvodai karácsonyi ünnepségre nem jött el hőn szeretett Papa, ezért Embert cipeltem magammal. Hibáztam. Karácsony örömére minden kis óvodás kívánhatott valami szépet nyílt színen az angyalkától. Kisszendvics komoly képpel állt ki a közönség elé,
Azt kérem az angyalkától, hogy vigye el ezt a mostohát és hozza vissza az én apukámat.
Emberrel az esküvőnk botrányba fulladt, mert a két fiú a földön fetrengve rugdosta végig a ceremóniát. Ma már arra gyanakszom, a boldogító igen talán el sem hangzott, olyan villámgyorsan hagytuk el a nagyjából két perces ünnepség helyszínét a két őrjöngő gyereket a földön magunk mögött vonszolva.
Most ahogy kétségbeesetten toporogtam volt férjem nappalijában vérig sértett fiam előtt, a régi történetek pörögtek a fejemben. Haragudtam rá. És nagyon szerettem makrancos ördögfiókámat, aki nyolc év után is nap mint nap brutálisan az arcunkba vágja,
Hahó, ne alakoskodjatok, mi sosem leszünk normális család!
Nem kellett túl sok érzelmi zsarolásnak kitennem, hogy velünk jöjjön a Mátrába. Eszes gyerek lévén gyorsan belátta, hogy egy három napos habzsidőzsiből kimaradni nagy baromság lenne. Ember is megenyhült, tudja ő jól, hogy gyerek nélkül úgysem megyek sehova.
A kirándulás jól sikerült. Nem veszekedtünk, ellenben rengeteget fürödtünk, ettünk, játszottunk és nevettünk. Szenteste otthonunkban szép rend fogadott, hála húgomnak, aki eljött hozzánk és kitakarított. Leika kutya is hazakerült valahogy. A roller nem, de mindegy, a karácsonyfa alatt egy vadiúj várt Szendvicsgyerekre. A karácsonyi három napos hajcihőt majdnem olyan rendesen loholtuk végig, mint egy teljesen átlagos sokgyermekes család. Majdnemségünk teljes tudatában.
És szerencsére itt van a mi Szendvicsgyerekünk, aki - ha nagyképű lazaságunkban megfelejtkeznénk arról, hogy közünk nincs Csipkerózsáékhoz - mindig figyelmeztetni fog minket,
Hahó, seggfejek, szar van a palacsintában!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése