Szerző: Lotte
„Sose lehet tudni, mi mire jó!”- mondogatta drága nagymamám, ha valami nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Gyerekként nemigen figyeltünk rá oda, a közhelyesnek tetsző fordulat a makacs ismétléssel mégis szép lassan bevésődött az agyunkba. És az élet – ha ezen a szemüvegen keresztül tekintettünk folyására - sokszorosan igazolta is az alapvetően optimista hozzáállás érvényességét.
Egy elrontott felvételi pótolhatatlan barátságokat és nagy élménnyel járó utazást hozott; egy villamosról való lemaradás fontos találkozást; egy váratlanul kiélesedett jó reflex a beláthatatlan kimenetelű gázolástól való menekülést, vagy egy otthon hagyott telefonért való bosszús visszafutás a lakás leégésének elkerülését.
Családom alapvetően szorongásos világképét nagymama e mondatocskába sűrített, gondviselésbe vetett őszinte hite aranyozta be, - s még ha néha legyintettünk is rá – mindenki részesült áldásaiból, akár betegségről, akár munkahelyi problémákról vagy iskolai gondokról, emberi csalódásokról volt szó.
Ha nem is vagyok az ő alkata, törekszem arra, hogy a magam módján tudatosan továbbvigyem szemléletét és átadjak belőle valamicskét az utánunk következőknek is – előfordult már, hogy sérelmet szenvedett vagy valamiért elcsüggedt gyerekeimnek megismételtem az unokaként sokat hallott mondást: „sose lehet tudni…”
Kíváncsi lennék arra, ti milyen muníciót kaptatok a batyutokba felmenőitektől, van-e hasonló örökül kapott bölcsesség, ami beépült az életfelfogásotokba, és amit elő is szedegettek néha a titkos tarsolyból? Ne habozzatok megosztani velünk!
„Sose lehet tudni, mi mire jó!”- mondogatta drága nagymamám, ha valami nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Gyerekként nemigen figyeltünk rá oda, a közhelyesnek tetsző fordulat a makacs ismétléssel mégis szép lassan bevésődött az agyunkba. És az élet – ha ezen a szemüvegen keresztül tekintettünk folyására - sokszorosan igazolta is az alapvetően optimista hozzáállás érvényességét.
Egy elrontott felvételi pótolhatatlan barátságokat és nagy élménnyel járó utazást hozott; egy villamosról való lemaradás fontos találkozást; egy váratlanul kiélesedett jó reflex a beláthatatlan kimenetelű gázolástól való menekülést, vagy egy otthon hagyott telefonért való bosszús visszafutás a lakás leégésének elkerülését.
Családom alapvetően szorongásos világképét nagymama e mondatocskába sűrített, gondviselésbe vetett őszinte hite aranyozta be, - s még ha néha legyintettünk is rá – mindenki részesült áldásaiból, akár betegségről, akár munkahelyi problémákról vagy iskolai gondokról, emberi csalódásokról volt szó.
Ha nem is vagyok az ő alkata, törekszem arra, hogy a magam módján tudatosan továbbvigyem szemléletét és átadjak belőle valamicskét az utánunk következőknek is – előfordult már, hogy sérelmet szenvedett vagy valamiért elcsüggedt gyerekeimnek megismételtem az unokaként sokat hallott mondást: „sose lehet tudni…”
Kíváncsi lennék arra, ti milyen muníciót kaptatok a batyutokba felmenőitektől, van-e hasonló örökül kapott bölcsesség, ami beépült az életfelfogásotokba, és amit elő is szedegettek néha a titkos tarsolyból? Ne habozzatok megosztani velünk!
2 megjegyzés:
Aputól kaptam nem csak a mondatot, hanem a szemléletet is: "Az emberek jók, és szeretnek segíteni. Ha segíthetnek, levetik a bizalmatlan morc fejüket, és már nem olyan ijesztőek."
Nagymamámtól, hogy a nő olyan, mint egy szép habos torta, nem szabad elosztogatni vékony szeletenként, az egész az "ünnepeltet" illeti. De természetesen csodálni, illatát beszívni, azt szabad.
Egy jut eszembe, nagyi mondta: "ha adnak, fogadd el, ha ütnek szaladj el!" - néha eszembe jut.
B.
Megjegyzés küldése