Kőbe vésett törésvonalak

Szerző: Lotte

Megfigyeltétek, hogy a leghangosabb közéleti csaták – művészeti alkotások közül – szobrok kapcsán folynak? Mintha a kőbe rajzolt üzenetek sokszor fontosabbak lennének az írott vagy festett, sőt mozivászonra vitt művészi hitvallásoknál. Forradalmaknál szobrok mellett álló lánglelkű szónokokat hallgatunk, vagy épp szobrokat döntünk, megemlékezni vagy tüntetni is ezek köré csoportosulunk. Szobrot az örökkévalóság reményében állítunk, de legalábbis egyik legfőbb attribútuma a maradandóság. A köztér szerves része, hozzá így-vagy úgy viszonyulni kell. S miután köztéri szoborba legtöbbször múltunk meghatározó alakjai vagy pillanatai rögzíttetnek, - az azokhoz való viszonyulás pedig kuruc-labanc szembenállás óta örökletesen meghatározott - sosem esnek reális megítélés alá.

Vannak foglalt szobrok: az MDF 1990 óta a Bem-szobortól indította ’48-as fáklyás felvonulásait a Várba, de a nemzeti érzelműeké a Batthyány-örökmécses is. A Petőfi-szobor a Március 15. téren egyértelműen a liberálisoké, a Hősök terének emlékműve pedig MIÉP-es érzeteket sugall.  A polgári oldal ősidőktől fúj a Szabadság téri szovjet emlékműre és Károlyi szobrára - festéköntet nélkül ritkán is látni –, a Szadesz-utódok pedig a Turul szobrot gyűlölik szakadatlan. Hatalmas vita folyt az 56-os „vaskefe” kapcsán: minden közügyekkel foglalkozó embernek meg volt/van a maga cáfolhatatlan igazsága vele kapcsolatban.

Most a Kossuth tér 1944-es állapota helyreállításának kapcsán kerültek fókuszba újra a szobrok. Károlyi szobrával kapcsolatban elfogult vagyok, szomorúnak tartom, hogy olyan politikusnak lehet szobra az ország legfrekventáltabb helyén, aki kiszolgáltatta nemzetét idegen csapatok támadásának.

De itt van a legfrissebb hírek kapcsán Marton László József Attila szobra. A költőóriás – bár próbálták ideologikus célokra használni - minden kétségen felül nem lehet megosztója a nemzetnek. Ezért szobrának sorsa sem illeszkedhet a korábbi szekértábor pamfletbe. A három kőlépcsőn ülő, kalapját kezében tartó költő 1980 óta néz a Duna irányába, mellette idézettel a nagy versből: "Mintha szívemből folyt volna tova / zavaros, bölcs és nagy volt a Duna." Most a szobor körüli hercehurca az igazán zavaros: a kormányzat egy része azt mondja, nem történik semmi, ha kicsit odébb viszik, másik fele pedig védelmébe veszi a szobor jelenlegi helyét.

 Reméljük, a zavaros gondolatokból kikristályosodik majd a bölcsesség, és míg a Duna szalad, a kő marad.