Ne kapjatok frászt, nem egy újabb tragikus sorsú hősnőt ajánlok figyelmetekbe, a címben szereplő pityogós Irma bizony én vagyok.
A hétvégén a pereputtyal szalagavatón jártam, ami önmagába véve nem nagy esemény, még a magunkfajta mutogatásra alkalmatlan rokonságot is időnként meghívják egy-egy sátoros ünnepre. A történetben a meglepő az én viselkedésem volt. Az igazgatói díszbeszédet még annak rendje és módja szerint végigunatkoztam, aztán ahogy a végzős diákok kivonultak a szalagtűzésre az arcomon patakokban kezdett ömleni a könny.
A sós lét nyeldekelve magam is meglepődtem, mert a sírást az elmúlt tíz évben szinte csak az érzelmi zsarolás eszközeként használtam aktuális férjem szívlágyítása érdekében. Meghatódni nem igen szoktam. Különösen nem idegen pattanásos, feszengő kamaszok láttán. És most mégis utolért a szentimentalizmus. A lányok többsége idétlenül totyogott magassarkú cipőjében, a fiúk húzták maguk után hosszú karjaikat, és egyáltalán nem úgy festettek, mint akik most készülnek átlépni a nagykorúság küszöbét. Eszembe jutott Telhetetlen Bendő, aki négy év múlva ugyanitt fogja cammogni a szirtakit. Hirtelen négy év múlva lett, és az előttem álló jövő múltként tűnt fel, én meg azon zokogtam, hogy már soha többet nem kell reggelente zabkásával kizavarni a fiamat az ágyból, mert nagy egyetemista lesz, aki délig alszik és éjszakánként bulizik, és csak akkor hív fel hajnalban tökrészegen telefonon, ha nem talál haza... Ennél a pontnál véget ért az időutazás, Kórházi Farkas itt és most menthetetlenül beszart, átverekedni magam az ünneplő tömegen (valahogy bekeveredtem az éppen vonuló szalagavatósok sorába is) egy rém büdös üvöltő gyerekkel még annál is tragikusabb érzés volt, mint hogy soha többet nem főzhetek zabpelyhet Bendőnek.
Ember aztán emberesen megvigasztalt. Elkél egy matekagy a bölcsész-szív mellé. Bendőkének az érettségiig még nagyjából 850 alkalommal tálalhatom fel a reggelit. De utána sem kell kétségbeesnem, ha Bendő ki is nő a kásaevők csapatából, Kórházi Farkasunk nagykorúságáig még nagyjából 3100 alkalommal készíthetem el a fincsi reggelit.
Ezektől a kilátásoktól aztán megint elbőgtem magam. Mi a szar van velem? Most vagy terhes vagyok, vagy itt a nyakamon az életközépi válság.
A sós lét nyeldekelve magam is meglepődtem, mert a sírást az elmúlt tíz évben szinte csak az érzelmi zsarolás eszközeként használtam aktuális férjem szívlágyítása érdekében. Meghatódni nem igen szoktam. Különösen nem idegen pattanásos, feszengő kamaszok láttán. És most mégis utolért a szentimentalizmus. A lányok többsége idétlenül totyogott magassarkú cipőjében, a fiúk húzták maguk után hosszú karjaikat, és egyáltalán nem úgy festettek, mint akik most készülnek átlépni a nagykorúság küszöbét. Eszembe jutott Telhetetlen Bendő, aki négy év múlva ugyanitt fogja cammogni a szirtakit. Hirtelen négy év múlva lett, és az előttem álló jövő múltként tűnt fel, én meg azon zokogtam, hogy már soha többet nem kell reggelente zabkásával kizavarni a fiamat az ágyból, mert nagy egyetemista lesz, aki délig alszik és éjszakánként bulizik, és csak akkor hív fel hajnalban tökrészegen telefonon, ha nem talál haza... Ennél a pontnál véget ért az időutazás, Kórházi Farkas itt és most menthetetlenül beszart, átverekedni magam az ünneplő tömegen (valahogy bekeveredtem az éppen vonuló szalagavatósok sorába is) egy rém büdös üvöltő gyerekkel még annál is tragikusabb érzés volt, mint hogy soha többet nem főzhetek zabpelyhet Bendőnek.
Ember aztán emberesen megvigasztalt. Elkél egy matekagy a bölcsész-szív mellé. Bendőkének az érettségiig még nagyjából 850 alkalommal tálalhatom fel a reggelit. De utána sem kell kétségbeesnem, ha Bendő ki is nő a kásaevők csapatából, Kórházi Farkasunk nagykorúságáig még nagyjából 3100 alkalommal készíthetem el a fincsi reggelit.
Ezektől a kilátásoktól aztán megint elbőgtem magam. Mi a szar van velem? Most vagy terhes vagyok, vagy itt a nyakamon az életközépi válság.
8 megjegyzés:
Nem tudom, kóros-e, velem Veszprémben fordult elő hasonló a nyáron, mikor egy templom előtt ülve két fiatal készült oltár elé, a kapuban várva a kezdést. Néztem az idegen párocskát és feltartóztathatatlanul bőgtem. Ja, és nem is voltam terhes..
Nahát, Irma, épp ideje volt! Totál meglepődtem, hogy most köszöntött be hozzád a pityogás. Nálam megnyitották a csatornákat nagyjából az első terhesség közepén. Nyilván a terhességek múltával konszolidálódott a helyzet, de sosem tért vissza a "lánykor alakom".
Ja, hogy életközépi válság?
...és ha a változó kor?
Honnan ez a bizarr optimizmus?
Ha gondolkodtál már azon, hogy életed várhatóan 28470 napjából hány tel el és hány volt felemelő, akkor számodra kötelező olvasmány Dan Greenburg és Marica Jacobs "Hogyan legyünk boldogtalanok?" című könyve.
Lányok, köszönöm a megnyugtató híreket!
Frajdkakas, remélem soha, de soha nem jön veled szembe egyetlen egy depressziós ember sem!
Irma,komolyan,én egész zavarba jöttem a gondolattól,hogy egy ilyen tökös csaj is pityorog ezen a szaros múló időn. mert hogy nekem a reggeleim ezzel telnek a tükör elött az oké. Fel a kobakot és csak egy 3100cm hoszú centi kell hogy vissza vagdosd, meg egy hatalmas üveg pezsgő, hogy lehesen sírva vigadni a végén.
Mi az ott a képen? A reggeli zabkása, vagy puding (sírós Irma)?
Csatlakozom a síró-rívó szülés utáni szindrómásokhoz, társult tünetek: akciófilm-fóbia, rettenetes veszélyek folyamatos vizionálása, ellenálhatatlan késztetés minden szomorú szemű gyerek örökbefogadására és még sorolhatnám.
Zabkása, de a kép lopott, az enyém ennél sokkal lehangolóbb, majd lefényképezem és megmutatom!
Jaj, Ilka, ennek a pityogós szindrómának úgy tűnik nagyon hasonlóak a tünetei, és szörnyen fertőző!
miszdisz, azt hiszem egy mérőszalagot kérek a Jézuskától!
1.) Irma, már tudhatnád, hogy ha valami szokatlant tapasztalsz magadon, akkor terhes vagy (ez esetben még hozzávetőleg 6900 alkalommal főzhetsz zabkását).
2.) Bendőnek még 40 év múlva is főzheted a kását.
Megjegyzés küldése