A tün(t)etegyüttes szervi okai

Én is elmesélem, tetszik-e a rendszer. Mert annál bájosabb nincs, amikor néhány lelkes nőci a fakanál mellől, vagy a homokozó széléről (Lotte és Szofi frappáns helyzetjelentésével élve) politikai kérdésekben állást foglal.

Nekem tetszik, persze született lateralitás-zavarosként nem az ideológiáról beszélek. Egész egyszerűen klassz, ha az ember egy esős vasárnap délután úgy dönthet, hogy nem bablevest főz a jövő hétre, és nem is a szomszédhoz ugrik át lenyomni egy snapszer-partit, hanem inkább politikailag hasonszőrű társaival kéz a kézben az utcára vonul világgá kiáltani az érzéseit. Mert tömegmegmozdulni jó és felemelő érzés. Mindegy mi a cél, állnak-e a háttérben jogos igények, van-e koncepció és ízléses-e.
A tüntetés önmagáért, társadalmi-közösségi eseményként szenzációs találmány . Feszültség nélkül nincs élet, s ezzel a mumussal jobbra és balra, lent és fent együtt kell élni. Megvívjuk kis csatáinkat otthon a tányért földhöz csapkodva, házi éhség sztrájkot hirdetve, kocsmába rohanva, vagy a szerető ágyában sírdogálva. Sajnos csak ritkán jutunk el odáig, hogy értelmes, felnőtt emberek módjára oldjuk meg a konfliktusokat. És társadalmi szinten miért is viselkednénk kreatívabb módon? Ha politikai-közéleti vitákról hallok, nekem mindig a veszekedéstől hangos gyerekszoba jut eszembe: „Nem én voltam. Ő kezdte. És egyébként is csak véletlen volt”. Ugye milyen nehéz igazságot tenni?

Fontos, hogy kiengedhessük a gőzt, még akkor is, ha ezt nem mindig a leghatékonyabb formában tesszük. Egy okos feleség és egy okos kormány tudja ezt. Mert egyébként elszabadul a pokol. A lényeg az, hogy a forró érzelmek megmaradjanak egy homokzsákokkal jól körülbástyázott mederben. Mindannyiunk érdekében. Ha a játékszabályokat mindegyik fél betartja, tulajdonképpen mindegy, hogy a mederben ostobaságokat, vagy operaáriákat énekelünk. Sőt a gödörben és a gödör mellett is szabad anyázni, mert  időnként olyan jól esik. Tüntetni igazi felüdülés. Úgy érezheted, tartozol valahova, szeretnek, elfogadnak, része vagy valami Nagyon Fontosnak, düböröghet az adrenalin, megélheted a szabadságot, egy pillanatra felül emelkedhetsz a hétköznapokon, s bár a masszában csak egy porszem vagy, mégis a tömeggel egyesülve hatalmasnak érezheted magadat. Fintorgva mondhatjuk, hogy ez egy szociálpszichológiai rusnyaság, de - ha szeretjük, ha nem - funkciója van a társadalom és az egyén kiegyensúlyozott működésében. Nem esztétikai csúcsélmény egy nagy, lila, rezgő máj látványa, de hát mégiscsak szükségünk van rá. A mérgünket fel kell dolgoznunk és ki kell ürítenünk. Persze ha túl sok a méreg és túl nagy a máj, akkor funkcióját veszti és bele is dögölhetünk. Oké, tudom, sántít a hasonlat, de azért biztosan értitek, mire gondolok. És azt se felejtsük el, hogy társadalmi szinten sem érdemes kiröhögni a hőzöngő egyéneket: az utcára vonuló, avagy éppen otthon maradó tömeg egy igazi visszajelző rendszer, megmutatja, hol vannak az Achilles-sarkak.

Bár nem voltam ott, de az összecsipegetett morzsákból úgy érzem, a vasárnapi tüntetés teljesen a helyén volt. Biztos volt fröcsögés, mint ahogy most azok fröcsögnek, akik nem voltak ott.(Azt hiszem, akkor tojnánk össze magunkat, ha egyszer a szimpatizáns a nem szimpatizánssal összeölelkezve járna örömtáncot.) Az emberek elmondhatták, hogy nem érzik jól magukat a bőrükben.  Levegőztek egyet (ilyen vacak időben szenvedélyes érzelmek nélkül biztosan nem tették volna) Kiengedtek némi feszültséget magukból. A hatalom pedig meghallhatta, hogy vannak szép számmal olyanok, akiknek rossz a közérzetük és nem szereti őket. Vér nem folyt és az indulatok a mederben maradtak. S hogy ez bárgyú kis dalok kíséretében történ, kiforratlan koncepciók nélkül? Engem nem nagyon izgat.

Zafirma