Taigetosz

Elképesztő hírt közöl a szerdai Népszava. A cikk szerint Mexikóvárosban egy törvényhozó kezdeményezte, hogy a házasságkötések limitált időre, két évre szóljanak (hogy miért éppen kettőre, ki tudja?), utána pedig csak akkor lenne folytatható a törvényes kapcsolat, ha a felek újabb két esztendőre meg szándékoznak újítani a frigyet.

A meglepő és provokatív javaslat indoklása szerint ennek az lenne az értelme, hogy a növekvő számú válásokkal járó macerát (pereskedést, egyebet) ezzel elkerülhetnék a párok.

Vakarom a fejem erősen, honnan is kezdjem egy ilyen hír hallatán, amiből persze nyilvánvalóan nem lesz a közeljövőben valóság, de azért kóstolgatják vele a népeket? Most tegyük fel, hogy beköszönt a megálmodott, szép új világ: ahol már ilyen modern és úttörő szabályok közt társul férfi és nő alkalmi szövetségesnek. De, kérdezem én, mi a csudának? Mi értelme van két évre elköteleződni, ha utána úgyis szabad a vásár? Minek béklyózná meg magát valaki egy súlytalan bilinccsel? Ebben aztán se értelem, se ráción túli megfontolás nincs. 

De folytassuk gondolatban és ha már megléptük az első lépést, ne torpanjunk meg, hisz a lehetőségek tárháza csak ezután nyílik meg. Revideáljuk mondjuk 5 évente szüleinkhez fűződő kapcsolatunkat, s igen, válasszunk új apát és anyát, ha úgy tetszik. Testvéreinket pedig cserélgessük, miért éppen egy, kettő vagy három járna valakinek, sokkal érdekesebb, ha félévente új hugit vagy bátyót kapunk, aztán csere. A gyerekeinket pedig, ha nem boldogulunk velük, három év után szintén visszaküldhetjük vagy lecserélhetjük. Szinte látom a nagy, központi hivatalokat: Állami Testvérelosztó Állomás, Gyermekbeszedő Hivatal, Megunt Szülők Átmeneti Otthona...

Valami ilyesmi lehet a világ, mikor az ember végleg átveszi Isten és ördög megürült hivatalát és unottan taszítja le őket a Taigetoszról.