Valamikor réges-régen egy baráti családhoz mentem babalátogatóba. Miután megcsodáltam a néhány hónapos tündérkét, egy széket húztam magam alá, s épp amikor ráhuppantam volna, az ifjú apa rám kiáltott: "Ne ülj rá, mert véres, a szülés óta még nem volt időnk lemosni!"
Nagyjából ez volt az első alkalom, amikor az otthon szülés véres valóságával találkoztam. Nem mondhatom, hogy azonnal rápörögtem a témára.
Most, évekkel később, waldorfos anyukaként az otthon, vagy nem otthon szülés kérdésben nagyon kikupálódtam.
Ovis körökben ez a téma nagyjából olyan hétköznapi, mint annak a megvitatása, kinek melyik mosószer mossa a legtisztábbra a frottírzoknit (megjegyzem, hogy egy valamire való waldorfos nagyjából olyan gyakran pottyant el egy gyereket, mint amilyen gyakran más halandó nagymosást rendez). Amúgy szerintem, ez a normális hozzáállás. Ha nem ismerném a háttérben húzódó drámai eseményeket, akkor azt mondanám, hogy ami ma Magyarországon ez ügyben zajlik, az vihar a biliben. Egész egyszerűen természetellenesnek tartom azokat az intenzív érzelmeket, ami az otthon szülés kérdését körbelengi. Mert egy normális világban a szülő nő szíve-joga, hogy eldöntse, hol, kivel, milyen körülmények között szeretne szülni. S ha egy társadalom nem idióta, akkor alkalmazkodik a különböző igényekhez, és majd belegebed, hogy ezekhez a feltételeket biztosítani tudja. De most nem a kérdés politikai-társadalmi hátterét akarom ostromolni, s a szakmájukat féltékenyen őrző, szemellenzős orvosokra sem kiáltok halált.
Most, évekkel később, waldorfos anyukaként az otthon, vagy nem otthon szülés kérdésben nagyon kikupálódtam.
Ovis körökben ez a téma nagyjából olyan hétköznapi, mint annak a megvitatása, kinek melyik mosószer mossa a legtisztábbra a frottírzoknit (megjegyzem, hogy egy valamire való waldorfos nagyjából olyan gyakran pottyant el egy gyereket, mint amilyen gyakran más halandó nagymosást rendez). Amúgy szerintem, ez a normális hozzáállás. Ha nem ismerném a háttérben húzódó drámai eseményeket, akkor azt mondanám, hogy ami ma Magyarországon ez ügyben zajlik, az vihar a biliben. Egész egyszerűen természetellenesnek tartom azokat az intenzív érzelmeket, ami az otthon szülés kérdését körbelengi. Mert egy normális világban a szülő nő szíve-joga, hogy eldöntse, hol, kivel, milyen körülmények között szeretne szülni. S ha egy társadalom nem idióta, akkor alkalmazkodik a különböző igényekhez, és majd belegebed, hogy ezekhez a feltételeket biztosítani tudja. De most nem a kérdés politikai-társadalmi hátterét akarom ostromolni, s a szakmájukat féltékenyen őrző, szemellenzős orvosokra sem kiáltok halált.
Sokkal jobban érdekel az ügy lelki oldala. Szerencsére ma már nem megkérdőjelezhető tény, hogy a szülés és a szülés utáni "aranyórák" milyen fontosak az anya és a baba szempontjából egyaránt. Az anya számára zökkenőmentesebb elfogadni, hogy az a kis lila béka, aki ott pislog a hasán, örökre az ő felelőssége, és (a szavaidat idézve kedves Babamama kommentelő) a szívét ezentúl kívül hordja. A csöppség meg könnyebben dolgozza fel reflektor fény és hideg idegen kezek nélkül az anyai karban, hogy vége a kilenc hónapos brűgölésnek, s innentől fogva az élet nem csak játék, móka és kacagás. Az életre ráhangolódni sokkal könnyebb egy pihe-puha mamán, cicivel a szájban. És ugye hallottatok biológia órán Konrád Lorenz-ről és az ő kiskacsáiról? No, ez sokak szerint (és miért is ne?) a babáknál is működik, csak egy kicsit szofisztikáltabban. Talán Leboyer francia orvos neve sem hangzik teljesen ismeretlenül számotokra. Az ő életműve, az un. "gyöngéd születés", ami nagyon leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a baba nyugodt körülmények közt, lehetőleg orvosi beavatkozás nélkül, csendben, félhomályban születik meg, és utána édesanyjával bőrkontaktusban maradva kezdi meg földi pályafutását. Az így született gyerekek egy vizsgálat szerint a későbbiekben ugyan se szebbek, se okosabbak nem lettek hagyományos körülmények között született társaiknál, viszont sokkal magabiztosabbnak és kiegyensúlyozottabbaknak mutatkoztak a hétköznapokban (a forrást ne kérdezzétek, még valamelyik gyermeklélektan órán hallottam a régi szép időkben).
Minden anyának magának kell eldöntenie, milyen körülmények között tudja megélni az első órák tökéletes összhangját újszülöttével. Én például kórház-hívő vagyok. Dependens személyiségként nagyobb biztonságban érzem magam, ha megmondják nekem, mi a tuti. Másrészt egész egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy egy paprikáskrumpli megfőzése és a budi kisikálása közt megszülök egy gyereket, megrázom magam, és este már az új jövevénnyel.pancsiztatom a többi gyerekemet. Amikor Ketteskét hazahoztuk a szülészetről, emlékszem, nem hogy a kiságy nem volt összeszerelve, de akkora disznóól fogadott, hogy nem találtam egy fél négyzetmétert, ahová letehettem volna a kisbabát. Még elképzelni is horror, ahogy a helykereső hadműveletet nem egy mózeskosárral, hanem a köldökzsinóron magam után rángatott gyerekkel bonyolítom le. Bár én egy konzervatív kórház vaskalapos doktornőjénél szültem, mégis mind a négy szülésem csodaszépre és kifejezetten vidámra sikerült. Az aranyóráinkat meg akár egy pszichológiai tankönyv lapjairól is előrángathatták volna. Lehet, hogy mázli kérdése az egész: mindannyiszor a szülőszobán csak én lézengtem, az éppen aktuális apuka fogta a kezem, a szülésnél egy csupaszív többször szült orvosnő segédkezett, és a csecsemős nővérek olyan nagyon tuskók voltak, hogy öt napig hozzám se szóltak, így hát se engem, se a gyerekemet nem háborgatták Főleg a hátrányos helyzetű sokadikak nagyjából ezt az öt napot kapták belőlem, amit tökéletes összhangban csak egymásra figyelve együtt tölthettünk.
Más anyák lehet, hogy irtóznak a kórházi környezettől és az összhangot otthon, családi körülmények között tudják megélni. A jelenlegi helyzetben nagyon sajnálom őket, mert sokan felelőtlenséggel vádolják őket, retteghetnek, mi lesz, ha mégis kórházba kell menniük, és állandó céltáblái a társadalmi környezetnek.
A megoldást csak az jelenthetné, ha egy olyan elfogadó, szükség esetén rendelkezésre álló orvosi intézményhálózat kiépülne, ami megadná az otthon szülni kívánók számára a biztonságot. És a kórházak is kicsit lazíthatnának: kevesebb protokoll, beavatkozás csak vészhelyzetben, a szülő nő partnerként kezelése...
Mert nehogy már ezen múljon, hogy egészséges, vagy lelkileg zombi gyerekeket szülünk!
Zafirma
A megoldást csak az jelenthetné, ha egy olyan elfogadó, szükség esetén rendelkezésre álló orvosi intézményhálózat kiépülne, ami megadná az otthon szülni kívánók számára a biztonságot. És a kórházak is kicsit lazíthatnának: kevesebb protokoll, beavatkozás csak vészhelyzetben, a szülő nő partnerként kezelése...
Mert nehogy már ezen múljon, hogy egészséges, vagy lelkileg zombi gyerekeket szülünk!
Zafirma
12 megjegyzés:
Egy ismerős, korántsem zsebmetsző típusú fiatal szülész-nőgyógyászt kérdeztem a dologról, mikor a Geréb-ügy legutóbb fölparázslott. Ő szomorúan annyit mondott, hogy nem egy, nem két esettel találkozott ügyeletes orvosként, akik a háborítatlan szülés jegyében majdnem meghaltak otthon. Persze, kórházban lenni kevés fanatikuson kívül senki nem szeret, az otthonszülés tiltása sem optimális megoldás, de annak biztosítása, hogy azért álljon a ház kapujában egy orvos és egy mentőautó baj esetére, a jelenlegi egészségügyi állapotok mellett -hogy is fejezzem ki?- túlzott elvárás egy pocakos anyuka részéről, mégoly fontos is számára, hogy saját ágyban, kádban vagy épp férje ölében szüljön. Ami pedig a körülötte formálódó már-már vallásos rajongást illeti, rám inkább elidegenítőleg hat. (Egyszer betévedtünk egy gyerekeknek meghirdetett hangszerbemutatóra, ahol az előadó fiatal művésznő sírva ajánlotta Geréb Ágnesnek, a nők védelmezőjének egyik darabját. A performansz a szomorú történések után legalábbis furcsa volt.
Remélem, azért az kiderül az irományomból, hogy nem vagyok az otthon szülés fanatikus rajongója, egész egyszerűen hiszek abban, hogy egy anyának nagyobb szabadságot kellene adni a szülés körülményeinek megválasztásában. Megkérdeztem én is egy szakembert a témáról(bár ő nem orvos, csak egy közgazdász), ő azt mondta, hogy néhány rohamkocsi bevetése a megfelelő személyzettel együtt nem döntené romokba az amúgy is haldokló egészségügyet, különösen,akkor nem,ha a szülés alatt a ház előtt dekkoló mentőautó egy megvásárolható szolgáltatás lenne. Ráadásul nem gondolom, hogy minden pénz kérdése. Pl. a kórházak hozzáállása egészen biztosan nem az(Leboyet amúgy kórházi viszonyok között dolgozta ki elméletét). Én egy csodaszép, új szülőszobán szültem Négyeskét, ahol örömmel láttam,hogy van egy fürdőkád is. Megkérdeztem, kipróbálhatom-e. Az amúgy édes, csupaszív doktornéni riadtan nézett rám:"Jaj, nem tudjuk még, hogyan kell használni, de nyugodtan kimehet a zuhanyzóba letusolni." Szó szerint fetrengtem a röhögéstől. Ugyanebben a bababarát címet viselő kórházban szült egy közeli rokonom is. A babánál enyhe adaptációs zavarok léptek fel, de pár óra után kiderült, nincs gond, a mama megkapta a gyereket, de a lelkére kötötték, hogy 24 óráig mellre ne tegye, mert felkavarhatja a gyomrát az előtej, helyette cukros vízzel itatták.
A fanatikusok minden fajtájától kiráz a hideg, ismerek ilyet otthonszülősből én is, nem is egyet.De több olyan csendes, felelősségteljes nőt is a közelembe sodort a sors, aki otthon szülte gyermekeit. A fanatizmus szerintem nem ezen múlik
Igen, az én Ketteskémnél enyhe adaptációs zavarok léptek fel szüléskor, amit 2 órás oxigénadással hamar megoldottak. Oké, lőttek az aranyóráknak, viszont Ketteském szép és egészséges, és nem érzem az anya-gyerek kapcsolat maradandó károsodásait. El se merem képzelni, mi lett volna, ha otthon szülöm: talán fel sem tűnik senkinek, hogy nem megfelelően veszi a levegőt, ráadásul egy csúnya fertőzést is elkapott szülés közben, amit csak a vérvétel mutat ki. Szóval éljen a kórházi szülés!!!
Az oxigénadás abszolút alapkellék otthonszülésnél, sőt, sokszor épp ők mentik meg a helyzetet a legkisebb adaptációs zavarnál is, amit egy kórházi szülésznő talán észre se vesz, mert nem az ő felelőssége és kompetenciája. Otthon meg semmiféle fertőzést nem szokás elkapni, épp ez az egyik vonzereje az otthonszülésnek. A kórház tele van a normálisnál sokkal ellenállónbb baktériumtörzsekkel. Éljen a kórházi szülés! :(
Az oxigénadás nem alapkellék, hanem az alapellátás része, ha szükséges - jól félreírtam, bocs...
"A megoldást csak az jelenthetné, ha egy olyan elfogadó, szükség esetén rendelkezésre álló orvosi intézményhálózat kiépülne, ami megadná az otthon szülni kívánók számára a biztonságot."
Az otthon szülni kívánóknak megvan a biztonsága. Otthon. ;) Különben nem szülnének otthon...
A bejegyzés amúgy bántóan pikírt (pottyant el egy gyereket pl.).
Nem (csak) a lelki oldala miatt szül az ember lánya otthon.
Ezt most tényleg nem értem, kérlek, ha van időd fejtsd ki egy kicsit részletesebben, hogy miért szül az ember lánya otthon a lelki okokon kívül! köszi
Sziasztok!
Ezeket a történeteket olvastátok már:http://tortenetek.szules.hu/
Ha jobban beleolvasunk, látni fogjuk, hogy a méltán leírt lelki okokon kívül, sokan testi okok miatt szülnek otthon, pl. egy előző rendkívül fájdalmas és nehéz szülés után így döntenek.
Mert úgy gondolják otthon talán könnyebb lesz, talán háborítatlanabb.
Mert úgy gondolják, hogy a fájdalom azért volt elviselhetetlen, mert háborították a szülést különböző beavatkozásokkal.
Mert úgy érzi, hogy őket hátráltatta a protokoll, visszatartotta a rendszer.
Mert úgy érzik, hogy a babájuk élete és a saját életük, testük, lelkük veszélyben volt.
Szerintem minden nőnek joga van ott szülni ahol akar, Mint ahogy minden nőnek joga van dohányozni az egész terhesség alatt, mint ahogy minden nőnek joga van abortuszra menni.
A Miért szülünk otthon? kérdésre még ezeket találtam: http://www.szabadonszulni.hu/szemelyes.php
Köszönöm nektek az infókat, meg fogom nézni az általatok ajánlott honlapokat! Látjátok, mindig tanul az ember. Én pl. azt hittem, már elég otthon szülő nővel beszélgettem, aztán kiderült, hogy dehogy. Még soha nem jutott eszembe, hogy valaki azért választotta ezt az utat, mert a kórházban rossz élményei voltak (pedig elég magától értetődő).Úgy képzeltem, valaki vagy az összeset otthon, vagy az összeset kórházban szüli.
Ó, ez talán az egyik leggyakoribb ok: az elsőre "jól" felkészül az ember, aztán derült égből villámcsapásként lesz egy borzalmas futószalag kórházi szülése (jó esetben, rosszabban császár). Másodszorra már nem reszkíroz, marad szépen otthon, és jól megbánja, hogy ezt elsőre kihagyta...
A fertőzést tőlem kapta el a baba (streptococcus), nem a kórházi körülmények miatt. De persze olyat is ismerek, aki a kórháztól kapta császár közben, no meg olyat is, aki otthon szült, de bent maradt egy méhlepény darab, úgyhogy az anya pár nappal később került kórházba magas lázzal, a babára meg addig nagyi vigyázott. nem hiszem, hogy egyik vagy másik út biztosítaná a komplikációmentes szülést.
Kedves Névtelen! Mi a baj azzal, hogy Zafirma szerint minden nőnek joga van eldönteni, hogy hol szül? Ez azért nem a dohányzás, meg abortusz kategória! Szerintem minden nőnek kötelessége a gyermeke számára legbiztonságosabb utat választani. Én biztos vagyok benne, hogy ez a kórház, te biztos vagy benne, hogy ez az otthon. Én kórházban szülök, te otthon. Pont.
Megjegyzés küldése