Mert hogy én is azon gondolkodtam, hogy mit lehet kezdeni a pünkösddel itthon. Hiszen még egy hagyományos pünkösdi menü vagy íz sincs, ami mintegy memóriafogasa lenne ennek az ünnepnek.
Aztán még egy kicsit töprengtem, és már szinte örülök, hogy nem menekülhetünk a fakanál mögé, hiszen a pünkösd éppen nem a családi közösségeknek, hanem az emberi hivatás egy másik oldalának szól. Nem a családi tűzhely körül a hívő lélek féltő nevelgetése áll a középpontban, hanem a felnőtt világba menése, kifelé fordulása.
De azért lehetne egy-két kézzelfogható dolgot találni, amivel... A kézzel fogható és egyéb, nagyon is valóságos dolgok átmenetileg – két órára – elsodortak a szövegtől, hol is tartottam?...
Na, akkor tömören, különben csupa töredék tölti meg az étert. Szóval, a tanítványok aznap együtt voltak, mert ünnep volt: pünkösd. Igen, így hívták akkor is, hiszen az elnevezés csupán arra utal, hogy 50. nap húsvét után. Emeletes ünnep ez (melyik nem), úgy rakódnak egymásra a rétegek, mint a tortában, amiben a lágy, krémes részek a mindenkori érzület, együttélés a körülöttünk lévő világgal;; a sorakozó lapok pedig az ünnep voltaképpeni tárgyai.
Együtt voltak hát a tanítványok, mivel pünkösd volt, az aratás ünnepe, és a sínai törvényátadás ünnepe.
Ünnepelt ültek, így különösképpen készen álltak arra, hogy közöttük megjelenjen az Isten. És lángnyelvek képében leszállt rájuk a Szentlélek, és kimentek az összegyűlt ünnepi sokasághoz, és prédikálni kezdtek úgy, hogy mindenki a maga nyelvén hallotta a beszédüket.
Ünnepelt ültek, így különösképpen készen álltak arra, hogy közöttük megjelenjen az Isten. És lángnyelvek képében leszállt rájuk a Szentlélek, és kimentek az összegyűlt ünnepi sokasághoz, és prédikálni kezdtek úgy, hogy mindenki a maga nyelvén hallotta a beszédüket.
Máris megvan tehát, az egyház születése, az egyetemesség, a misszió, ami mind ünnepelhető.
El tudnám képzelni, hogy például a Bazilika előtti nagy üres placcon nem csak a kitartó krisnás lány vadászik, hanem nagy asztalok körül a hívek együtt ünnepelnek (lehet enni!!!), meghívják az asztalhoz az arra járókat (misszió), énekelnek Szentlélek-hívogató énekeket, meg amit akarnak, Isten dicsőségére. Jó buli lenne!
És lenne köztük pap is, aki hívogatná a népeket, hogy kérdezzenek, mert bizony kevesen vannak, akik egész pontosan tudják, mi fán terem a kereszténység, pláne az ünnepeink, pláne a pünkösd.
A nagy közös uzsonnára okot ad a mindig elővehető néphagyomány a komatálazásról, ami pünkösdkor is szokásban volt, és a későbbi komaságot alapozhatta meg. Általában egyneműek küldték egymásnak barátságuk jeléül, máshol a házasulandók, tehát szerelmi ajándékként is használták.
Az egyéb „hagyományokat”, mint a kirakodóvásár és (szépség)királynőválasztás, nem beszélve a pünkösdi királyról, manapság inkább elválasztanám az egyház születésnapi bulijától. Pedig a gyönyörűséges Erzsébet-legendavilág is köthető ide, de indulásként, a tisztánlátás végett, elég lenne a kezdeteket megidézni.
Aztán, hogy közeledjünk a család felé, ott is lehet mire koccintani. Ha valaki felnőtt katolikus, akkor valószínűleg pünkösdkor bérmálkozott, amivel nagykorú, tudatos kereszténnyé vált, vagyis megkapta a szentlélek ajándékait. Ezt kevés testvérünkön lehet észrevenni, de gondolom ez olyasmi, hogy lehívható, ha méltóztatom legalább kérni, hogy ezekkel az adományokkal élhessek. (A szentlélek ajándékai közt egyébként nincs a nyelveken szólás, mielőtt ezt kérnék rajtunk számon. Hogy mi igen, azt nem árulom el.)
A nagy közös uzsonnára okot ad a mindig elővehető néphagyomány a komatálazásról, ami pünkösdkor is szokásban volt, és a későbbi komaságot alapozhatta meg. Általában egyneműek küldték egymásnak barátságuk jeléül, máshol a házasulandók, tehát szerelmi ajándékként is használták.
Az egyéb „hagyományokat”, mint a kirakodóvásár és (szépség)királynőválasztás, nem beszélve a pünkösdi királyról, manapság inkább elválasztanám az egyház születésnapi bulijától. Pedig a gyönyörűséges Erzsébet-legendavilág is köthető ide, de indulásként, a tisztánlátás végett, elég lenne a kezdeteket megidézni.
Aztán, hogy közeledjünk a család felé, ott is lehet mire koccintani. Ha valaki felnőtt katolikus, akkor valószínűleg pünkösdkor bérmálkozott, amivel nagykorú, tudatos kereszténnyé vált, vagyis megkapta a szentlélek ajándékait. Ezt kevés testvérünkön lehet észrevenni, de gondolom ez olyasmi, hogy lehívható, ha méltóztatom legalább kérni, hogy ezekkel az adományokkal élhessek. (A szentlélek ajándékai közt egyébként nincs a nyelveken szólás, mielőtt ezt kérnék rajtunk számon. Hogy mi igen, azt nem árulom el.)
Lehetnének még misszió-bemutatók, de nem a plébánia hátsó karitász-termében, hanem másnapján a téren, vagy a művházban, mindegy, hiszen ez egy nagyon sokszínű világ, és nem csak gyógyszerszállítmányokat és szegénykórházat jelent távoli, túlzsúfolt helyeken. A misszió a nem hívők, sőt a totál közömbösek számára is érdekes lehet, és ki tudja, miféle ajándékot rejt egy találkozás valakivel, aki ilyen őrültségre tette fel az életét (most a misszionáriusra gondoltam, de vajon nem őrült-e az, aki jöttment szavára áttér egy fura vallásra, aminek a középpontjában egy kétezer éve kegyetlenül megölt férfi/Isten áll?) (Szofi)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése