Szerző: FiloSzofi
 |
| Arisztotelész |
Ismeritek a szlogent: "Keress fel szakembert!" Hozzátéve (bemondónő hangon): "Nem csak akkor érdemes szakemberhez fordulni, ha már itt a baj, inkább még a krízishelyzet előtt, mert úgy sokkal hatékonyabban tudunk dolgozni a problémán."
A pszichológia, de legalábbis a pszichologizálás aranykorát éljük. Kedvenc ovis-anyuka barátnőmmel röhögcséltünk ezen legutóbb a játszótéren, hogyan próbálunk két világ határán, apák és fiúk mellett, a bölcs középutat követve ellavírozni Szküllák és Karübdiszek között.
Szkülla lenne a "régi" hozzáállás, miszerint minden pszichológiai segítség a "hülye", "fogyi", "selejtes" bélyeget jelenti (még a nevelőre nézve is) ; a lelki sérüléseket, beállítódásokat feltáró megértés pedig nem más mint gyengeség, felelősséghárítás, a munka megkerülése.
És Karübdisz lenne a mindent elöntő pszichologizálás, a bűn tagadása, a relativizmus, a hibáink elidegenítése, az elbizakodottság, hogy uralhatjuk a lelket, akár egy gépet.
Posztok sorozatát tölthetné meg az utóbbi jellemzések magyarázata, én most a hermeneutikai méltányosságra kérlek benneteket, vagyis: ugye értitek, mire gondolok?
Ami ebben a kérdésben foglalkoztat, az a jellem és a pszichés állapot megkülönböztetése, és persze egybefogása. Vezet-e valahova ez a megkülönböztetés, segít-e megelőzni, hogy össze-vissza kaszaboljuk önmagunkat és másokat? Segít e abban hogy a nevelő (önnevelő) merjen terhelni és metszeni, anélkül, hogy attól féljen kárt okoz?
A szüleim korosztálya, és a régiek a jellemről úgy beszéltek, mint az ember kötelező alkotásáról. A hibákat kijavítani kötelesség, ennek elmulasztása, tagadása, a hiba szokássá válása: jellemhiba, vagy jellemtelenség. A jellem erősíthető is, elsősorban neveléssel. A nevelésben a terhelésnek igen nagy szerepe van. A jó nevelő tudja, mekkora az a teher, ami alatt nő a pálma, és nem törik el. A jó jellem jelzője nem véletlenül az "erős". Ez így igaz is, ma ugyanúgy érvényes.
A pre-pszichologizáló kor azonban a lélek sebzettségéből fakadó rossz, hibás, bűnös cselekedetet is a jellem gyengeségének rótta fel. Vagy a nevelés elégtelenségének. Az erős jellem ismérve, hogy uralja lelki egyenetlenségeit - ha fáj is a lépés, nem inog meg.
A pszichológia tudománya azonban megmutatta, hogy csak bizonyos határig vagyunk egyáltalán képesek felülemelkedni a sebzettségünkön, és önmagunk összeszorított fogú legyőzése is csak egy bizonyos mértékig művelhető újabb sebek beszerzése és osztása nélkül. De mennyi az a bizonyos?
Minden szál virágot ki kell kerülni, vagy valamennyin még átgázolhatunk? Mennyi legyen az a valamennyi áldozat?
Vajon a jellem gyenge, vagy épp a lélek beteg?
Az ideális fejlődés/fejlesztés valahogy úgy történne, hogy a lélek gyógyításával összefonódva erősítjük a jellemet. Hogy önostorozás nélkül vagyunk képesek elvárni magunktól a fejlődést, és a javulást.
Ennek a kulcsa talán abban van, hogy megtaláljuk a helyes mértéket azonosulás és elidegenítés között, ami igazi művészet. Megtalálni, mi van az én határain belül, és mi az, ami kívül. Mennyit tudunk ebből megváltoztatni, és mennyit lehet? Felelősséget vállalni, és akár bűntudatot érezni, de megengedni némi hibát és megbocsátni.
Akár jellemfejlesztő trénerek, akár szakemberhez cipelők vagyunk, nem szakíthatjuk egészen ketté az embert, hogy egyik részét a tenyésztőhöz, vagy a szerelőhöz vigyük, a másik felét pedig csak szeressük!
Erről a művészetről írnak a filozófusok, gondolkodók évszázadok óta. Ezt a bejegyzést ezért bevezetőnek szántam további elmélkedésre, amire szeretettel hívlak benneteket is. Ha van olyan szerző, iskola, vagy tanítás amit szívesen bemutatnátok, örömmel fogadunk vendégposztokat!
Várjuk az írásokat az "Erős jellem vagy ép lélek?" jeligére az email címünkre, vagy ajánljatok olvasmányokat kommentekben!
(Én nagyon szeretnék olvasni valamelyik antik vagy középkori etikáról, de nem a saját tollamból, és nem is a tankönyveimből.)
11 megjegyzés:
nekem az a bajom a pszichológiával úgy ánblokk, de sztem ezt már beszéltük egyszer...hogy olyan, mint a horoszkóp. Kétségtelen, hogy igaz benne, ami igaz, mi több, néha hátborzongatóan igaz, de az élet meg az emberi lélek azért annál szerintem összetettebb és költőibb jelentésekkel bír, mint amit adni tud. ezt most jobban nmem tudom kifejteni, de gondolom érted mire gondolok. meg még sose találkoztam senkivel, aki ott gyógyult meg.
Katica! Ez csak azért van, mert még nem találkoztál velem. De helyesebb, ha azt mondom, a pszichológiának is volt jelentős szerepe abban, hogy kigyógyultam a hipochondriámból már sok éve.
Azt el kell ismerni, hogy a pszichológia önmagában fájdalmasan leegyszerűsíti az embert, de hozzásegít az önismerethez. Amikor a férjem (aki a pszichológiát szintén a horoszkóp szintjén tartja számon) annak idején elküldött "a szakemberhez", el nem tudtam képzelni, miféle lelki háttere lehet annak, hogy örökké betegség képzetekkel gyötröm magamat. Nem hiszem, hogy saját erőből képes lettem volna rájönni, mert annyira fejletlen volt az önismeretem. A gyógyulás az már talán pszichológus nélkül is ment volna, de a felismerés nem.
Szerintem azért fájdalmas szakemberhez fordulni, mert mindez pénzért történik és egy kicsit ezáltal hasonlíthat a pénzen vett szerelemhez is. Furcsa, hogy az ember a legbelsőbb lelki életét boncolgatja egy idegennel, aki amúgy biztosan mással tölteni az idejét.
Réka
hát akkor Réka,tényleg találkozzunk már egyszer, már csak a négygyerekes anyukaság miatt is, volna beszélgetnivaló, úgy érzem ;) mondjuk persze, én is hiszek abban, hogy a kivezetés az embernek önmagából az a mások, a Másik felé történhet csak, és alapvetően jó, hogy meghallgatja valaki, akinek ez a dolga, és ahol elfér, nem a család egy másik tagja, akire rárázza akkor a port, hanem egy kvázi idegen. Eddig nincs is semmi bajom vele. Nekem az a bajom, hogy úgy tűnik nekem, hogy sok esetben 8én ugyan nem voltam sose, csak közeli hozzátartozók és barátnők történeteibe láttam bele egy picit), szóval nagyon sokszor még inkább elmélyítette a betegségtudatot az illetőben. Aztán mindenki máshol gyógyult meg, leginkább az Isten kegyelméből, de persze a pszichológushoz fordulás is része volt ennek a folyamatnak, kétségtelen, egy állomás, ahol nem szabadott leszállni, vagy át kellett szállni, vagy tudomisén, ebbe a hasonlatba most belekeveredtem.
hát, én így a két terhesség alatti érzelmi, gondolati és fizikális hullámvasút hatására (és mert pl. mennyire bele tud nyúlni a fentiekbe csak a magnézium) kezdem azt gondolni, hogy a személyiségem, az un. "lelkem" fele egy maréknyi vegyület az agyamban...
mindazonáltal én voltam pszichológusnál, egyszer, nem vált be, aztán később kineziológusnál 9 hónapig. utóbbit is nagy hókuszpókusznak tartottam az idétlen hadonászással, mantrákkal stb. mégis bevált.
Bennem is van szkepszis a pszichológusokkal kapcsolatban, így a problémámmal (pánikbetegség) annak idején nem pszichológushoz,hanem pszichiáterhez fordultam, autogén tréninget tanított nekem hónapokon keresztül. Annak volt értelme, és önismereti hozadéka is.
ezen a megnéziumon de jót nevettem, épp most vettem be egy marékkal, hogy jófej legyek ma, mert hallottam a rádióban, hogy a hétvégén" humánmeteorológiai szempontból izgalmas időjárás várható"...azaz mindenki hülye lesz, ne lepődjön meg senki. igen, egyébként az én lelki jobbik részem is kiderült már, hogy javarészt vasból-kálciumból és magnéziumból van:)
Hihi, magnéziumagyúak, hát azok vagyunk, igen :)
Mégis van valami, és most valami jó távoli példát keresek, mondjuk az Iskola a határon, mert az tényleg nevelés téma, szóval, hogy van, aki tökös lesz tőle, van, aki pszichopata, és gondolom, manapság többen lennénk pszichopaták. Azt nem tudom, hogy ez jó, vagy rossz.
Egyébként, arra jutottam, hogy Jézus mindent megszentelt, amire az embernek szüksége van, a magnéziumot is.
ó, hát én egy pillanatig nem kételkedtem a szent magnéziumban,pláne mióta nem ihatok pálinkát :) Egyébként nem is tudom, hogy hogy van ez, de boldog szülinapot a blognak! :)
Á, köszi, milyen figyelmes vagy!
Tessék, Zénó lényegretörő mai zénósága e témában:
Én: Zénó, min vesztetek össze?
Zénó: Mert Zorka úgy magyarázott nekem, mint egy pszichológus!
Megjegyzés küldése