Szerző: FiloSzofi
Benyomások a Művésztek Völgyéből, és egy kis számvetés, ha már itt ért a születésnapom
Öregszem:
Emlékeim legelevenebb hányada minimum tíz évvel ezelőttről való. Állandóan ismerősöket vélek felismerni a húszévesek között, és kell pár másodperc, míg rájövök, hogy az illető már egész biztosan nem így néz ki, sokkal inkább arra pocakos fószerre emlékeztethet.
A ruhatáramat régen éreztem ennyire menőnek, igaz, hogy a többség 30 feletti. Nem kell sok hozzzá, hogy a hippisztájl igazi nyanyadivat legyen.
Még a szememet sem festem ki, mert öregít.
Ha G azt mondja, iszik még egy tizenharmadik sört is, megkérdezem, hogy minek.
Másnap a nyolcadik után is megkérdezem.
Harmadnap már a második után.
Nem hagyom ki a napi egyszeri meleg ételt.
A nőknek nam a ruháját nézem, hanem hogy hány gyerekük van.
Nem öregszem:
Egyöntetű vélemény, hogy tíz évet letagadhatnék a koromból. Állítja ezt öreg és fiatal, kocsmáros és háziasszony, érdektől függetlenül. Így aztán átpozicionálódtunk mint párocska: érett férfi fiatal csirkével. Ehhez még két gyerek nagyon menő.
Ha nem lóg rajtam az egész család, abszolút nőszámba vesznek, sőt. Ugyanazok a típusú fickók ugyanazokat az idétlenségeket mondják, mint tíz meg húsz évvel ezelőtt. Időtlen érték vagyok, kérem szépen. (Legtöbbször "nagyon aranyos" vagy "csinos" = nagymellű, széphajú.)
Ha valaki (aki nem a családom) önmagamért érdeklődik irántam, a legmélyebb pusztulatból is kivirágzom.
Kapolcs öregszik:
Kevés a fiatal és jó zenekar. Tavaly még minden bokorban hegedült valaki, most egy kicsit fáradt a spontán kínálat, a nagy öregek a fizetős sátorban nyomják a teljesen kiszámítható műsorukat. Kevés az újdonság, az izgalom, a kezdeményezés, és hiányzik néhány erős, izgalmas személyiség. Összességében egy kicsit hiányzik a művészet bizsergető jelenidejűsége.
A művészet visszaszorulásával párhuzamosan teret nyert a bóvli. Még nem vészes, de a kerámiák többsége kifejezetten ízléstelen, és egyébként is piaci rés támadt bizbasz fronton. Szerettem volna meglepni magam valamivel a szülinapomon, de nem találtam semmit, amire két percnél tovább emlékeztem volna. Sűrű, fátyolos köd ül az agyamon, ennek ellenére érzékeltem egy figyelmeztető lámpácska villogását: "Találj ki valamit, te!"
(Hogy mi az oka a sűrű ködnek, majd azt is elárulom mindenki okulására (nem időskori demencia), de nem itt, ahol ezren izzadunk egy teremben és ötféle különböző zene keveredik a sarokban álló lejátszó lázadó diszkójával.)
Sokan panaszkodnak, hogy nehézkes az autóstopp, pedig amúgy elég nehéz eljutni egyik faluból a másikba, hiszen idén csak a menetrendszerinti buszjáratok állnak rendelkezésre.
Amúgy Kapolcs nem öregszik.
Benyomások a Művésztek Völgyéből, és egy kis számvetés, ha már itt ért a születésnapom
Öregszem:
Emlékeim legelevenebb hányada minimum tíz évvel ezelőttről való. Állandóan ismerősöket vélek felismerni a húszévesek között, és kell pár másodperc, míg rájövök, hogy az illető már egész biztosan nem így néz ki, sokkal inkább arra pocakos fószerre emlékeztethet.
A ruhatáramat régen éreztem ennyire menőnek, igaz, hogy a többség 30 feletti. Nem kell sok hozzzá, hogy a hippisztájl igazi nyanyadivat legyen.
Még a szememet sem festem ki, mert öregít.
Ha G azt mondja, iszik még egy tizenharmadik sört is, megkérdezem, hogy minek.
Másnap a nyolcadik után is megkérdezem.
Harmadnap már a második után.
Nem hagyom ki a napi egyszeri meleg ételt.
A nőknek nam a ruháját nézem, hanem hogy hány gyerekük van.
Nem öregszem:
Egyöntetű vélemény, hogy tíz évet letagadhatnék a koromból. Állítja ezt öreg és fiatal, kocsmáros és háziasszony, érdektől függetlenül. Így aztán átpozicionálódtunk mint párocska: érett férfi fiatal csirkével. Ehhez még két gyerek nagyon menő.
Ha nem lóg rajtam az egész család, abszolút nőszámba vesznek, sőt. Ugyanazok a típusú fickók ugyanazokat az idétlenségeket mondják, mint tíz meg húsz évvel ezelőtt. Időtlen érték vagyok, kérem szépen. (Legtöbbször "nagyon aranyos" vagy "csinos" = nagymellű, széphajú.)
Ha valaki (aki nem a családom) önmagamért érdeklődik irántam, a legmélyebb pusztulatból is kivirágzom.
Kapolcs öregszik:
Kevés a fiatal és jó zenekar. Tavaly még minden bokorban hegedült valaki, most egy kicsit fáradt a spontán kínálat, a nagy öregek a fizetős sátorban nyomják a teljesen kiszámítható műsorukat. Kevés az újdonság, az izgalom, a kezdeményezés, és hiányzik néhány erős, izgalmas személyiség. Összességében egy kicsit hiányzik a művészet bizsergető jelenidejűsége.
A művészet visszaszorulásával párhuzamosan teret nyert a bóvli. Még nem vészes, de a kerámiák többsége kifejezetten ízléstelen, és egyébként is piaci rés támadt bizbasz fronton. Szerettem volna meglepni magam valamivel a szülinapomon, de nem találtam semmit, amire két percnél tovább emlékeztem volna. Sűrű, fátyolos köd ül az agyamon, ennek ellenére érzékeltem egy figyelmeztető lámpácska villogását: "Találj ki valamit, te!"
(Hogy mi az oka a sűrű ködnek, majd azt is elárulom mindenki okulására (nem időskori demencia), de nem itt, ahol ezren izzadunk egy teremben és ötféle különböző zene keveredik a sarokban álló lejátszó lázadó diszkójával.)
Sokan panaszkodnak, hogy nehézkes az autóstopp, pedig amúgy elég nehéz eljutni egyik faluból a másikba, hiszen idén csak a menetrendszerinti buszjáratok állnak rendelkezésre.
Amúgy Kapolcs nem öregszik.
1 megjegyzés:
Boldog szülinapot, Szofi!
Megjegyzés küldése