Riposzt: Vérvád ellen filozófia

Szerző:  FiloSzofi

1882. április 1-jén szombaton Tiszaeszláron eltűnt Solymosi Eszter cselédlány. Eltűnésének körülményei máig ismeretlenek, és eddig a történet egy lehetne a sok ezer hasonlóból. Azt is bevallom, hogy nekem, aki nem ismertem ezt a történetet, első olvasáskor egy elég sablonos kép jelent meg lelki szemeim előtt arról, mi történhetett szegény kislánnyal.

Miért kivétel Tiszaeszlár? A kislány eltűnésével a helyi zsidó közösséget vádolták. Miért a zsidókat?

"Mivel a helyi zsinagóga közelében látták utoljára, az édesanya, özv. Solymosi Józsefné és Scharf József hitközségi alkalmazott között pedig zajlott egy később szándékkal félremagyarázott párbeszéd, elterjedt, hogy a kislányt zsidók gyilkolhatták meg rituálisan. A helyzetet bonyolította, hogy a zsidó húsvétot megelőző szombat, ráadásul kántor- és metszőválasztás lévén több idegen vendég is a faluban tartózkodott." (Heti Válasz - Heccmesterek Tiszaeszláron)

 A pert felkapta a sajtó, és a történet túlnőtt önmagán, lett belőle politika, sőt tudomány. A zsidókat végül felmentették, és (állítólag) a faluba gyorsan visszatért a béke. Ha ez igaz, akkor azt sejtem, hogy a helyiek közül a vérvádat senki nem gondolta komolyan. Azt is meg merném kockáztatni, hogy nem is igen tudták, hogy mi az, de kinek az ismeretlennel szembeni félelemre válaszul, kinek politikai érdekből, az esetleges valódi bűnösnek pedig elterelésből éppen kapóra jött egy ilyen magyarázat. (Mi a vérvád?)

Engem a továbbiakban ez utóbbi kettő nem érdekel, sokkal inkább az ember viszonya a számára ismert világ határaihoz.

A vallásos zsidó közösség egy ilyen határhelyzetben lehetett akkor. Nem keresztények, de nem is egészen pogányok. Hagyománytartó és zárt közösség, akik ősidők óta velünk élnek, mégis külön. Nem elég idegenek, és nem elég közeliek.  Elég ez ahhoz, hogy mindent elhiggyünk róluk? Nem elég, de alkalmas.

"Sokszor a biztonság utáni vágy, és az igazság keresése kizárják egymást." Mondja Xavier Rubert de Ventos katalán filozófus, akinek a gondolatai mentén haladnánk tovább.(de Ventos: Minek filozofálni? Typotex. Budapest, 2008.)

De Ventos, amikor az ember megértés és tisztánlátás iránti vágyáról, sőt szükségletéről beszél nem az intellektuális szükségletet teszi első helyre, amire a fehér ember gyakran olyan büszke, hanem élettani, sőt neurotikus szükségletnek nevezi.

Utal a primitív törzsek félelmeire és kategorizálási kényszerére, gyorsan hozzátéve, hogy mi is egy kicsit mindig primitívek vagyunk. "...bármilyen személyt, tárgyat vagy jelenséget, amit nem lehet ebbe a rendszerbe foglalni (mert nem hagyja magát), baljósnak, rossznak vagy veszélyesnek tekintenek. (a primitív törzsek) Ilyenek a hidegvérű állatok, mivel van bennük valami atipikus; a kunyhók körüli bizonytalan határterületek, ahol a település elkezd keveredni a bozóttal; az átmeneti időszakok tél és nyár között vagy azok a napok, amikről kicsit homályos kép alakult ki..."(12)

Értelmezési kényszerünkkel kétféleképpen közelíthetünk a felparcellázhatatlan ingoványhoz:
1.Kellő távolságból alkotunk egy sematikus ítéletet, ami ugyan nem válasz semmire, csak arra jó, hogy a saját horizontunkon tátongó lyukat betömjük
2.Ha egy picit rafkósabbak, és szorgalmasabbak vagyunk ennél, vagy annyira közel kerültünk a tárgyhoz, hogy szorongással tölt el a közelsége, akkor tehetünk úgy, mintha válaszolnánk: a kérdés nyelvén halandzsázunk. Elég kielégítő tud lenni. Biztos mindenki beszélt már arról, amit nem értett, vagy nem ismert, a hozzá kapcsolódó szakzsargon mögé bújva. Úgy teszünk, mintha benne lennénk, és tudnánk miről beszélünk.

Ha nem ismerjük a betegségek kialakulásának okát, a félelmeink nyelvén beszélhetünk démonokról és ártó szellemekről. Ha csak irodalomról beszélgetünk, elég veszélytelen üzem, de rettentő gubancokba keveredhetünk ennél súlyosabb tárgyaknál, olyan kötelezettségeket vonhatunk magunkra,a mit talán nem is akartunk.
"Nem telt el sok idő azóta, hogy Ocaña atya filozófiaóráin azt mondta: Ez a magyarázat bizonyító erejű, mert latinul van. (...) Manapság a számítógépek és a számok, amelyeket nem értünk, ugyanavval a mágikus meggyőző erővel rendelkeznek, amivel régen a latin, amit szintén nem értettek".(13)Ezek a magyarázatok mind olyan dolgokkal kapcsolatban születnek meg, amelyekhez közel kerültünk, mégsem sikerült megragadni.

És ide sorolom azokat a tanáraimat az egyetemen, akiket érthetetlen mód felbosszantott az, ha az ember olyan filozófiákkal foglalkozott, ami szerintük nem fért bele a filozófia fogalmába. (Nem titok, hogy az analitikus-kontinentális ellentétre gondolok.) Iszonyú mérgesek tudtak lenni Heideggertől, Kierkegaardtól vagy Lévinastól, azt üvöltve,  hogy EZ NEM FILOZÓFIA! Persze ez még nem lenne gond, mert egy dolog nem változik meg attól, ha a nevét megváltoztatjuk. Vagy mégis?

Az analitikusan nem tárgyalható kérdésektől úgy próbáltak megszabadulni, hogy mindenféle definíciókkal meghúzott határokon kizsuppolták azokat a tárgyalásra érdemesnek tartott univerzumból. Ez a következőképpen zajlik: megmondom, mi a filozófia, és megmondom, mi a tudomány, ami nem megy át ezen a rostán, arról nem beszélünk. Ismerős, nem? Ha nem görög, akkor barbár. Nincs benne a rendszerben.

Miért érdekes ez? Mert az ő példájuk ékesen bizonyítja, hogy sokkal idegesebbek azok, akik a határaikon kívül akarják rekeszteni a bizonytalant, mint azok, aki  nagyvonalúan megnyitják a határaikat a meghódíthatatlan felé. Mindkettőt lehet kényelemből, és bátorságból is tenni, a választás alapvetően lelki alkat kérdése.

De Ventos szerint "filozofálni annyit tesz, hogy elég naivak (vagy bátrak) legyünk annak beismeréséhez, hogy nem látjuk tisztán a dolgokat. Hogy fenntartások és kifogások nélkül elfogadjuk a bizonytalanságot, bosszúságot, szédületet, amit okoz bennünk, amit nem értünk. (...) Egy olyan magyarázat, formula, fogalom vagy ördögűzés keresése helyett, amely enyhítené az intellektuális ürességtől való rémületünket, és az ismeretlentől való félelmünket, a filozófiai attitüd veszi a bátorságot, hogy elidőzzön, és a zavarosban halásszon." (17)

Nem kell mindenkinek filozófussá lennie, de mindenkinek jó, ha óvakodik azoktól, akik manipulálnak a természetes primitív biztonságvágyunkkal, és bűnbakképzésre vagy bűntudatkeltésre használják, hogy végül uralkodhassanak rajtunk.

"- Mit keres, uram? - kérdezi a gyalogos.

- Elvesztettem egy ötöst - mondja a részeg

- És itt vesztette el?

- Dehogy - tiltakozik -, nem itt veszítettem el, de csak itt van elég fény a kereséshez...

Mindannyian gyakran cselekszünk úgy, ahogy ez a részeg,abban az illúzióban ringatván magunkat, hogy a probléma ott van, ahol mi is kontrollálni tudjuk. " (21.)

A Heti Válaszban olvashattok interjút Kövér Györggyel, aki 750 oldalas kötettel zárta le évtizedes kutatásait a tiszaeszlári esettel kapcsolatban, és ezzel "új alapokra helyezte a Tiszaeszlár-kutatást" - amiből számomra az következik, hogy folytatásra számít.