Szerző: Lotte
A hétvégén azon kaptam magam, hogy a szállodában, ahol gyerek nélkül hedonizáltunk két napot, nem a szomszéd karon ülő szöszi kislányt és nem a plüsspuha csecsemőt figyeltem a szomszéd asztalnál, hanem egy tízéves forma kisfiút.
Buci fejecskéje egyre többet fordult felém, észrevette, hogy nézem őt. Zavarban volt, de büszkén mutatta, milyen zseniálisan bánik a - mifelénk Tüskebökkencs szavajárásával "pörgentyűnek" nevezett, kereskedelmi nevén Peonzaként ismert játékával. Szóba elegyedtünk, jól esett és otthonos volt beszélgetni vele suliról és focis kártyákról. Közöm volt hozzá és a kisiskolások rejtett, fogatlan világhoz. A két fiam vezetett be ide.
A nagyon kicsiket könnyű szeretni: a tejszagúak, a totyogók, a kisdedek gondolkodás nélkül szeretni valók, mint a "cuki" kis állatok. Bármit tehetnek, ha sírnak vagy göcögnek, elbűvölően bájosak és aranyosak.
Aztán nagycsoport vége fele megváltozik valami: elkezdenek hullani a fogak, megnyúlnak vagy épp lomhára kerekednek a gyerektestek, már nem olyan falatkák a zoknik és kisgatyók. Kicsikéink fogatlanok, szófogadatlanok, pimaszok és kamaszosan dacosak lesznek, hajlandóak még esténként hozzánk bújni, de már titkaik is vannak. Elkopnak az utcán a rajongó tekintetű nénik, a boltban sem kedveskednek már úgy az eladók.
Míg a fiacskáim nem érték el ezt a kort (egyikük nagycsoportos, másikuk lassacskán abszolválja az első osztályt), bevallom, én sem fordultam meg, ha kisiskolás gyereket láttam az utcán. Nem érdekelt ez a generáció. Mostanra viszont megszerettem őket. Ha például az enyémek épp nem készítenek ki totálisan, egyre szórakoztatóbb élmény velük lenni. Vág az eszük, mint a borotva, rohamosan fejlődik érzelmi intelligenciájuk, humoruk. Élvezem, hogy már nemcsak dödörgünk és gügyögünk, hanem igaziból beszélgetünk, sőt egyre komolyodó szellemi párbajokat vívunk, és közös abszurd poénjaink is vannak.
Aztán nagycsoport vége fele megváltozik valami: elkezdenek hullani a fogak, megnyúlnak vagy épp lomhára kerekednek a gyerektestek, már nem olyan falatkák a zoknik és kisgatyók. Kicsikéink fogatlanok, szófogadatlanok, pimaszok és kamaszosan dacosak lesznek, hajlandóak még esténként hozzánk bújni, de már titkaik is vannak. Elkopnak az utcán a rajongó tekintetű nénik, a boltban sem kedveskednek már úgy az eladók.
Míg a fiacskáim nem érték el ezt a kort (egyikük nagycsoportos, másikuk lassacskán abszolválja az első osztályt), bevallom, én sem fordultam meg, ha kisiskolás gyereket láttam az utcán. Nem érdekelt ez a generáció. Mostanra viszont megszerettem őket. Ha például az enyémek épp nem készítenek ki totálisan, egyre szórakoztatóbb élmény velük lenni. Vág az eszük, mint a borotva, rohamosan fejlődik érzelmi intelligenciájuk, humoruk. Élvezem, hogy már nemcsak dödörgünk és gügyögünk, hanem igaziból beszélgetünk, sőt egyre komolyodó szellemi párbajokat vívunk, és közös abszurd poénjaink is vannak.
Buci fejecskéje egyre többet fordult felém, észrevette, hogy nézem őt. Zavarban volt, de büszkén mutatta, milyen zseniálisan bánik a - mifelénk Tüskebökkencs szavajárásával "pörgentyűnek" nevezett, kereskedelmi nevén Peonzaként ismert játékával. Szóba elegyedtünk, jól esett és otthonos volt beszélgetni vele suliról és focis kártyákról. Közöm volt hozzá és a kisiskolások rejtett, fogatlan világhoz. A két fiam vezetett be ide.
Focis kártyáról jut eszembe, képzeljétek, milyen tragédia történt! Egy borzalmasan saras kabát zsebében kimostam Busafej összes iskolai cserevalutájátát (ha valaki nem tudná, a focis kártya ragályosan terjedő gyűjtőszenvedély, s valamirevaló gyűjtő cserélget is). Nem lehet szavakba önteni azt a szomorúságot, ami úrrá lett kisfiamon a vizes trutyigombóc láttán... Nekem is facsarodott a szívem, mintha annak idején a makkmarcis takarékbélyegeim vesztek volna egytől egyig oda!
A sokk után elhatároztuk, csapunk egy görbe estét, megnézünk egy filmet, pizzát rendelünk és lefejezzük az utolsó gigantikus csokinyulat. Mert velük már bulizni is lehet!
No igen, lassacskán elveszítik az aranyosság takaróját, lepottyan róluk, mint csibe fenekéről a tojáshéj. Ezzel a mi életünkben is észrevétlen bezárul egy ablak, de ki is nyílik egy ajtó, ami egy új, izgalmas világba vezet. Ez a fogatlan szófogadatlanok vidám birodalma.
3 megjegyzés:
lájk
Emlékszem, amikor az én két fiam még babaszaggal rendelkezett, az uokatesóm legkisebb gyereke iskolába készült, s én nagyon sajnáltam szegény anyukát,hogy nála az anyaság édes szakasza ezzel lezárul. Aztán most olvasom a soraidat Lotte, és rájövök, hogy mi már a focikártyás érán is túljutottunk, az anyaság meg úgy érzem egyre mókásabb buli. Én alig várom, hogy a srácok hazaérjenek a suliból, a két kislány babaszaga mellett üdítő elkezdeni mindennapi harcainkat, ők értik már a humort az iróniát, és igazi szellemi partnerek. Fura, hogy vannak olyan dolgok, amiket nálam már sokkal jobban tudnak, és ők magyarázzák el nekem leereszkedően..
No, nekem a klasszikus kamaszkor egy nagy fekete lyuk! Az enyém még megvan valahol hátul és mélyen, de milyenek a mostaniak?! Kicsit félelmetes, meg persze nagyon izgalmas is újra átutazni az életen, most már mint mitfárer.
Megjegyzés küldése