Lelki Zöldségek: Élménybeszámoló a szeretetnyelvekről

Szerző: Fakirma

A szívességek szeretetnyelve Picassoval (Robert  Capa fényképe) 

A sok férj vitathatatlan előnyei közé tartozik, hogy az ember anyanyelvi környezetben tanulhatja a szeretetnyelveket. Bevallom, Chapman könyvét már kicsit untam (becsületemre legyen mondva, majdnem a végéig jutottam), ezért olvasás közben egy magam kreálta mentális kirakóval játszadoztam. Biztos ismeritek az olyan típusú fejlesztő játékokat, ahol mondjuk az erdei állatokat kell összeilleszteni a lakhelyükkel, no az én kirakómban állatok helyett életem férfi főszereplői szerepeltek a mindenféle odúk helyén meg a szeretetnyelvek álltak. Le a kalappal Chapman doki előtt, tudhat valamit a jólfésült fejével, képzeljétek, majdnem mindegyik pasit sikerült az öt dimenzió valamelyikével párosítanom!

Az én nagy kedvencem a minőségi idő szeretetnyelve. Amilyen mázlista vagyok, elsőre megtaláltam azt a fiút, akivel kilenc évet átbeszélgettünk ezen a nyelven. Csak a válásnál jöttünk rá, hogy nincs min osztozkodnunk, mert nem gyűjtöttünk mást egymás mellett, csupán csodaszép közösen eltöltött időt: bejártuk az országot, majd a fél világot gyalog, biciklivel, autóval, vonattal, esténként temetőkben aludtunk, együtt szaladtunk a hegyi pásztor kutyája elől és a mai napig fel tudom sorolni, melyik európai nagyvárosban milyen konzervet ettünk a hónapos túlélőtúránk során. Csak azért jártunk dolgozni, hogy két buli között elteljen az idő, imádtunk beszélgetni, olvastunk egymásnak, és még kapcsolatunk halálhörgős időszakában is több volt a nevetés, mint a sírás. No, erre kössön csomót Chapman doktor: ragyogóan megértettük egymást, nem kellett az időnket idegen nyelv tanulására fecsérelni, hiszen adott volt a közös, aztán mégsem jött össze a holtomiglan-holtodiglan.

Az anyanyelvi környezetből kikerülve a hottentották földjén találtam magam: Preember úgy nézett rám, mintha bolond lennék, amikor minőségi-idős szeretetnyelvemen beszéltem hozzá, és idétlen motyogását hallgatva én sem gondoltam róla túl sok jót. Most már tudom, hogy a testi érintés nyelvét használta, és dühöngött, mert süket voltam. Hogy is érthettem volna meg, mikor az én családom még hírből sem ismeri ezt a nyelvet?! Annyit azért megértettem, hogy nagy a gáz. Hogy is van a mondás? Aki érti csinálja, aki nem, az tanítja? Valahogy így voltam ezzel. A kölykök extra-adag testi szeretgetésben részesültek, csak azért, hogy nehogy úgy járjanak, mint szerencsétlen anyjuk. S képzeljétek, úgy tűnik, működik! Én továbbra is csak makogok testi érintésileg, de a fiaim nagyon pengék lettek: elfutja a könny a szememet (és egy kicsit zavarba jövök), amikor kamaszgyerekeim hátukra kapva megpörgetnek, vagy össze-vissza puszilgatnak engem, amúgy tiszta-ciki anyjukat.

Gondolom nem vagytok járatosak a dél-amerikai szappanoperákban, feltételezem, hogy kihagytátok a Titkok és szerelmek című borzalmat is. Én viszont egy epizódját sem mulasztottam el (néha az ismétlést is megnéztem), valóságos rabja voltam a sorozatnak. Pontosabban rabjai voltunk. Valami véletlen folytán Preemberrel ez a napi fél órás műsor lett szeretetnyelveink közös nevezője: én örültem, mert valamit közösen csináltunk, ő is boldog volt, mert ilyenkor a kanapén összebújva izgultuk végig a tévéből ömlő giccsparádét. Szeretettel gondolok vissza ezekre az estékre, de párterápiának nem ajánlom, hogy szappanoperákkal kínozzátok magatokat. A Titkok és szerelmek többszáz-valahány része kevés volt ahhoz, hogy az én minőségi-idő nyelvem az Ő testi érintés nyelvével életre szóló barátságot kössön.

Titkok és szerelmek után belebotlottam Majdnem-Emberbe. Ezek voltak aztán a vidám idők! Ő rutinos vén kecskeként Chapmant megszégyenítő módon folyékonyan beszélte az összes szeretetnyelvet, nála igazán csak tippelni tudok, melyik lehetett az anyanyelve. Talán az ajándékozás. Soha nem mulasztotta el szeretetét kifejezni valami kézzelfoghatóval: egy zsák krumplit is úgy tudott átadni, mintha az életét tenné a kezembe. Nem a pénzben mért érték volt a lényeg, hanem a gesztus. Sok mulatságos dolgot kaptam tőle: téli fagyit, lakatot a sufnira, lejárt céges határidőnaplót, a pajzsmirigyéről készült ultrahangos felvételt, és ha éppen nem volt randi-napunk, akkor is gyakran találtam a kocsim szélvédőjére tűzve vicces rajzocskákat.

 Teltek az évek, s egyszer csak beköszöntöttek az Ember-es idők, vele együtt megismerhettem a legkényelmesebb szeretetnyelvet: Ő ugyanis a szívesség-tételek nagy bajnoka. Csoda, hogy kapcsolatunk első évében öt kilót híztam? Reggelenként ágyba hozza a kávét, boldogan főz rám, lefürdeti a gyerekeket, kikérdezi a latin házit és szalad az éjjel-nappaliba, ha kiderül, hogy elfogyott a tej a jóéjt-kakaóhoz. Most arra gondoltok, hogy  az ilyen férjet nevezik lúzer papucsnak? Én azzal nyugtatom magam, hogy nem, neki ez a szeretetnyelve, és minden látszat ellenére én sem vagyok egy elkényeztetett liba, csak nagylelkűen nem fojtom belé a szót. A kezdetekben a konfliktusokon átevickélni vele borzalmas volt! Visítozhattam kedvemre, Ő megkukult, és behozta a második adag kávémat is, majd felpumpálta a biciklim kerekeit. Sok időbe telt, mire megértettem, hogy mindez nála annyit tesz: "bocsánat, nagyon szeretlek, ne bántsuk egymást!" 

Ha jól látom, már csak az elismerő szavak hiányoznak a sorból, de tudjátok mit, önként és dalolva lemondok erről az élményről, maradok inkább a reggeli ágyba-kávénál ...