Hungarikummogás

Szia Szofi! Beszállok hungarikum ügyben, ha nem bánod. A definíción túl vagyunk, én szeretem az Unicumot, de például bármennyire szép és különleges bor is a tokaji, érdemei elismerése mellett kihagyom, és nem érzem hazaárulásnak. Paprika ügyben viszont védeném a nagy magyar érzékelőképességet. Ha import paprikát veszel, vakteszten is felismerni a különbséget a szabadföldi magyar lecsópaprika és idegenben termett formás társai között, ahogy a piros őrlemény is illatáról, színéről felismerhetően minőségi vagy vacak.

Egyébként a kormányzat szeretné rendbe tenni a hungarikumok ügyét, az országgyűlés őszi ülésszakán tárgyalják majd a Hungarikum törvényt. (http://www.eoq.hu/akt11/eloterj_h.pdf) Külön parlamenti Hungarikum Munkacsoport működik, Lezsák Sándor vezetésével.) A törvénytervezet szerint "a hungarikum olyan megkülönböztetésre, kiemelésre méltó nemzeti érték, amely belföldön és külföldön egyaránt bizonyítja a magyar nemzeti örökséghez történő tartozást". A készülő törvény szabályozná például, hogy milyen esetekben használható a kereskedelemben a hungarikum megjelölés, és a jogszabály rendelkezne a hungarikum védjegyről is. (Persze védett nemzeti értékeink nemcsak élelmiszerek lehetnek, ide tartozik például a Kodály-módszer, a Rubic kocka vagy a halasi csipke is.)

A hungarikumok (és most ezt hadd használjam kiterjesztőleg, nemcsak a kimondott oltalom alatt álló unikális termékekre) megbecsültségével, egyáltalán saját értékeink felfedezésével persze tényleg rosszul állunk. Nem véletlen az (egyébként szerethető) olasz konyha kultusza vagy a mostanság lecsengő mediterrán építkezés divatja, ami viszont nemcsak stílusidegen minálunk, de ezen az éghajlaton a tetők alacsony dőlésszöge is problémás: nagy, havas telek átázással vagy a lécek megroppanásával fenyegetnek.

Legfontosabb, hogy dűlőre jussunk önmagunkban: mit is tekintünk olyan értéknek, amihez belső, érzelmi kötődéseink vannak? Ez már ízlés és neveltetés kérdése. Nekem például nagyon tetszett, hogy a Hungarofest az uniós elnökségünkkel kapcsolatos munkát megköszönve, partnereinek nem egy továbbajándékozható határidőnaplót vagy míves dobozú tollat küldött, hanem egy sorszámozott, mázas Zsolnay cserepet a világörökség részét képező Budavári Nagyboldogasszony Templom tetejéről. Szép gondolatiság!

Aztán íme egy apró, de szemléletes példa, hogyan tegyük tönkre saját országimázsunkat, s hogyan kedvtelenítsük el önmagunkat: Vác főterén egyik kedvenc, kissé lepusztult barokk házam remek adottságú üzlethelyiségében nemrég nyílt egy kimondottan hungarikumokat árusító üzlet. A miliő predesztinálta volna a sikerre, s egy szerethető boltocska kialakítására. Ehelyett sikerült egy hangulattalan, silány minőségű katyvasszal előállniuk: rovásírásos pólók, néhány népieskedő blúz és terítő, címeres hűtőmágnesek és kétdecis üvegekben árult pálinkák. Ezek lennénk mi, magyarok? És csodálkozunk, hogy olyan sokan nem kérnek belőle? Az én kedvem, mondjuk, nem veszik el, de másét? (Javaslom, hogy a készülő törvény foglalkozzon a hungarikumokat árusító üzletek minőségi felügyeletével is.)

Mindenesetre, ha Vácon jártok, inkább vegyetek kecskesajtot vagy szilvalekvárt a piacon. Garantált hungarikum! Ja, és Szofi! Küldd a paprikás csiga receptet! Kicsit bizarrnak hangzik, de kipróbálom!