Kórházi Farkas

Szerző: Fakirma


Amikor három és fél évvel ezelőtt épp, hogy csak hevergettük a kistestvér érkezik traumáját, öthetes Ojóka tüdőgyulladást kapott, s mi pillanatokon belül a kórházban találtuk magunkat. Ekkor kapta a kistesó nővérétől a zseniális Kórházi Farkas becenevet. A lelkem mélyén sokáig ezen a néven futott az én legkisebbem, a testvérféltékenység gyönyörű kifejezésébe beleszerettem.

Kórházi perspektíva

Kórházi Farkasunk hozza a formáját, ismét kórházi farkas lett belőle. Már magam sem tudom, hányadik alkalommal csöppentem bele a gyermekkórház életének gyötrelmeibe gyönyöreibe. Különleges világ, a civil életen kívüli létezés, irreális mércék, keretek és szabályok, ahol új értelmet nyernek a lényeges és a lényegtelen szempontok.

Manapság a kórházban egy mezei tüdőgyulladás, középfülgyulladás vagy húgyúti fertőzés a gyereknek inkább móka, mint életre szóló trauma. Az antibiotikum gyorsan végez a testi nyomorral, anyu, apu, mami, papi éjt nappallá téve zizeg a kórteremben, a kis beteg hirtelen a családi össz-szeretet fókuszában találja magát.

 A jó öreg hospitalizáció azonban most is kérlelhetetlenül lesújt, manapság inkább a kórteremben vezeklő szülőre, semmint a gyerekre: a kórházi létre ítélés ténye először sokkol, a lepukkant kórteremben hörgő gyerekek, semmibe révedő karikás szemű anyák látványa dühöt, tiltakozást és könnyeket vált ki.

 Kizárt, hogy EZEK közé tartozunk, ebben a rohadásban egy napot sem lehet kibírni!

S ha már erre ítéltettünk, legalább a külsőségekben demonstráljuk kívülállóságunkat: a papucs előkerül, de a farmernadrág és pörgős szoknyácska helyére csak fokozatosan kerül a fakó mackónadrág és a lelakott cicanaci. A dühös tiltakozást idővel felváltja az apátia, a külvilág iránti közöny, míg megérkezünk a gödör aljára a többi kórházi zombi közé. Érdeklődést legfeljebb egy új kisbeteg érkezése vagy egy régen várt lelet felbukkanása vált ki. A regresszió biztos jele az a pillanat, amikor rádöbbenünk, már nem is vágyunk a külvilágba: itt minden steril, körülhatárolt és kiszámítható. A negyedik nap környékén, amikor a gyerek vérképe még pocsék, de külsőre már az egészséges időket idézi, inkább ijesztőnek, semmint vonzónak tűnik a hazatérés perspektívája. Már bennfentesek vagyunk, mi osztjuk az észt a megszeppent újonnan érkezőknek. A külvilágban soha, semmiben nem válhatunk néhány nap alatt olyan kompetenssé, mint a kórtermi sivárságban.  Még szükséges néhány nap izoláció, hogy összeüssük piros topánkánk sarkát, 

 mindenütt jó, de legjobb otthon.

A kórházi tartózkodás másik nagy vesztese az otthon hátra maradt csapat: kócos kis fejek, mosatlan fogak, háromnapos büdös zoknik, uzsonnanélküliség, iskolai késések, meg nem írt leckék és egy szopóágon sínylődő férj jelzik az anyahiányt.

Hetedik napunkat töltjük a kórházban. Köszönjük, remekül vagyunk. Békés hétköznapjainkat csak az árnyékolja be, hogy tudjuk, néhány napon belül vissza kell térnünk az otthoni katasztrófa sújtotta övezetbe. Délutánonként az őszi napfényes kertben fogadjuk a vendégeket. Kórházi Farkassal nagyjából tíz perc után összenézünk:

Mikor vonulhatunk már vissza a kórtermünkbe?

Nincs miről mesélnünk, nincs mit hallgatnunk, megszűnt a közös nevező azokkal, akik néhány napja még életünk legfontosabb szereplői voltak. Megkönnyebbülten sóhajtunk kint maradottak és bent lévők, amikor bezáródik közöttünk az automata üvegajtó.

Néhány órára visszatérek csúful cserbenhagyott családomhoz pótolni egy elveszett tornagatyát Bendőnek, hazafuvarozni az iskolában belázasodott Szendvicsgyereket, korcsolyázni egyet az anyahiánytól megzizzent Királykisasszonnyal, esetleg összeütni a családnak egy paradicsomos tésztát. Könnyes a szemem, nem találom a régi szerepeket, s már alig várom, hogy rohanhassak vissza az én Kórházi Farkasomhoz.

Ez itt most a kettőnk hete: úgy vagyunk együtt, mint soha ezelőtt. Az ujjunkkal a csempére firkálunk, s igyekszünk kitalálni, a másik mit rajzolhatott. Titokban körmöt festünk egy félreeső zugban a lépcső alatt, s izgulunk, hátha valaki megérzi az erős szagot. Kórházi kesztyűkből lufit fújunk. Állunk az automata üvegajtó előtt, s ha kinyílik, azt varázsoljuk, hogy záródjon be. Leckét vehetne tőlem Bartos Erika szuperanyaságból.  Távol áll tőlem minden gonosz gondolat, boldogan lebegünk az ajándékba kapott potyaidőben. 

Az otthoniak pedig kibírják. Majd kárpótolom őket később. No persze nem egy gyermekkórház ölelő karjai között. Abba tényleg belehülyülnék.