A legjobb lefordulásos csel

Szerző: Lotte

Érzitek, hogy beindult a nagy év végi őrület? Kíméletlenül közelednek az utolsó felmérők, nyakunkon a zongoravizsga és a bemutatóórák garmadával: a néptánctól az ovis angolig - lehetőségek széles tárháza, hogy bepillantást nyerjünk, mit tanult, hogyan fejlődött egyik-másik csemeténk az észrevétlen elrepült év során. Csak legyen elég szabadságunk vagy elég kiterjedt és ráérő rokonságunk, hogy minden összeröffenésen gyerekeink mellett állhasson valaki a famíliából! Közelgő osztálypiknik a Duna-parton, megannyi szervezkedés, nyüzsgés, zsongás az ovi és az iskola tájékán. Szülő legyen a talpán, aki minden kreatív ajándékkészítésben, pénzbefizetésben, búcsúvers tanulásban, süteménysütésben csont nélkül teljesít! Összes perfekcionizmusom kevés ahhoz, hogy mindhárom kölöknél minden időben táskába, ovis zsákba, sőt, az óvónénik "titkos" megajándékozása végett a cserepesvirág jelű zsákba kerüljön. (Idén legalább foghatom az itthoni hadiállapotokra: a parkettacsiszolás nemcsak minden létező tárgyunkat lepte el több centi vastagon porral, de az agyamra is sűrűsödő ködöt eresztett.)
Ma Busafej a szivacskézilabda edzéstől búcsúzott erre az évre. Egy osztálytárs apukája - aki egy multicéghez való betagozódása előtt intenzíven kézilabdázott - időt, s energiát nem kímélve, puszta lelkesedésből tartott órákat a gyerekeknek. Ilyen is van - és nem is a céges társadalmi felelősségvállalás, sőt nem is uniós operatív program része a projekt. És láss csodát, működik! Tök jól!

Apuka hétről-hétre türelmesen bíbelődött tucatnyi alsós fiúcskával, hogy megértesse velük a kézizés szabályait. Néhányszor belenéztem az edzéseikbe, s bár nekem kínai ez a sport (is), az világos volt, hogy jó érzékkel, ügyesen kezeli a beíratott zsáknyi bolhát.
Jó pedagógusként mindig akadt egy-egy dicsérő, biztató szava a legügyetlenebbekhez is. Minden elfogultságom ellenére azt sejtem, hogy az én kisfiamból sem lesz válogatott kerettag, de a mozgás és a csapatjáték öröme meg-megérintette az egyébként lustaságra hajló kicsikémet.
Tegnap az edzővé avanzsált apuka a 2012/13-as tanévet búcsúztatta. Minden gyerkőc fülig érő vigyorral a száján, lelkesen hagyta el a büdös tornatermet: kezükben egy-egy valódi szobrocskát szorongatva futottak a szüleik felé. Busafej is nagy mellénnyel, büszkén jött felém. "Nézd, anya, ezt kaptam!" - mutatott az aranyozott kézilabdást ábrázoló szobrocskára, melynek talapzatán, neve mellett a következő felirat volt olvasható: "A legjobb lefordulásos csel, 2013."  Azt a mindenit! Ez már valami!
Igen, valaki figyelemmel követte, észrevette és kézzelfogható módon el is ismerte azt, amiben ügyes tudott lenni! Micsoda nagy dolog! Micsoda aranyérmes apuka! Egy vezércsellel lefordult a a hétköznapok szürke, busongó, tett-nélküli ösvényéről.