Szerző: Lotte
Érzitek, hogy beindult a nagy év végi őrület? Kíméletlenül közelednek az utolsó felmérők, nyakunkon a zongoravizsga és a bemutatóórák garmadával: a néptánctól az ovis angolig - lehetőségek széles tárháza, hogy bepillantást nyerjünk, mit tanult, hogyan fejlődött egyik-másik csemeténk az észrevétlen elrepült év során. Csak legyen elég szabadságunk vagy elég kiterjedt és ráérő rokonságunk, hogy minden összeröffenésen gyerekeink mellett állhasson valaki a famíliából! Közelgő osztálypiknik a Duna-parton, megannyi szervezkedés, nyüzsgés, zsongás az ovi és az iskola tájékán. Szülő legyen a talpán, aki minden kreatív ajándékkészítésben, pénzbefizetésben, búcsúvers tanulásban, süteménysütésben csont nélkül teljesít! Összes perfekcionizmusom kevés ahhoz, hogy mindhárom kölöknél minden időben táskába, ovis zsákba, sőt, az óvónénik "titkos" megajándékozása végett a cserepesvirág jelű zsákba kerüljön. (Idén legalább foghatom az itthoni hadiállapotokra: a parkettacsiszolás nemcsak minden létező tárgyunkat lepte el több centi vastagon porral, de az agyamra is sűrűsödő ködöt eresztett.)
Ma Busafej a szivacskézilabda edzéstől búcsúzott erre az évre. Egy osztálytárs apukája - aki egy multicéghez való betagozódása előtt intenzíven kézilabdázott - időt, s energiát nem kímélve, puszta lelkesedésből tartott órákat a gyerekeknek. Ilyen is van - és nem is a céges társadalmi felelősségvállalás, sőt nem is uniós operatív program része a projekt. És láss csodát, működik! Tök jól!
Apuka hétről-hétre türelmesen bíbelődött tucatnyi alsós fiúcskával, hogy megértesse velük a kézizés szabályait. Néhányszor belenéztem az edzéseikbe, s bár nekem kínai ez a sport (is), az világos volt, hogy jó érzékkel, ügyesen kezeli a beíratott zsáknyi bolhát.
Jó pedagógusként mindig akadt egy-egy dicsérő, biztató szava a legügyetlenebbekhez is. Minden elfogultságom ellenére azt sejtem, hogy az én kisfiamból sem lesz válogatott kerettag, de a mozgás és a csapatjáték öröme meg-megérintette az egyébként lustaságra hajló kicsikémet.
Tegnap az edzővé avanzsált apuka a 2012/13-as tanévet búcsúztatta. Minden gyerkőc fülig érő vigyorral a száján, lelkesen hagyta el a büdös tornatermet: kezükben egy-egy valódi szobrocskát szorongatva futottak a szüleik felé. Busafej is nagy mellénnyel, büszkén jött felém. "Nézd, anya, ezt kaptam!" - mutatott az aranyozott kézilabdást ábrázoló szobrocskára, melynek talapzatán, neve mellett a következő felirat volt olvasható: "A legjobb lefordulásos csel, 2013." Azt a mindenit! Ez már valami!
Igen, valaki figyelemmel követte, észrevette és kézzelfogható módon el is ismerte azt, amiben ügyes tudott lenni! Micsoda nagy dolog! Micsoda aranyérmes apuka! Egy vezércsellel lefordult a a hétköznapok szürke, busongó, tett-nélküli ösvényéről.
Érzitek, hogy beindult a nagy év végi őrület? Kíméletlenül közelednek az utolsó felmérők, nyakunkon a zongoravizsga és a bemutatóórák garmadával: a néptánctól az ovis angolig - lehetőségek széles tárháza, hogy bepillantást nyerjünk, mit tanult, hogyan fejlődött egyik-másik csemeténk az észrevétlen elrepült év során. Csak legyen elég szabadságunk vagy elég kiterjedt és ráérő rokonságunk, hogy minden összeröffenésen gyerekeink mellett állhasson valaki a famíliából! Közelgő osztálypiknik a Duna-parton, megannyi szervezkedés, nyüzsgés, zsongás az ovi és az iskola tájékán. Szülő legyen a talpán, aki minden kreatív ajándékkészítésben, pénzbefizetésben, búcsúvers tanulásban, süteménysütésben csont nélkül teljesít! Összes perfekcionizmusom kevés ahhoz, hogy mindhárom kölöknél minden időben táskába, ovis zsákba, sőt, az óvónénik "titkos" megajándékozása végett a cserepesvirág jelű zsákba kerüljön. (Idén legalább foghatom az itthoni hadiállapotokra: a parkettacsiszolás nemcsak minden létező tárgyunkat lepte el több centi vastagon porral, de az agyamra is sűrűsödő ködöt eresztett.)
Ma Busafej a szivacskézilabda edzéstől búcsúzott erre az évre. Egy osztálytárs apukája - aki egy multicéghez való betagozódása előtt intenzíven kézilabdázott - időt, s energiát nem kímélve, puszta lelkesedésből tartott órákat a gyerekeknek. Ilyen is van - és nem is a céges társadalmi felelősségvállalás, sőt nem is uniós operatív program része a projekt. És láss csodát, működik! Tök jól!
Apuka hétről-hétre türelmesen bíbelődött tucatnyi alsós fiúcskával, hogy megértesse velük a kézizés szabályait. Néhányszor belenéztem az edzéseikbe, s bár nekem kínai ez a sport (is), az világos volt, hogy jó érzékkel, ügyesen kezeli a beíratott zsáknyi bolhát.
Jó pedagógusként mindig akadt egy-egy dicsérő, biztató szava a legügyetlenebbekhez is. Minden elfogultságom ellenére azt sejtem, hogy az én kisfiamból sem lesz válogatott kerettag, de a mozgás és a csapatjáték öröme meg-megérintette az egyébként lustaságra hajló kicsikémet.
Tegnap az edzővé avanzsált apuka a 2012/13-as tanévet búcsúztatta. Minden gyerkőc fülig érő vigyorral a száján, lelkesen hagyta el a büdös tornatermet: kezükben egy-egy valódi szobrocskát szorongatva futottak a szüleik felé. Busafej is nagy mellénnyel, büszkén jött felém. "Nézd, anya, ezt kaptam!" - mutatott az aranyozott kézilabdást ábrázoló szobrocskára, melynek talapzatán, neve mellett a következő felirat volt olvasható: "A legjobb lefordulásos csel, 2013." Azt a mindenit! Ez már valami!
Igen, valaki figyelemmel követte, észrevette és kézzelfogható módon el is ismerte azt, amiben ügyes tudott lenni! Micsoda nagy dolog! Micsoda aranyérmes apuka! Egy vezércsellel lefordult a a hétköznapok szürke, busongó, tett-nélküli ösvényéről.
Ez nagyon szívet melengető sztori Lotte!
VálaszTörlésMindenki világbajnok valamiben! Tényleg nagyön fontos értékelni egymást, és ezt ki is fejezni. Jófej apuka, és ez neki is jó lehet.
VálaszTörlésCsak nehogy kitalálja valaki, hogy képesítés híján azonnal hagyja abba.
VálaszTörlésIgen, ez afféle "eukonform" debilitás lenne... De nem engedjük!
VálaszTörlés