Szerző: FiloSzofi
"Jövő évtől kötelező lesz hatévesen elkezdeni az iskolát!"- rögtön rándul össze a gyomor. Elég rossz kisugárzása van ennek a hírnek, és így, ebben a formában rossz is. Kicsit utánaolvastam, megnéztem az érem másik oldalát, kiderült, hogy jó is lehet, ha...
(A cikk végén egy tesztet, és az iskolaérettség feltételeinek összefoglalását is megtaláljátok mellékletként)
Az új törvény két dologban tartalmaz lényegi változást: az egyik, hogy nem a májusi, hanem az augusztus végén hatodik életévüket betöltött gyerekek számítanak iskolakötelesnek. A másik, talán többeket is érzékenyen érintő változás arról szól, hogy nem a szülő döntése, hogy engedi-e iskolába a gyerekét. Az óvodavezető feladata lesz az iskolaérettség megítélése, és ha a véleménye nem egyezik a szülőével, akkor a nevelési tanácsadó, vagy más szakmai stáb vizsgálja meg a gyermeket. Az ő döntésük azonban már kötelező érvényű.
Ez a szabály elvileg rendben van, gyenge pontja "csak" az emberi tényező. A felelősség most nagyobb arányban nehezedik a szakemberekre, akik nyilván hozhatnak téves döntést is. Emellett a szülőkből is kihozhatja a vesztegetőt, ha mindenáron szeretnék még otthontartani a kis hatévest.
Kérdés, hogy mi lehet a törvényhozók motivációja, hiszen akkor szoktak egy meglévő szabályt módosítani, ha valami bántja a csőrüket. Az nagyjából észrevehető, hogy a társadalom szocializációs különbségeit szeretnék csökkenteni. Erről szól a kötelező óvoda is. A nagyobb szülői szabadság amúgy szerintem is tovább mélyíti a szakadékot. Míg az egyik családban esetleg igyekeznek elkerülni a társadalmi elvárásokat, eltekinteni a normáktól, amíg lehet, és hagyják csellengeni a gyereket 7-8 éves koráig, addig a másik családban esetleg már a második nyelvet kezdi különóra keretében az a hétéves, aki egyébként az óvodában már unatkozik, és főműsoridejében már igényelné a másféle kihívásokat. Mindketten más okból, de alkalmazkodási problémákkal küzdhetnek az iskolában.
Az én környezetemben inkább a túlféltés jellemző, a gyerekkor szorongó védelme, a világtól való féltés. Emellett azonban nagyon sokszor jól ismeri fel a szülő, hogy bár értelmes és máskülönben fejlett gyermeke esetleg egy-egy részképességét tekintve elmarad az iskolában szükséges szinttől. Innentől kezdve pedig már igencsak pedagógusfüggő, hogy ez az egy "fogyatékossága"határozza-e meg hosszú időre az iskolai éveit, vagy képes a tanító kreatívan összerázni, összevárni egy osztályt.
"Tudnunk kell róla, hogy a mai magyar iskolarendszerben "korán", éretlenül menni iskolába nagyon nagy hátrányt jelent! A gyerek nemcsak két-három évig fog a saját színvonala alatt teljesíteni, hanem úgyszólván mindvégig, amíg iskolába jár." - mondja Vekerdy Tamás. Ugyanő mondja azonban azt is, hogy "A szülő - hallva, tudva a fentiekről - érett gyerekét sem engedi iskolába, visszatartja, mondván: az csak jót tehet neki. Nem egészen így van. Van az iskolába lépésnek egy ideális időpontja, amikor a gyerekben valódi kíváncsiság ébred újra a világ és az ember dolgaiiránt, lehiggad és készen áll arra, hogy rajongásával egy családon kívüli felnőtt - őt rendszeresen tanító, orientáló felnőtt - felé forduljon."
Ebben az életkorban a gyerekek körülbelül három havonta ugranak egy fejlődési szintet, így aztán még egy éven belül is lehetetlen, hogy egy osztálynyi gyerek éppen ugyanott tartson. Emellett ott vannak még az egyéni különbségek, mindenkinek a saját üteme, és a szociális különbségek.
Ezért, szerintem nem is az lenne a fontos, hogy pontosan mikor kell iskolába menni, hanem az, hogy a 6-8 éves gyerekek ennek az átmenetnek megfelelő, inspiráló, de játékos, ráérős közegben "rázódjanak össze".
Én például szerintem még soha nem láttam minden tekintetben iskolaérett hatévest. A tudásvágytól izzó kis okoskák is vagy nem tudnak eléggé alkalmazkodni (pl elviselni azt, hogy a tanító néni nem csak rá figyel), vagy késleltetni a szükségleteiket, elviselni a kudarcot, esetleg az állóképességük vagy az időtudatuk fejletlenebb a szükségesnél. Ezerféle gyerek van.
Valahol olvastam, (sajnos már nem találtam meg a forrást, de aki tudja, szóljon) hogy az iskolából visszatartott, de hatévesnél idősebb gyerekeknek valamiféle nulladik évfolyamot indítanának. A cikk szerzője kétségeit fejezte ki aziránt, hogy elegendő létszámú felkészült pedagógus állna rendelkezésre egy ilyen feladathoz. Ezzel csak egyet tudok érteni, ezért én inkább a meglévő struktúrák, az óvoda és az iskola közti együttműködést találnám ki jobban.
Az sem lenne üdvözítő, ha egy ilyen nulladik évfolyam a lényegében még óvodás gyerek "gyerekkorát" rövidítené meg, és megfosztaná attól a környezettől, amiben igazán "fejlődhet", a biztonságos, inspiráló közegben való szabad játéktól, amit egy jó óvoda biztosíthat.
Az egész megálmodott rendszer kulcsa szerintem épp ezért a megfelelő számú és minőségű óvodai férőhelyek megléte, és a megfelelően képzett, egymással összehangolt munkát végző óvodapegagógusok és tanítók munkája.
Hogy érdemes türelmesnek és ráérősnek lenni ebben az időszakban, azt igazolják a pedagógiai kísérleteket követő pszichológiai kutatások.
Több vizsgálat igazolja, hogy nem az fog a későbbiekben jobban teljesíteni, akiből minél hamarabb préseltek ki valamilyen teljesítményt. Vekerdy Tamást idézem ismét, aki Winkler Márta több évtizeddel ezelőtt indított alternatív tanítói módszerére hivatkozik, és Karácsony Sándorra, akinek neveléssel kapcsolatos nézeteit később a pszichológiai kutatások sorra igazolták:
"Ismét kiderült: minél tovább tartunk egy gyereket gyerek-mivoltának és életkorának megfelelő körülmények között, és minél tovább tápláljuk benne az élő hitet, hogy a világ és az ember érdekes, megismerésre érdemes, annál jobban fog helytállni - később akár - kedvezőtlenebb körülmények között is.
Azóta (Winkler első, alternatív tanítói programja óta - Szofi -) több mint harminc év telt el, és a nyomonkövetéses vizsgálatok egyértelműen igazolják az eredményt."
Karácsony Sándor (...) a két világháború között rávilágított arra, hogy nem az lesz többé-kevésbé egészséges és alkotóképes felnőtt, akit már kora ifjúságától a felnőtt életre treníroztak, hanem az, aki lehetett kisgyerek, kölyök, (így nevezi karácsony a kisiskolást), kamasz, ifjú, élhette különböző életkotrok egymástól nagyon eltérő életét, és a felnőtt világ viszonyult hozzá, lehetővé téve számára ennek megvalósítását." (V.T. - Gyerekek, óvodák, iskolák)
Az egész hókuszpókusznak tehát nemcsak az emberbarátsághoz, hanem még a hatékonysághoz is erősen köze van.
Ha ti is tele vagytok kérdéssel, némi adalékként mellékelek egy összeállítást az iskolaérettség kritériumairól, egy iskolaérettségi tesztet, amivel eljátszhattok, illetve cikket, ami a kései iskolakezdés problémáját feszegeti:
ENNEK a cikknek az érdekessége pedig az, hogy nem a mostnai törvénykezési klímában, hanem korábban íródott, éppen a túl kései iskolakezdéssel kapcsolatban.
"Jövő évtől kötelező lesz hatévesen elkezdeni az iskolát!"- rögtön rándul össze a gyomor. Elég rossz kisugárzása van ennek a hírnek, és így, ebben a formában rossz is. Kicsit utánaolvastam, megnéztem az érem másik oldalát, kiderült, hogy jó is lehet, ha...
 | |||||||||||||||||
| A gyerekek sokfélék,de mindenkinek be kell iratkozni, aki iskolaérett. (Angela Rossi, a magyar iskolarendszertől teljesen független művészete) |
Az új törvény két dologban tartalmaz lényegi változást: az egyik, hogy nem a májusi, hanem az augusztus végén hatodik életévüket betöltött gyerekek számítanak iskolakötelesnek. A másik, talán többeket is érzékenyen érintő változás arról szól, hogy nem a szülő döntése, hogy engedi-e iskolába a gyerekét. Az óvodavezető feladata lesz az iskolaérettség megítélése, és ha a véleménye nem egyezik a szülőével, akkor a nevelési tanácsadó, vagy más szakmai stáb vizsgálja meg a gyermeket. Az ő döntésük azonban már kötelező érvényű.
Ez a szabály elvileg rendben van, gyenge pontja "csak" az emberi tényező. A felelősség most nagyobb arányban nehezedik a szakemberekre, akik nyilván hozhatnak téves döntést is. Emellett a szülőkből is kihozhatja a vesztegetőt, ha mindenáron szeretnék még otthontartani a kis hatévest.
Kérdés, hogy mi lehet a törvényhozók motivációja, hiszen akkor szoktak egy meglévő szabályt módosítani, ha valami bántja a csőrüket. Az nagyjából észrevehető, hogy a társadalom szocializációs különbségeit szeretnék csökkenteni. Erről szól a kötelező óvoda is. A nagyobb szülői szabadság amúgy szerintem is tovább mélyíti a szakadékot. Míg az egyik családban esetleg igyekeznek elkerülni a társadalmi elvárásokat, eltekinteni a normáktól, amíg lehet, és hagyják csellengeni a gyereket 7-8 éves koráig, addig a másik családban esetleg már a második nyelvet kezdi különóra keretében az a hétéves, aki egyébként az óvodában már unatkozik, és főműsoridejében már igényelné a másféle kihívásokat. Mindketten más okból, de alkalmazkodási problémákkal küzdhetnek az iskolában.
Az én környezetemben inkább a túlféltés jellemző, a gyerekkor szorongó védelme, a világtól való féltés. Emellett azonban nagyon sokszor jól ismeri fel a szülő, hogy bár értelmes és máskülönben fejlett gyermeke esetleg egy-egy részképességét tekintve elmarad az iskolában szükséges szinttől. Innentől kezdve pedig már igencsak pedagógusfüggő, hogy ez az egy "fogyatékossága"határozza-e meg hosszú időre az iskolai éveit, vagy képes a tanító kreatívan összerázni, összevárni egy osztályt.
"Tudnunk kell róla, hogy a mai magyar iskolarendszerben "korán", éretlenül menni iskolába nagyon nagy hátrányt jelent! A gyerek nemcsak két-három évig fog a saját színvonala alatt teljesíteni, hanem úgyszólván mindvégig, amíg iskolába jár." - mondja Vekerdy Tamás. Ugyanő mondja azonban azt is, hogy "A szülő - hallva, tudva a fentiekről - érett gyerekét sem engedi iskolába, visszatartja, mondván: az csak jót tehet neki. Nem egészen így van. Van az iskolába lépésnek egy ideális időpontja, amikor a gyerekben valódi kíváncsiság ébred újra a világ és az ember dolgaiiránt, lehiggad és készen áll arra, hogy rajongásával egy családon kívüli felnőtt - őt rendszeresen tanító, orientáló felnőtt - felé forduljon."
Ebben az életkorban a gyerekek körülbelül három havonta ugranak egy fejlődési szintet, így aztán még egy éven belül is lehetetlen, hogy egy osztálynyi gyerek éppen ugyanott tartson. Emellett ott vannak még az egyéni különbségek, mindenkinek a saját üteme, és a szociális különbségek.
Ezért, szerintem nem is az lenne a fontos, hogy pontosan mikor kell iskolába menni, hanem az, hogy a 6-8 éves gyerekek ennek az átmenetnek megfelelő, inspiráló, de játékos, ráérős közegben "rázódjanak össze".
Én például szerintem még soha nem láttam minden tekintetben iskolaérett hatévest. A tudásvágytól izzó kis okoskák is vagy nem tudnak eléggé alkalmazkodni (pl elviselni azt, hogy a tanító néni nem csak rá figyel), vagy késleltetni a szükségleteiket, elviselni a kudarcot, esetleg az állóképességük vagy az időtudatuk fejletlenebb a szükségesnél. Ezerféle gyerek van.
Valahol olvastam, (sajnos már nem találtam meg a forrást, de aki tudja, szóljon) hogy az iskolából visszatartott, de hatévesnél idősebb gyerekeknek valamiféle nulladik évfolyamot indítanának. A cikk szerzője kétségeit fejezte ki aziránt, hogy elegendő létszámú felkészült pedagógus állna rendelkezésre egy ilyen feladathoz. Ezzel csak egyet tudok érteni, ezért én inkább a meglévő struktúrák, az óvoda és az iskola közti együttműködést találnám ki jobban.
Az sem lenne üdvözítő, ha egy ilyen nulladik évfolyam a lényegében még óvodás gyerek "gyerekkorát" rövidítené meg, és megfosztaná attól a környezettől, amiben igazán "fejlődhet", a biztonságos, inspiráló közegben való szabad játéktól, amit egy jó óvoda biztosíthat.
Az egész megálmodott rendszer kulcsa szerintem épp ezért a megfelelő számú és minőségű óvodai férőhelyek megléte, és a megfelelően képzett, egymással összehangolt munkát végző óvodapegagógusok és tanítók munkája.
Hogy érdemes türelmesnek és ráérősnek lenni ebben az időszakban, azt igazolják a pedagógiai kísérleteket követő pszichológiai kutatások.
Több vizsgálat igazolja, hogy nem az fog a későbbiekben jobban teljesíteni, akiből minél hamarabb préseltek ki valamilyen teljesítményt. Vekerdy Tamást idézem ismét, aki Winkler Márta több évtizeddel ezelőtt indított alternatív tanítói módszerére hivatkozik, és Karácsony Sándorra, akinek neveléssel kapcsolatos nézeteit később a pszichológiai kutatások sorra igazolták:
"Ismét kiderült: minél tovább tartunk egy gyereket gyerek-mivoltának és életkorának megfelelő körülmények között, és minél tovább tápláljuk benne az élő hitet, hogy a világ és az ember érdekes, megismerésre érdemes, annál jobban fog helytállni - később akár - kedvezőtlenebb körülmények között is.
Azóta (Winkler első, alternatív tanítói programja óta - Szofi -) több mint harminc év telt el, és a nyomonkövetéses vizsgálatok egyértelműen igazolják az eredményt."
Karácsony Sándor (...) a két világháború között rávilágított arra, hogy nem az lesz többé-kevésbé egészséges és alkotóképes felnőtt, akit már kora ifjúságától a felnőtt életre treníroztak, hanem az, aki lehetett kisgyerek, kölyök, (így nevezi karácsony a kisiskolást), kamasz, ifjú, élhette különböző életkotrok egymástól nagyon eltérő életét, és a felnőtt világ viszonyult hozzá, lehetővé téve számára ennek megvalósítását." (V.T. - Gyerekek, óvodák, iskolák)
Az egész hókuszpókusznak tehát nemcsak az emberbarátsághoz, hanem még a hatékonysághoz is erősen köze van.
Ha ti is tele vagytok kérdéssel, némi adalékként mellékelek egy összeállítást az iskolaérettség kritériumairól, egy iskolaérettségi tesztet, amivel eljátszhattok, illetve cikket, ami a kései iskolakezdés problémáját feszegeti:
 |
| Ime a TESZT, |
 |
| Az iskolaérettség kritériumainak egy lehetséges összefoglalása ITT ovasható, |
 |
| ENNEK a cikknek az érdekessége pedig az, hogy nem a mostnai törvénykezési klímában, hanem korábban íródott, éppen a túl kései iskolakezdéssel kapcsolatban. |
ENNEK a cikknek az érdekessége pedig az, hogy nem a mostnai törvénykezési klímában, hanem korábban íródott, éppen a túl kései iskolakezdéssel kapcsolatban.
1 megjegyzés:
sokadszorra se tudom végigolvasni. mindegy. hülyeség az egész, látatlanba is tudom, márhogy a rendelet. a képek vioszont szuperek!!!!!!én a nyuszika vagyok, zorka a vörös cica
Megjegyzés küldése