Ki vagy-vagy a halállal?

Szerző: Onleány

Mécses vagy koszorú?

Mécses és élő virág. (Lotte)

Szeretem a koszorút ezer helyen, kivéve a temetőt, ja, meg az egyéb díszkoszorúzásokat. Az a baj vele, hogy a virágot, de még a fenyőt is megfosztja virág, illetve fenyő mivoltától, és lesz belőle egy nem szép, sőt lehangoló tárgy. Mécses, meg mindenféle növény viszont igen. (Szofi)

Nem szeretem a vágott virágot, koszorúba kötve maga a halál. (Fakirma)

Csendes-ülős temetés vagy hétországra szóló halotti tor?

Nincs két egyforma haláleset. Van halál, amibe könnyebb belenyugodni, más szinte feldolgozhatatlan lehet. Így a válasz sem egyértelmű. A "hétországra szóló" búcsúztatás távol áll tőlem, de a halotti tornak van szerepe: segít feldolgozni, "megszokni" a változást. (Lotte)
Elég öreg vagyok, de még igen kevés a személyes tapasztalatom. Viszont, amikor azon munkálkodom, hogy őszinte, megélhető kifejezési formákra szoktassam magunkat, akkor sokszor gondolok ideaként egy temetésre, ahol kiszakadhat belőlem akár egy sirató ének is. Kedvenc ideám a közös éneklés. Ha valaha egy szomorú népdalt magatokban énekeltetek már, akkor szerintem megérthetitek.
Szóval nem tudom, lehet mondani, hogy életcélom egy spontánzenés temetés? (Szofi)
Nekem könnyebb úgy gyászolni, ha érzem, sokan vannak körülöttem. Persze csak olyanok, akik azért jöttek, mert szeretnek, és nem azért, hogy megnézzék, mennyit öregedtem a legutóbbi temetés óta. (Fakirma)

Temetőlátogatás Halottak Napján megszokásból vagy élő kapcsolat a halottakkal?

Nem vagylagos a kérdés. Fontosnak tartom (sőt az idő múlásával egyre fontosabbnak) a rítusokat, valahogy megtartják az embert. A szeretett halottakra való gondolás mellett (sokszor álmodom is nagyszüleimmel, szeretem ezeket az álombéli találkozásokat) nem mulasztjuk el a temetőlátogatást. Ha a vidéki temetőkbe nem is jutunk el mindig, de a közelibe elmegyünk Halottak Napja környékén (is). És visszük a gyerekeket. Sőt, nemcsak a hozzátartozókat látogatjuk ilyentájt, november 4-én a 301-es parcellába is elzarándokolunk minden évben. Ne gondoljátok, hogy ez valami gyászos, merev menetelés: vidám, beszélgetős, falevélgyűjtős kirándulás. Ma is jártunk ott, csak ilyenkor érti meg az ember, milyen szemétség volt itt, a világvégén arccal lefelé, lovakkal megtiporva elföldelni a munkáshatalom zömében munkás "ellenségét". (Lotte)
Nincs még igazán húsbavágó veszteségem, így ez a viszony még nem tisztázott. Pár évvel ezelőttig az előttem járó nemzedéket kísértem a számukra közeli halottakhoz, ahol így megjelent a folytonosság, rajtuk keresztül vált közelivé, sajáttá a halott. Az utóbbi években ez elmaradt. Új halottat nem szeretnék, de új hagyományt igen. (Szofi)
Nagyon gyakran álmodom a halottaimmal. Talán gyakrabban kellene kijárnom hozzájuk a a temetőbe, hogy ott találkozzam inkább velük. (Fakirma)

 

Szorongás vagy belenyugvás?

Sokkal inkább szorongás. Főleg, mióta gyerekeim vannak. Megnyugvás lenne tudni, hogy ha egyszer eljön az idő, azt képes leszek majd belenyugvással fogadni. (Lotte)

Egyik sem jellemző. Voltak, és vannak idők, hogy sokat gondolok a halálra, mindig másképp,de nem mondhatnám, hogy jellemez a szorongás. A nagy különállóság korszakában, ifjan, amikor már nem, és még nem kötődünk olyan húsbavágóan, akkor még vonzott is, mint a töredékesség és hiábavalóság feloldódása. Eközben sosem volt halálvágyam, inkább biztos voltam a szerves egységben, ahol a halhatatlanság az egy, amin könnyű kézjegy a halandó élet. Ma már persze ennél jobban benne állok a halandóságban. (Szofi)

Szorongás. Azt kérem a Jóistentől, hogy a gyerekeimet felnevelhessem, utána felőlem meghalhatok. Még van 15 és fél évem. Persze jó lenne utána még pár év, kipihenni az életben maradás fáradalmait. (Fakirma)

Túlvilág vagy itt a vége, fuss el véle?
Hinni taníts, Uram, hinni taníts! (Lotte)
Nem tudom, hit-e, amim van, de az a valami akkor válik érzékelhetővé, amikor pillanatokra megcsap a szele annak a gondolatnak, hogy talán nincs semmi sem. (Szofi)
Túlvilág, tutira. (Fakirma)

Gyerekekkel őszintén vagy szőnyeg alá söpörve?

Őszintén, de csak a saját korukhoz illeszkedve, és nem nyersen. (Lotte)

Őszintén, de nehéz megfogalmazni, hiszen ki tudja, milyen szavak jelölik azt a valamit, amit csak érez, vagy remél az ember? (Szofi)

Őszintén. Ajajaj. (Fakirma)

Mennyország vagy pokol?

Legfőbb vágyam, hogy valamilyen módon kapcsolatban maradhassak a szeretteimmel. Nélkülük csak jeges űrt tudok elképzelni. (Lotte)

Képtelen vagyok egy kétpólusú túlvilágot elképzelni. De azt hiszem, elég útmutatást kaptunk arról, hogyan lenne jó élni, és az elég tudás. (Szofi)
Minden érv ellene szól, de azért mégiscsak azt gondolom, hogy a Mennyországban kötök ki. (Fakirma)

Hirtelen vagy lassan?

Mindkettő mellett szólnak érvek, de szerencsére nem az én asztalom. (Lotte)

Ne nagyon hirtelen, és ne nagyon lassan. Se egyik, se másik ne kínozza meg nagyon gyerekeimet. És ha lehet, akkor a férjemmel egyszerre, de természetes halállal, jó öregen. (Szofi)

Legyen időm, hogy önként és dalolva távozhassak az élők sorából. (Fakirma)

Urna vagy koporsó?

Mindegy. A koporsós temetés a hozzátartozóknak talán megrázóbb, ezért inkább urna. (Lotte)

Mindegy. (Szofi)

Koporsó. Az urna olyan, mint egy konzerv. (Fakirma)

Eutanázia mellett vagy ellen?

Sose tudnék elítélni valakit a szenvedés elől való kétségbeesett menekülés miatt. Mindenki azt szeretné, ha nem merülne fel életében (saját maga vagy hozzátartozója kapcsán) ez a kérdés. Azért valószínűleg meg kell próbálni bejárni a rendelt utat. (Lotte)
Huh, ez a szó is nagyon sokfélét takarhat. Nyilván tiltakozom a lehetőség ellen, hogy a kényelmetlen öreget kiiktassák az életből. De arról nem merek nyilatkozni, hogy mennyi orvosi beavatkozás kívánatos az élet meghosszabbítására, vagy éppen mikor kell felhagyni az élet mesterséges fenntartásával. És mekkora a különbség a kérésre, könyörületből beadott injekció, és aközött, hogy valaki lemond az utolsó, kórházi napokról, mert otthon szeretne meghalni, akkor is, ha ezzel egy picit rövidül az élete. (Szofi)

Amikor nagymamám haldoklott, nem vittük be a kórházba, pedig biztos még életben tartották volna mindenféle kütyükkel. Úgy halt meg, hogy ott ült körülötte mindhárom gyereke, jó pár unokája és halála napján még a dédunokáira is rámosolyoghatott. Világéletében piszok nagy mázlista volt az én nagyanyám. (Fakirma)