Szerző: Lotte
Az internetes kispadokat elárasztó női rinyáláson öreganyáink visítanának a kacajba csúszó fájdalomtól. Hogy a nőknek az legyen a legnagyobb baja, hogy mások (értsd: a gonosz férfiak) esetleg jövendőbeli vagy jelen idejű anyát (ilyen kontextusban ez a fogalom mindig szülőgépként, vagy valamiféle intézményesített méhként jelenik meg) látnak bennük?! Csak egy friss gyöngyszem a kortárs női blog-irodalomból, a Poronty egyik szerzőjének vitriolos tollából: "Hogy a magyar nők méhe gyakorlatilag lassan köztulajdon, azt ebben a vakkomondoros, szülsz te rendesen mémes, abortusztiltást előkészítő hangulatban ne vitassuk, hanem vegyük ténynek."
Miféle hangulatban? Miféle tény?
Két diplomával meg nem tudom hány év munkával a hátam mögött is életem főművei kétségkívül a gyerekeim, de soha senki nem kényszerített arra, sem a társadalom, sem az egyház, de még maga az ötgyerekes Orbán Viktor sem, hogy vállaljam őket.
Ha másnak ez nem jó, ne tegye! Szíve joga. Még sosem volt olyan elfogadó a világ azokkal a nőkkel szemben, akiket nem érdekel egy saját bambino tologatása, és tudatosan választják a gyerek nélküli életet, mint épp mostanság. Az ő döntésük, az ő életük. Ami így is lehet teljes - de...
De számonkérni azt, hogy egy kormányzat, egy nemzet (húha, bizonyára ettől a szótól most néhányan egy púderszagú dobozkába zárnak) vagy egy vallási közösség számára a nőiség árnyalataiból az anyaság színe kiemelten fontos? Mi ezzel a baj?!
Óh, persze, már hallom is, ilyenkor jön az örök sokkoló: a nők önrendelkezésének joga... "És mi lesz, ha...? ...ha ezek betiltják az abortuszt? Meg mi az, hogy az emberi élet a fogantatással kezdődik? Hát,ilyenekkel kell traktálni szegény nőket?"
Nem, meg lehet nyugodni, az abortuszt nem fogják betiltani (nem is lenne értelme, mert illegálisan folyna tovább), s gondolkozzunk egy kicsit reálisan, mely politikai alakulat merné felvállalni ezt egy parlamenti demokráciában? De azért közben csak végig kéne gondolni azt is, hogy a testünk felett vajon nem akkor rendelkezünk-e valóban szabadon, ha a nem kívánt terhességet inkább elkerüljük, nem pedig megszabadulunk tőle (és igen, egy élő-lénytől....)?
Mi nők elértük, amiért küzdöttünk: szavazhatunk, tanulhatunk, karriert építhetünk, megkérdőjelezhetetlen jogaink vannak - szép és jó ez. De közben mintha elkezdtük volna feladni önnön létezésünk egyediségeit, a teremtésben betöltött jutalomjátékunkat, az anyaságot és annak összefüggéseit pedig egyre inkább jogaink korlátozásként éljük meg.
Kár. Jobb lenne mindenkinek s legfőképp saját lelkünknek, ha képesek lennénk magunkat jól érezni a bőrünkben, és örülni mernénk a bennünk rejlő végtelennek.
Én mindenesetre kösz, jól vagyok!
Az internetes kispadokat elárasztó női rinyáláson öreganyáink visítanának a kacajba csúszó fájdalomtól. Hogy a nőknek az legyen a legnagyobb baja, hogy mások (értsd: a gonosz férfiak) esetleg jövendőbeli vagy jelen idejű anyát (ilyen kontextusban ez a fogalom mindig szülőgépként, vagy valamiféle intézményesített méhként jelenik meg) látnak bennük?! Csak egy friss gyöngyszem a kortárs női blog-irodalomból, a Poronty egyik szerzőjének vitriolos tollából: "Hogy a magyar nők méhe gyakorlatilag lassan köztulajdon, azt ebben a vakkomondoros, szülsz te rendesen mémes, abortusztiltást előkészítő hangulatban ne vitassuk, hanem vegyük ténynek."
Miféle hangulatban? Miféle tény?
Két diplomával meg nem tudom hány év munkával a hátam mögött is életem főművei kétségkívül a gyerekeim, de soha senki nem kényszerített arra, sem a társadalom, sem az egyház, de még maga az ötgyerekes Orbán Viktor sem, hogy vállaljam őket.
Ha másnak ez nem jó, ne tegye! Szíve joga. Még sosem volt olyan elfogadó a világ azokkal a nőkkel szemben, akiket nem érdekel egy saját bambino tologatása, és tudatosan választják a gyerek nélküli életet, mint épp mostanság. Az ő döntésük, az ő életük. Ami így is lehet teljes - de...
De számonkérni azt, hogy egy kormányzat, egy nemzet (húha, bizonyára ettől a szótól most néhányan egy púderszagú dobozkába zárnak) vagy egy vallási közösség számára a nőiség árnyalataiból az anyaság színe kiemelten fontos? Mi ezzel a baj?!
Óh, persze, már hallom is, ilyenkor jön az örök sokkoló: a nők önrendelkezésének joga... "És mi lesz, ha...? ...ha ezek betiltják az abortuszt? Meg mi az, hogy az emberi élet a fogantatással kezdődik? Hát,ilyenekkel kell traktálni szegény nőket?"
Nem, meg lehet nyugodni, az abortuszt nem fogják betiltani (nem is lenne értelme, mert illegálisan folyna tovább), s gondolkozzunk egy kicsit reálisan, mely politikai alakulat merné felvállalni ezt egy parlamenti demokráciában? De azért közben csak végig kéne gondolni azt is, hogy a testünk felett vajon nem akkor rendelkezünk-e valóban szabadon, ha a nem kívánt terhességet inkább elkerüljük, nem pedig megszabadulunk tőle (és igen, egy élő-lénytől....)?
Mi nők elértük, amiért küzdöttünk: szavazhatunk, tanulhatunk, karriert építhetünk, megkérdőjelezhetetlen jogaink vannak - szép és jó ez. De közben mintha elkezdtük volna feladni önnön létezésünk egyediségeit, a teremtésben betöltött jutalomjátékunkat, az anyaságot és annak összefüggéseit pedig egyre inkább jogaink korlátozásként éljük meg.
Kár. Jobb lenne mindenkinek s legfőképp saját lelkünknek, ha képesek lennénk magunkat jól érezni a bőrünkben, és örülni mernénk a bennünk rejlő végtelennek.
Én mindenesetre kösz, jól vagyok!
3 megjegyzés:
Bravo Lotte!
Önigazolnak. Szerencsétlenek.
Emlékszel Lotte, amikor nyár elején nagymellénnyel dicsekedtem, hogy a Porontyról megkerestek, hogy írjak nekik? Azzal már nem kérkedtem, hogy az első posztom megjelenése után azonnal kirúgtak. Önértékelési válságot okozott nekem ez a pálfordulást, de most már azzal vigasztalom magam: biztos túl sok gyereket szültem, és túl kevés abortuszom volt.:)
Megjegyzés küldése