Szerző: FiloSzofi
Most sokkal jobb, jobb mint az augusztusi utolsó napok. Mióta elkezdődött az iskola, és megtestesült mindaz, amitől szorongtam, már nem is olyan szőrös az a farkas, nem is olyan nagy a szája...
Óriási felismerés például, hogy Bú iskolája nem az én régi iskoláim egyvelege, ezért szervesen illeszkedik eddigi közös életünkbe.
A fiatal oszályfőnökkel tegeződünk. A szülői értekezleten egy rakás meghatározatlan korú nő: egy kicsit csajok, egy kicsit mamák, egy kicsit nőcik és egy kicsit asszonyok, többségünk, az arcokat nézve, ott billeg a fiatal-középkorú határon. Kialakulatlan banda, akárcsak a gyerekeink. Egymást stíröljük, hogy lássuk, milyen környezetből jöttek a gyerekeink jövőbeli környezetét képező gyerekek.
A tanító néni minket stíröl, miként a gyerekeinket, hogyan próbáljon beterelni bennünket a mederbe, ahol már tudunk haladni. Elég profi, a végére különösebb kín nélkül megvan az SZMK is.
Nekem az iskolánál eddig érdekesebb volt a többi sorstárs, tényleg vicces, ahogy miután leadtuk a gyerekeinket, összegyűlünk borzongani a következő sarkon. "-És képzeld, nem tudott kimenni pisilni!" -Gyerekek, az írás órára pontosan mit kell hozni, még mindig nem értem." "-Basszus, nem tettem be az ének cuccot, most mit csináljak!" "-Benne volt a tegnapi e-mailben, nem olvastad?" "-Nem vagyok én olyan fontos ember, hogy minden nap a leveleimet olvassam" "- De most már fontos emberek vagyunk, válts át!"
Olyan jól sikerült a fejünkbe verni, hogy az első két évben a hiányosságok nem a gyereket, hanem minket minősítenek, hogy szinte kisiskolásként igyekszünk megfelelni. Egy csapat kissé csapzott, itt-ott őszülő, vihogó iskoláslány, aki szorongva nyitja ki este az üzenő füzetet: vajon mindent jól csináltam, megvan a mai mosolygó pecsét?
Most sokkal jobb, jobb mint az augusztusi utolsó napok. Mióta elkezdődött az iskola, és megtestesült mindaz, amitől szorongtam, már nem is olyan szőrös az a farkas, nem is olyan nagy a szája...
Óriási felismerés például, hogy Bú iskolája nem az én régi iskoláim egyvelege, ezért szervesen illeszkedik eddigi közös életünkbe.
A fiatal oszályfőnökkel tegeződünk. A szülői értekezleten egy rakás meghatározatlan korú nő: egy kicsit csajok, egy kicsit mamák, egy kicsit nőcik és egy kicsit asszonyok, többségünk, az arcokat nézve, ott billeg a fiatal-középkorú határon. Kialakulatlan banda, akárcsak a gyerekeink. Egymást stíröljük, hogy lássuk, milyen környezetből jöttek a gyerekeink jövőbeli környezetét képező gyerekek.
A tanító néni minket stíröl, miként a gyerekeinket, hogyan próbáljon beterelni bennünket a mederbe, ahol már tudunk haladni. Elég profi, a végére különösebb kín nélkül megvan az SZMK is.
Nekem az iskolánál eddig érdekesebb volt a többi sorstárs, tényleg vicces, ahogy miután leadtuk a gyerekeinket, összegyűlünk borzongani a következő sarkon. "-És képzeld, nem tudott kimenni pisilni!" -Gyerekek, az írás órára pontosan mit kell hozni, még mindig nem értem." "-Basszus, nem tettem be az ének cuccot, most mit csináljak!" "-Benne volt a tegnapi e-mailben, nem olvastad?" "-Nem vagyok én olyan fontos ember, hogy minden nap a leveleimet olvassam" "- De most már fontos emberek vagyunk, válts át!"
Olyan jól sikerült a fejünkbe verni, hogy az első két évben a hiányosságok nem a gyereket, hanem minket minősítenek, hogy szinte kisiskolásként igyekszünk megfelelni. Egy csapat kissé csapzott, itt-ott őszülő, vihogó iskoláslány, aki szorongva nyitja ki este az üzenő füzetet: vajon mindent jól csináltam, megvan a mai mosolygó pecsét?
9 megjegyzés:
Tegnap, két év felejthető teljesítmény után szabadultam az SZMK kötelékből - átadtuk a másik kedves anyukával a stafétát az összeszedettebb anyukáknak.
Ja, amit akartam: Isten hozott az újra beiskolázott szülők táborában!
És mert nem szorongsz már úgy, mint néhány napja, kapsze egy :) -t!
Ó, kösz! És képzeld, már tanultam is annyit a sorsomból, hogy semmiféle tisztséget nem vállaltam be. Az most tényleg nem menne.
Hú, mostanában én is stírölök, én is anyukákat, meg óvodás kislányokat :-)Sőt, biciklivel, autóval, gyalogosan bokor mögül próbálom meglesni az újonnan beovodázott kiscsoportot.
Igen, a mi életünkben is nagy váltás következett be, elkezdtük az óvodát. És nekem is - és remélem, Babonnak is - sokkal jobb most, mint egy hete.
Nekem egyáltalán nem jobb. Lehet, mert az én legkisebbem még csak hétfőn kezdi az elintézményesülést.
Más: a szülői köremaileknél betegebb kelléke nincs az óvodának/iskolának. Én ugyan minden nap megnézem a leveleimet, de a köremailek kibontására nem bírom rávenni magam az érkezésük napján. Csak a következőn. Amikor már késő. S amikor már csak emailek sorozatával tudom helyrehozni a mulasztásaimat. Nyomasztó.
Na, örülök, hogy jól indult az új élet! Sírtál?
Az ovikezdéshez meg igen, ez a leselkedés tartozik nagyon hozzá.
Jaj, Irma, ne is mondd! A szülői belső levlistára még fel sem iratkoztam, csak a tanító nénisre. Le fog járni a meghívóm, és kiközösítenek...
na és, vannak "szimpatikus szülőtársak"? nálunk ez a teljes ufóság szinomímája. amúgy de jót mosolyogtam, téényleg te kis elsőbálozó elsősanyuka! hehe,magamra ismertem, a régire. most már annyira nem vagyok benne, hogy a fiúk csodálkoznak is, ha havonta egyszer megkérdezem, hogy na és mi volt, megbotránkoznak, az az ő dolguk, az iskola, valami szupertitkos férfias küldetés, mit érdekel az engem.
Jaja, sírtam, talán nem eléggé titokban. Mert hát ugye anyának azt kell képviselni, hogy az óvi a világon a legjobb dolog. Amúgy meg 3 nap alatt betört, ezen a héten már vidáman sétált mellettem az óvodába. Mondjuk azért még sokkal vidámabban szaladt haza onnan :-)
Megjegyzés küldése