Szerző: FiloSzofi
 |
| JewelRenee |
Egy négyévessel való beszélgetés nemcsak kihívás tud lenni, de lényegre mutató is. Fí egyébként tankönyvszerűen fejlődő kisfiú, négyéves múlt, és éppen elkezdte foglalkoztatni a halál.
(Óriási mázli, hogy hívő keresztény vagyok, így valódi meggyőződéssel, vagy legalább igaz reménnyel beszélhetek a feltámadásról. Ellenkező esetben mennyire fájna egy laza oviba tartó sétán szembesíteni az elmúlással!)
Sétálunk tehát az oviba, nézzük az új, adventi fényeket:
- Advent első vasárnapja volt, elkezdődött a karácsonyi készülődés!
- Miért készülődünk?
- Mert ha készülődünk, és várakozunk, jobban tudunk majd ünnepelni, és örülni, hogy megszületett Jézus.
- De már megszületett, nem tudod?
- De, tudom. De akárcsak Neked, Neki is van születésnapja minden évben, amikor újra és újra megünnepeljük, hogy megszületett, és ezért milyen jó nekünk.
- Miért jó nekünk?
- Mert tőle tudjuk, hogyan kell élnünk, hogy jó legyen nekünk. Megtanított minket, hogy az a legfontosabb, szeressük egymást, és az Isten is szeret minket, mert a gyermekei vagyunk. És Jézus előtt nem tudták az emberek, mi lesz, ha meghalunk, de Jézus megmutatta, hogy feltámadunk, ahogyan ő.
- Akkor jóóóó, mert én nem akarok meghalni! Mikor halok meg?
- Reméljük, csak akkor, ha már igazán öreg leszel.
- Puff, puff (az ujjaival lövöldöz, minta pisztoly volna.)
5 megjegyzés:
Bő egy évtizede keresgélem magamban az elveszett hitet, azt az igazi, meggyőződéses hitet, de most, hogy gyerekeim vannak, még fájóbb, hogy nem tudom nekik őszintén közvetíteni a feltámadásba vetett bizalmat :-(
És azt el tudod hinni egy kicsit is, hogy nincs semmi? Nem úgy van, hogy az méginkább lehetetlen?
Őőő, sajnos nekem könnyebben megy, hogy ezt elhiggyem. Aztán persze néha jön 1 érzés, hogy neeem, az nem lehet, de nem időzik sokáig...
Ez kemény. Én sem menőzni akarok, mert nyilván alkati dolog is, meg a hit a kegyelem, meg én sem tudom, mit bírna el az én hitem, ha próbára lenne téve.
De bárkinek, aki keresi a hitet tudom ajánlani, hogy olvassa a Bibliát, az egészet. Az Ószövetséget mindenképp valami vezetővel. Pl a Rózsa Huba könyvvel. Az abban ajánlott sorrend nagyon jó. Rövid történeti háttérrel, elemzéssel.
Rá kell szánni vagy két évet. De ami kirajzolódik belőle, amellett nem lehet szó nélkül elmenni.
Nem csak úgy szemezgetni, hanem rendesen végigolvasni. Veszíteni nincs mit, mindenképp nagy kaland. És egyáltalán nem unalmas.
Jaj, inkább úgy van, hogy hiszek, azaz jobban mondva remélek, csak a kételkedés valahogy mindig ott lebeg. Pedig történt már pár dolog az életemben, amit nem tudok másként értelmezni, csak isteni kegyelemnek.
A Bibliát olvasni vezető nélkül szerintem veszélyes, egyszer elkezdtem az elejétől, és úgy semmi értelme. Rózsa Hubának utánanézek.
Megjegyzés küldése