Szerző: Lotte
A karácsonyi nagy sütés-főzés közepette a cukrászat nemzetközileg elismert mesterével, a váci Desszert Szalon tulajdonosával, Mihályi Lászlóval beszélgettünk.
Folyamatosan törekszünk arra a
gasztronómiában, a cukrászatban és a desszertek világában is, hogy megújítsunk
dolgokat, de ez persze nem azt jelenti, hogy két lábbal fel kellene rugdosnunk
jól bevált receptúrákat és tradíciókat. A legfontosabb momentum az alapanyagok
kiválasztása, azon áll vagy bukik egy sütemény, egy desszert.
Mi tehet egy átlag háziasszony?
Én a saját üzletemben ügyelek
arra, hogy helyi, lokális termékeket használjak, akár a tejről, akár
gyümölcsről vagy mondjuk, lisztről van szó. Magyarországon egyébként épp azért
alakult ki magas színvonalú cukrászat, mert hajdanán, a cukrászat kialakulásakor svájci és olasz területről érkeztek
cukrászok Magyarországra, hiszen mindig is minőségi alapanyagokban gazdag
térség voltunk: kitűnő cukrunk, lisztünk, gyümölcseink voltak, amik
idevonzották a cukrászmestereket.
Ehhez képest ma már cukorgyárunk
sincs…
Nem érdemes ezen siránkozni.
Igazán csak mi, felhasználók tehetünk azért, hogy gerjesszük a keresletet a jó
minőségű, hazai alapanyagok iránt, akár személy szerint egy háziasszony, aki
csak egy-két kilót vásárol, akár egy cukrászda, ahol több ezer kiló alapanyag fogy. A polcokon hívogató termékek pompáznak szemmagasságban, de ne
higgyünk a látszatnak, legyünk igényesek, s fontoljuk meg, miből főzünk-sütünk.
Aztán következhet az alkotás öröme: öt-hat-nyolc alapanyagból készíteni
valamit. Én a nagymamámtól tanultam sütni, aki nagyon jó szakácsnő volt, s az ő
titka is jórészt abban állt, hogy lokálisan elérhető, kiváló alapanyagokkal dolgozott.
Persze, neki esélye sem volt másra, de ha minőségre törekszünk, vissza kell
térnünk ehhez. Ugyanakkor érdemes kicsit a kedvelt ízeket, süteményeket
frissíteni is. Például ma már kiváló csokoládékat lehet kapni, amivel sokat tehetünk
egy-egy desszert „nívójáért”. De nem kell túlmisztifikálni ezt sem,
manapság nagyon divatos szó az „újragondolás”, ne dőljünk be neki. Például egy bejgli legyen bejgli! De az legyen jó!
Az Ön desszertjei nem épp
hagyományos külleműek…
A modern gasztronómia is azt
mondja, hogy lehet variálni a tálalási mód függvényében az adott desszertet, manapság például a tányérdesszerteknél nagyon kedvelt tálalási mód a részekre bontott tálalás, ahol az alkotóelemek külön részekre bontva, falatokként vannak tálalva, mégis egységes, élvezhető desszertet alkotnak. Azonban
a felhasználandó alapanyagoknak ugyanazoknak kell maradni. Ha ezt a finom
egyensúlyt tradíció és frissítés között megőrizzük, ízletes, élmény-szerű
desszertek születnek. Így nem süteményt „zabálunk”, hanem igazi
desszert-élményben lesz részünk. Büszke is vagyok rá, hogy azért kaptam Balázs Mester Asztaltársaság-i oklevelet, mert a tradíciók mellett innovatív módon, a
XXI. század emberének készítek desszerteket. "Leporoltam" desszerteket, melyek most friss megközelítésben újra tündökölhetnek!
A Dobost ismerik külföldön?
A Dobos fogalom! A nemzetközi
cukrászati szakirodalom jól ismeri, s a legkülönbözőbb receptúrákkal írja le. Hasonlóan
az osztrák Sacherhez az eredetit senki nem ismeri, de vannak nagyon jó
kialakult receptúrák, ahol az alapanyagok, a technológia, a piskóta-krém arány
mind közelítenek a tökéleteshez. A vendégeink visszajelzései alapján a mienk is
ilyen...
Nagyon sok nemzetközi versenyen
veszek részt, most már inkább felkészítőként és zsűritagként. A fiataljaink
jelenleg sajnos nem a legjobban képzettek, nem tartozunk a világ élvonalába, de
a világ a mai napig ismeri és respektálja a magyar tradíciókat. Picit hasonlít
a helyzet a magyar futballéhoz. Egy világbajnokságon általában 20-22 országból
álló mezőny képviselteti magát, a világ minden tájáról Szingapúrtól Norvégiáig,
de mindig tudják, hogy kik azok a magyarok. Ugyanakkor nem a jelenlegi
teljesítményünk alapján, hanem a múltbéli hírünk miatt van ez így. A XVIII. századtól kezdődő időszakra datálódik a minőségi magyar cukrászat megjelenése. Ettől
kezdve a cukrászok, cukrászatok olyan hihetetlen nevet szereztek maguknak az egész
világban, hogy ez a mai napig kitart. Külföldön járva ma is tudják, ki volt
Auguszt, Gerbeaud vagy Hauer…
Mi az oka a hanyatlásnak?
Mindannyian tudjuk, hogy volt egy
hosszú korszak Magyarországon, mikor az individualizmus, az egyediség, a
minőségre törekvés és a szorgalom mind el voltak nyomva. Nem halt ki, de
Csipkerózsika álmát aludta a cukrászat is, s mi most próbáljuk ébresztgetni.
Reménykeltő, hogy sok magyar fiatal tanul külföldön, komoly iskolákban,
cukrászati egyetemeken. Én is jártam többek között New Yorkban a French Culinary Institute képzésére,
ahol az egyik legjobb cukrászati oktató épp egy magyar hölgy, innen a "szomszédból", egy Csörög nevű kis
faluból. Úgyhogy azért jelen vagyunk mindenütt, s azon igyekszünk, hogy
visszanyerje fényét ez a "megkopott kard”.
Finomítható „valami” az ízlés?
Igen. Egy része nyilván tehetség
és érzék kérdése, az "ízlelőbimbó és az agykéreg közötti kapcsolaton" múlik, de
másik része igenis tanulható. Ha valaki sokat kóstol, tanulja, keresi az ízeket
rengeteget finomodhat az ízlése. Mint mindenhez, persze ehhez is idő és
odafigyelés kell.
A gyerekek köztudottan
édesszájúak. Hogyan terelgessük az ő ízlésüket?
Én tudatosan, pici koruktól
ízleltetem a gyerekeimet, persze figyelembe véve a korukat és az esetleges
allergizáló hatásokat. Most három- és öt évesek, de már egyéves koruktól
szaglásszák a fűszereket. A nagyobbik annyira megtanulta ezt, hogy bárhol enni
vagy inni kap, először beleszagol. Ez természetes, hiszen először a szemünkkel,
aztán az orrunkkal „eszünk”. Ez mind összefügg az íz-élménnyel. Ha kandírozott
virágot eszünk, annak például nincs illata, de szájba véve kioldódnak azok az
illóolajok, melyektől az illat, mintegy „szagízként” felszabadul. A gyerekek már
most nagyon sok illatot és ízt felismernek. Egyébként nagyon jó móka is
bekötött szemmel ilyet játszani.
Ezzel nem az a célom, hogy rájuk erőltessem a saját mesterségemet, de
fontos, hogy tudatos felhasználó, fogyasztó váljon belőlük, aki nem eszik meg
akármit.
Először is tudatos az elnevezés,
nem cukrászda, hanem valami más: mi nem süteményt, hanem desszert-élményt
kínálunk. A Szalon családi vállalkozásként működik, s miután annyi pénzünk nem
volt, hogy Budapesten nyissunk hat-nyolcszoros áron üzletet, ezzel a picike
üzlettel indultunk. Most leszünk ötévesek, s szándékunkban áll bővülni is.
Egyébként pedig úgy gondolom, hogy a váci embernek, a vidéki embernek ugyanúgy
igénye van a jóra, mint a budapestinek. Sok kiránduló tér be hozzánk az ország
minden pontjáról, ha más nem, biciklizés közben megpihenve elnyalnak egy
levendulás fagyit. Büszkék vagyunk arra, hogy vendégeink között minden vásárló réteg megjelenik: vannak idős nénik, karon ülő gyerekek és
nagy művészek, hírességek is.
Közeledik a Karácsony. A Desszert
Szalonban van szezonalitás?
Évente kétszer kollekciót
váltunk, az egyik épp november végén-decemberben történik. A téli kollekcióban
vannak szezonális termékek, mint a bejgli, a gyümölcskenyér és a banánkenyér
érdekes változatai vagy épp a mézeskalács. Ennek fűszerkeverékét is magam
készítem minden évben, mozsárban. Aztán van természetesen egy-két pillér
desszert, ami folyamatosan kapható, úgy, mint például a Dobos Desszert, amit
néha átöltöztetünk, de a lényege változatlan.
Mindig vannak saját készítésű
ehető dolgok a fán: habcsók, mézeskalács, kekszek. Ezek elkészítésénél a
gyerekek cukrászinasként segédkeznek is.
Ki készíti a karácsonyi menüt?
A feleségem, mert engem ilyenkor
teljesen elnyel a műhely. Aztán a nagyszülőkhöz is megyünk, ahol pedig ők
sütnek-főznek. Egyébként szeretek főzni – apukám is nagyon jól főzött -,
szakmai életem nagy részét is remek helyeken: ötcsillagos szállodákban,
Michelin-csillagos éttermekben, hajókon töltöttem, ahol kiváló szakácsokkal
együtt dolgozhattam, s a közös munkából mindig rengeteget lehetett tanulni, így
nem idegen tőlem a húsokkal, halakkal való bánásmód sem.
Elmesélné, hogy mi az otthoni
szaloncukor-készítés forsza?
Nem ördöngösség, az én nagymamám
is készített otthon szaloncukrot. Ehhez nem kell más, mint egy kis darab
gránit- vagy márványlapocska, amire a cukorfőzetet ki lehet önteni és
temperálni: mozgatás közben hűteni kell. Azért kell gránit- vagy márványlap, mert
az hideg felület. A cukorszirup hűtés és mozgatás közben elkezd kifehéredni, s
ebből készül el a fondant, ami a hajdani szaloncukrok alapja. Ízesíteni főzet
formájában lehet, gyümölcsvelővel. Ha egy éjszakát pihent, lehet darabolni és
formázni, aztán kristálycukorba forgathatjuk vagy csokoládéba márthatjuk.
Különböző felületi kezeléseket találhatunk ki. Aztán megint hagyni kell egy
kicsit kristályosodni, utána csomagolhatjuk szép papírokba, celofánokba. Ez egy
szép és érdekes adventi játék, ami nagy sikerélményt tud okozni. Egyébként a
családok nagyon kreatívak ma már! Sokszor engem is megkeresnek tanácsért,
mondjuk, bon-bon készítéssel kapcsolatban. Van vendégünk, aki maga készíti a
konyakos meggyet. És nem kellenek ehhez méregdrága tanfolyamok, nem kell túlmisztifikálni
a dolgot. Igazán tökéletes úgy is az lesz, ha magunk kísérletezzük ki a
megoldásokat.
Ahogy mesél, abból sugárzik, hogy
szereti a szakmáját…
Mai napig úgy élem meg a
szakmámat, hogy találok benne újat és újat. Ez egy olyan élvezetes hivatás, amit
nem lehet megunni: örök kísérletezés, játék. Lélekkel és felkészültséggel
elkészíteni egy desszertet pedig igazi örömforrás, édesebb tőle az élet.
1 megjegyzés:
Én így karácsonykor szeretek az ismerőseimnek küldeni online „ajándékokat” is, úgymint képeslapokat különböző idézetekkel. Most találtam egy nagyon kedves ki alkalmazást, amivel egyedi üdvözletet lehet alkotni. Nagyon ötletesnek találom.
http://www.facebook.com/budapestbank/app_355506917878341
Megjegyzés küldése