Szerző: Lotte
"Hinni akarom, hogy erősnek és boldognak kell lennünk, mert csak így segíthetünk az embereken a bajban. Aki csak vonszolja az életét és összeroppan a súlya alatt: senkin sem segíthet." (Albert Camus)
Szorongó emberként nagy izgalommal (nem, kivételesen nem szorongással!) olvastam Fakirma tanulságos bejegyzését a lélek rejtelmeiről. Milyen különös paradoxon, hogy a szorongás, melynek hátterében végső soron mindig az elmúlástól, vagyis az ahhoz kapcsolódó ismeretlentől való rettegés áll, nos, hogy épp ez a félelem evolúciós túlélésünk záloga. Lecsupaszítva a gondolatot: az emberiséget az egyes emberek halálfélelme élteti. Szellemes!
Megannyi módon próbáljuk túlélni a halállal kapcsolatos tehetetlenségünket, végső soron erről szól a világirodalom és a művészet minden nagy alkotása, ebbe a végső kérdésbe botlanak a természettudomány és a filozófia nagyjai, erre adnak válaszokat a világvallások - ott motoszkál minden gondolatnak alján.
Mozgatórugója a történelemnek is: a nagy hódítók, de jóravaló államférfiak ugyanúgy, tán nem saját mulandóságuk árnyékát próbálják átlépni azzal, hogy földi emlékművet igyekeznek állítani maguknak? Birodalmat vagy nagyszabású reformot alkotni, melyek őrzik majd létrehozójuk nevét, ezzel legyőzve a mulandóság, de legalábbis a felejtés mindenkire érvényes szabályát - emberileg érthető igyekezet.
Mások kinevetik a halált, s élnek a mának, élvezik, amíg csak lehet, de ez a nevetés, ez az élvezet sosem felhőtlen, ahogy a cinikusok hetyke lekezelése sem teljesen őszinte.
A halál gyúanyag az élethez: tudata inspirálhat nagy tettekre, emberfeletti munkára, jóra, szépre, de hathat épp ellentétesen is: ha folytonos szorongásban nyilvánul meg betegíthet, rombolhat, elszigetelhet.
A halálfélelem demokratikus: rettegi gyerek és felnőtt, okos és buta, gazdag és szegény. Hisz adatik egy morzsányi idő, néhány év, évtized ebben a földi világban, ez alatt kell(ene) úgy élnünk, hogy ne roppanjunk össze életünk mulandóságának súlya alatt.
Ahogy vénülök, úgy gondolok egyre többet a halálra, s úgy válik egyre tisztábbá, hogy ez az emberileg értelmezett végesség minden szorongásom alapja. Ahogy gyerekeim lettek, már nemcsak saját halálom zsigeri félelme van velem, hanem az ő életükért való szüntelen aggodalom is, ami még sokkalta őrjítőbb gondolat.
Ezt az átöröklött félelmet kellene gyúrni, gyömöszölni a hátralévő időben úgy, hogy az ne pusztító erőként, hanem építő, másokat vigasztaló eszközként legyen a kezeinkben. Mert hiába ostobaság, akkor is rettegjük az elkerülhetetlent. Talán, mert a halállal való találkozás pillanatára könyörtelenül egyedül maradunk, szeretettel, de tehetetlenül vehetnek körbe szeretteink, ám színről-színre csak az épp meghaló lát.
Kisfiam, Busafej is szorong, igen okos legényke, de az értelem itt nem segít, inkább csak nehezíti a lélek dolgát - lerágott körmei tanúsítják, hogy kilencéves lelkében is ott van már a halál félelme. Nemrég volt elsőáldozó, nem véletlen, hogy ajándékai közé egy nyomtatott szöveget is csempésztünk: rajta a Bibliában álló, "Ne félj!" kezdetű sorokkal.
Ha egyszer Nektek is szükségetek lenne az isteni biztatásra, mazsolázzatok, s ne adjuk fel a reményt, hogy igenis élhetünk a halál tudatával életrevalóan is!
"Hinni akarom, hogy erősnek és boldognak kell lennünk, mert csak így segíthetünk az embereken a bajban. Aki csak vonszolja az életét és összeroppan a súlya alatt: senkin sem segíthet." (Albert Camus)
Szorongó emberként nagy izgalommal (nem, kivételesen nem szorongással!) olvastam Fakirma tanulságos bejegyzését a lélek rejtelmeiről. Milyen különös paradoxon, hogy a szorongás, melynek hátterében végső soron mindig az elmúlástól, vagyis az ahhoz kapcsolódó ismeretlentől való rettegés áll, nos, hogy épp ez a félelem evolúciós túlélésünk záloga. Lecsupaszítva a gondolatot: az emberiséget az egyes emberek halálfélelme élteti. Szellemes!
Megannyi módon próbáljuk túlélni a halállal kapcsolatos tehetetlenségünket, végső soron erről szól a világirodalom és a művészet minden nagy alkotása, ebbe a végső kérdésbe botlanak a természettudomány és a filozófia nagyjai, erre adnak válaszokat a világvallások - ott motoszkál minden gondolatnak alján.
Mozgatórugója a történelemnek is: a nagy hódítók, de jóravaló államférfiak ugyanúgy, tán nem saját mulandóságuk árnyékát próbálják átlépni azzal, hogy földi emlékművet igyekeznek állítani maguknak? Birodalmat vagy nagyszabású reformot alkotni, melyek őrzik majd létrehozójuk nevét, ezzel legyőzve a mulandóság, de legalábbis a felejtés mindenkire érvényes szabályát - emberileg érthető igyekezet.
Mások kinevetik a halált, s élnek a mának, élvezik, amíg csak lehet, de ez a nevetés, ez az élvezet sosem felhőtlen, ahogy a cinikusok hetyke lekezelése sem teljesen őszinte.
A halál gyúanyag az élethez: tudata inspirálhat nagy tettekre, emberfeletti munkára, jóra, szépre, de hathat épp ellentétesen is: ha folytonos szorongásban nyilvánul meg betegíthet, rombolhat, elszigetelhet.
A halálfélelem demokratikus: rettegi gyerek és felnőtt, okos és buta, gazdag és szegény. Hisz adatik egy morzsányi idő, néhány év, évtized ebben a földi világban, ez alatt kell(ene) úgy élnünk, hogy ne roppanjunk össze életünk mulandóságának súlya alatt.
Ahogy vénülök, úgy gondolok egyre többet a halálra, s úgy válik egyre tisztábbá, hogy ez az emberileg értelmezett végesség minden szorongásom alapja. Ahogy gyerekeim lettek, már nemcsak saját halálom zsigeri félelme van velem, hanem az ő életükért való szüntelen aggodalom is, ami még sokkalta őrjítőbb gondolat.
Ezt az átöröklött félelmet kellene gyúrni, gyömöszölni a hátralévő időben úgy, hogy az ne pusztító erőként, hanem építő, másokat vigasztaló eszközként legyen a kezeinkben. Mert hiába ostobaság, akkor is rettegjük az elkerülhetetlent. Talán, mert a halállal való találkozás pillanatára könyörtelenül egyedül maradunk, szeretettel, de tehetetlenül vehetnek körbe szeretteink, ám színről-színre csak az épp meghaló lát.
Kisfiam, Busafej is szorong, igen okos legényke, de az értelem itt nem segít, inkább csak nehezíti a lélek dolgát - lerágott körmei tanúsítják, hogy kilencéves lelkében is ott van már a halál félelme. Nemrég volt elsőáldozó, nem véletlen, hogy ajándékai közé egy nyomtatott szöveget is csempésztünk: rajta a Bibliában álló, "Ne félj!" kezdetű sorokkal.
Ha egyszer Nektek is szükségetek lenne az isteni biztatásra, mazsolázzatok, s ne adjuk fel a reményt, hogy igenis élhetünk a halál tudatával életrevalóan is!
9 megjegyzés:
Szofi, a következő blogbejegyzés a tiéd! Ajánlom a Csaó Neurózis! címet.:)
Jól van, eddig tapintatból megkíméltem a közönséget, de kiteregetem a szennyest, ha akarjátok. Eddig csak a száradó ruhákat tettem az ablakba :)
Úgy érzitek nem vagyunk elég könnyed, nyári olvasmány???
Lotte, igazából amit írtál, éppen hogy a könnyedségre is buzdít! Hiszen erről szól a "Ne félj!"
Nekem így nyaralás előtt erős elhatározásom (ismét), hogy nem hagyom érvényesülni lényem aggódó és görcsös oldalát, hanem teret adok a ráhagyatkozásnak és a spontaneitásnak. Hátha végre sikerül úgy pihenni, hogy nem leszek sokkal fáradtabb, mint előtte voltam, és legalább időnkét tudom élvezni hátradőlve a gyerekeim sikongó jókedvét (nem azon rettegve, hogy mikor lesz belőle zokogás)...
Lehet, hogy nem könnyed a téma, de basszus, 41 múltam és ugyanezekkel a gondolatokkal van tele a fejem. Egyik régi barátom, aki velem egyidős, épp haldoklik. Plusz az is nyomaszt, hogy bár behúztam a negyedik X-et, ( a külső szemlélő szerint panaszra semmi okom) nem tettem le olyan súlyú dolgot az asztalra, ami kiemelne a nagy átlag szellemi robotosok közül. Amikor kérdezik a gyerekek, csak annyit mondok, hogy apa unalmas dolgokkal foglalkozik.
Hosszan írtam mobilról az éj közepén!
Erre nem jelenik meg:((
Szép írás, alkotó erők jelenlétét feltételezi.
Szerintem az emberiséget az életszeretet hajtja, a halál "csak" arra figyelmeztett minket, hogy gyermekeinket bíztatva, reményben èrdemes élni!
Ui kedves névtelen! Egy gyerek számára az apja sosem foglalkozik unalmas dolgokkal!;)
Bocs figyelmeztet..
Jó napot, Josef Lewis, egy magánhitelező, aki kölcsönöket ad az egyéneknek, a vállalatoknak és a kormányzati intézményeknek 2% -os alacsony kamatlábbal. Tudjuk, hogy vannak olyan családok, akik fizetés ellenében élnek, és mások, akik nem tudják ellátni pénzügyi kötelezettségeiket, és ezért vagyunk itt a pénzügyi helyreállításhoz.
Pénzügyi szolgáltatásaink széles skáláját kínáljuk: Üzleti tervezés, kereskedelmi és fejlesztési pénzügyek, ingatlanok és jelzálogkölcsönök, adósságkonszolidációs kölcsönök, üzleti kölcsönök, magánhitelek, otthoni refinanszírozás, szállodai hitelek, hallgatói hitelek stb. ha érdekelt a kölcsön és mentes csalások ..
E-mail: progresiveloan@yahoo.com
Szöveg / hívás: +1 (603) 786-7565 köszönetet mond
Megjegyzés küldése