Oké, hogy nőnek, de esznek is!

Szerző: FiloSzofi

A szeptemberi sokkot úgy próbálom túléli, hogy lelkesedem a problémákért. Ez egyébként nem túl jó stratégia, mert magasról fájdalmasabb pofára esni, és még egy kudarcot felvésni a kapufélfára.  Ezért már nem is mondom, hogy "elhatároztam", inkább csak a diszkrét "jobban odafigyelek" formulával élek.

Az egyik aktuális, odafigyelést igénylő téma, hogy mit együnk. Régi, szép idők, amikor még csak az egy férjet kellett jóllakatni - csak ő panaszkodott! Most viszont  már két gyerek is elérte azt a kort, hogy valódi mennyiséget fogyaszt, ráadásul rendszeresen. Felejthetetlen Fí reggeli, állhatatos ébresztgetése: "Mama, éhes vagyok!"

Lisauntitled grafika

 Szeptemberrel pedig véget ér a lusta déli reggelik ideje is, most jön az, hogy mindig és azonnal kell legyen itthon kaja. Mert ebben a kontextusban az étel mindig kaja, ami egyébként rettentő undorító kifejezés.

Ha rendes háziasszony lennék, akkor biztos lennének bevált stratégiáim élelmezési kérdésekre, de nem vagyok rendes háziasszony, így csak homályos elképzeléseim vannak arról, hogyan lehetne jobban megszervezni az életet. Háziasszony helyett talán helyesebb lenne a házigyerek kifejezést használni, mert egy rakás dologról vannak gyerekkorból ittragadt elképzeléseim. Azon például még ma is csodálkozom, hogy a takarítás az nem egy olyan "majd úgyis lesz valahogy, ilyen piszlicsáré dologra nem pazarolunk agysejteket" dolog, hanem komoly tudomány, meg szervezés, meg előrelátás, és főleg kemény, rendszeres meló ennyi (és ilyen) emberre. Nem is teljesítek valami fényesen.

A másik gyerekes elem a gondolkodásomban, hogy először mindig a színes, csillogó dolgok felé nyúlok, az kapja meg a képzeletemet. Most például a sok zöldség, gyümölcs. Egészen megható, hogy csak ömlik, ömlik, a sok finomság, és képesek például kétszáz forintért barackot árulni, amit ugye muszáj megvenni, mert már az ár is sértő egy ilyen csodás jelenséggel kapcsolatban,mint az őszibarack, nem hogy ott rohadjon meg a ládában! Az őszibarack, a harapható nyár, megfogható napsütés, ó az őszibarack! Súlyosbítva több évtizedes emlékekkel, hogy keresztanyámék szőlőjében a fáról esszük, már mindenem viszket a kis szőröktől, a karomon csorog a lé...Szóval itt a barack, a mindenre jó paradicsom, a csak frissen jó, de filléres sárga paprika, a húsos kápia, a kifogyhatatlan cukkini, meg padlizsán, aminek import darabjáért fogok aranyban fizetni télen, amikor már a fülemen jön ki a répa, krumpli, hagyma, meg a mirelit borsó és a konzerv kukorica.

Eddig szép is lenne, tele van az internet remek tartósítási javaslatokkal, de a legtöbb lekvárt és zöldségételt csak én szeretem, így aztán  kérdés, hogy megéri-e befőzéssel szuttyogni. Egyelőre három üveg aranysárga baracklekvár (őszi!) díszeleg a szekrény tetején a magam gyönyörűségére. Hiába készítem a legjobb padlizsános fogásokat is, most már nyilvánossá vált, hogy még a férjem is csak jobb híján fogyasztja. Képtelen lelkesedni egy jó kis joghurtos padlizsán salátáért, az édes sült kápia paprikához állítólag csak néha van hangulata, az odakapatott, szuper cukkíniragu egyáltalán nem érdekli. Hiába magyarázom, hogy a rizstől, krumplitól már a gyomor is porzik unalmában! A gyerekek meg egyáltalán hozzá sem nyúlnak ilyen bizonytalan körvonalú dolgokhoz.

Jön az uzsonnaszezon is, jó kis szemle a család étkezési kultúrájáról, no meg a pénztárcájáról. Itthon sokszor "csak" vaj van a péksüteményre, meg valami zöldség, mert az úgy finom. A vajból nem engedek, a gyerekek már meg sem eszik a margarint, ehető kolbász, sonka méregdrága, csakúgy mint a sajt, a zöldségkrémeket, kőrözötteket nem eszik, lekvárt alig, mézet szívesen, de az sem való uzsonnába.

Most kiflit sütöttem tesztelni, ha bejön, teszek a mélyhűtőbe, hogy frissen sült kiflivel, mint minőségi táplálékkal menthessem meg néha a reggelt. Szép elképzelés, és romantikus. Ahogy az aszalt paradicsomtól, olajban eltett sült paprikától, sütőben aszalt szilvától, házi ketchuptól, padlizsánkrémtől, zakuszkától, és lekvártól roskadozó polcok. Csak éppen arra nem adnak választ, hogy "Van valami kaja?" a fene egye meg! Az ösztöneim azt mondanák, hogy spejzolni, spejzolni, spejzolni! Mert drága lesz, és mert nem lesz, és mert a házi egészséges, és finom, és amit az ösztöneim diktálnak azért tenni is hajlandó vagyok, de van-e valóban értelme?

Mint említettem, még lelkes vagyok.  Esetleges sikereimről, bevált receptjeimről a családi étkeztetésben majd itt a blogon, ígérem,  beszámolok. Most pedig irány a piac, beszerzem a kamradekorációt!