Ha nem kuksolnánk vén szobáinkban....- Válasz a demográfiai előrejelzésekre

Szerző: FiloSzofi

Lotte egyenes ember, és nekimegy a kényes témáknak is, mint például a demográfiai krízis. Sokszor beszélgetünk arról, hogy miért születik kevés gyerek, hogyan változtak a nemi szerepek, a párkapcsolati szokások, és ezek a beszélgetések többnyire a változtatás lehetőségeit járják körül. Igazi fordulathoz azonban csodára volna szükség, ezért az sem árt, ha megnézzük, mi vár ránk, és hogyan készülhetünk fel a jövőre, ha a csoda mégsem következik be. Most még gyorsan szül, aki tud is, akar is, de néhány év múlva már nem ezen a fronton leszünk ütőképes haderő.

Buena Vista Social Club

Persze, dolgozunk, amíg bírunk, meg gyereket nevelünk, ahogy tudunk. De mi magunk hogyan állunk e különös jövő elé? Csak vénülünk, vénülünk, és - némi túlzással - még mindig ugyanazokat látjuk magunk körül, az azért egy kissé furcsa.

Sebtiben összeszedtem néhány gondolatot, de tőletek is várom a kiegészítést, mit tehetünk tehát.

 - Tanulni, tanulni, tanulni. Sokáig kell hogy tartsanak az aktív éveink, ezért jól kell tartani magunkat. Nyugodtan komolyan vehetjük az élethosszig tartó tanulás szlogenjét, persze az egyéb tevékenységeink mellett. Nem csak a termelésben kell benne állnunk még hosszú évtizedekig, de ugyanannak a munkának is csökken a hatékonysága, ha hiányzik belőle az innováció, a kreativitás a rugalmasság. Csupa fiatalos fogalom. A gondolkodásunkat, észbeli képességeinket kell frissen tartani, amire a tanulás a legjobb eszköz. Ráadásul, minél több irányból ható ingereknek kellene kitenni magunkat, ahogy a testedzésnél sem jó, ha csak egy izomcsoportra gyúrunk, vagy csak izmot növelünk, de nem nyújtunk eleget.

Az lenne az ideális, ha nem csak ez a hozzáállás válna tömegessé, de a munkahelyek, munkakörnyezet, a törvények és szabályok is ezt a mentalitást erősítenék. Már csak azért is, hogy a befektetett energiát és jószándékot ne vágják agyon az idegrendszer felőrlésével.

- Egészségesnek maradni. Ez mindig fontos, de most szinte kényszer is. 

- És talán a legérdekesebb, legbizonytalanabb téma: lehet, hogy más struktúrába kell alakulnunk, máshogy kell a társadalmi életünket szervezni, mint a mostani öregeknek. Védekeznünk kell a bezárkózás, bezárulás és az elmagányosodás ellen.  A szűkülő élettér, a szellemi, fizikai magány mind ellene dolgozik a testi, lelki, szellemi egészségünknek, aktivitásunknak. Erre a problémára egy lehetséges válasz a többgenerációs együttélés, de ugye nem mindenhol lesz nagycsalád, és nagyon kevesen akarnának ezek közül együtt élni. Én is azt gondolom, hogy nem lenne most egészséges a felnőtt életem és a házasságom, ha a szüleinkkel maradtunk volna. Lehet, hogy jellem- vagy nevelési hiba, de így van. És én sem akarok a gyerekeim nyakán maradni, legfeljebb, ha családostul térdenállva könyörögnek érte, vagy ha nincs más választás.

Mégsem biztos, hogy az a jövő, hogy egyre rosszagúbb lakásainkban lógunk majd a neten, meg a webdoktoron. Talán jobban működne, ha olcsóbb, fenntarthatóbb, és kellemesebb életmód felé vennénk az irányt, ami alatt nem az öregek otthonát értem, bár Irma mehet a Mátrába, tudom, oda vágyik. De azt is tudom, hogy már szervezi magának a társaságot, udvarlókat, szerintem a levitézlett kondigépeket is oda fogja gyűjteni, és talán kidolgozza a waldorf módszert véneknek - egyszóval valami olyasmit csinál majd talán, amit én is mondanék:

Ki kellene találnunk a saját generációnkkal való együtt megöregedés legvidámabb, legélhetőbb, és takarékos módját, ez lenne talán, ami még elviselhető formában konzerválhatna bennünket. Szemben a klasszikus idősotthonokkal , önszerveződő közösségekre gondolok, amelyek nem az öregség miatt jönnek létre, és nem is feltétlenül idős korban. A most meglévő és alakuló társadalmi kapcsolatainkat terelhetnénk olyan irányba, hogy az öregkorunkra többfunkciós közösség tudjon maradni.

Egészen bohém és vicces dolgok jutnak erről eszembe, de ezt most hagyjuk. Nézzünk egyelőre körül, most milyen kapcsolati hálók részei vagyunk, és mit tehetünk, hogy ezen hálók csomópontjai fizikailag is egyre közelebb kerüljenek majd egymáshoz. Mert szükségünk lesz egyfajta fizikai közelségre, hogy megosszuk egymással az áramot, a vizet, a krumplit, a zenét, tapasztalatot, legyen aki csodálja az alakunkat, meghallgatja a matematikai paradoxon-feloldásokat, és le vénhülyéz, pedig egy ötössel több nálam. A lényeg, hogy az aktivitást erősítsük egymásban, és minél tovább a társadalom innovatív rétegéhez tartozzunk, egy korból fakadó, egyre növekvő belső szabadsággal. Ezzel támogatnánk leginkább az utánunk jövőket is.

Az a baj, hogy a jövendő közösségek, téli-nyári alkotótáborok létét fenyegeti, hogy már most távolodunk a barátainktól, testvéreinktől, legalábbis fizikailag. Egyelőre ez a folyamat tök normális, de legyenek jó gumiból ezek a köztünk feszülő szálak, hogy ha nem megy tovább, összerántson minket újra.

Kinek van még ötlete az élet B oldalára szóló közösségi formációkra? Ne csak a waldorf módszer virágozzék!