Szerző: Lotte
A várost járva mostanság óriásplakátok tűnnek fel, melyen a következő mondat szerepel: "Az élet ajándék!" Valóban az: annak is, aki adja, annak is, aki kapja. De vajon miért részesülünk mind kevesebben ebben az ajándékban? Miért nem akarunk ajándékozók és megajándékozottak lenni?
Sorozatunkban a KSH népesedési helyzetről szóló, Kamarás Ferenc demográfus nevével megjelent friss tanulmányát szemlézzük. Az előző részben általános demográfiai helyzetképünket vázoltuk fel, a mai napon a születések számának - nem sok optimizmusra okot adó - változásaival foglalkozunk.
Köztudott tény, hogy a születések száma hazánkban hosszú ideje alapvetően csökkenő irányzatot mutat. Igaz ez akkor is, ha az elmúlt másfél évben - a családi adókedvezmény és a gyes három évre történő visszaállításának is köszönhetően - örömteli fordulatot jelentett, hogy hosszú idő óta először mérséklődött a fogyás üteme.
A '70-es években évente átlagosan még 152 ezer gyermek született - ebbe a népes generációba tartozom magam is. A '80-as évekre ez a szám 131 ezerre, a '90-es évekre pedig 112 ezerre esett vissza, azaz tíz évenként átlagosan 20.000-el kevesebb gyermek jött világra. Ezt követően állt be aztán egy újabb, radikális fordulat: a '90-es évek végén csökkent ugyanis először a születésszám évi 100 ezer alá, hogy aztán 2011-re már a 90 ezret se érje el. Elképesztő ütemű változás: a 2011-es 88 ezer fős születésszám már a felét sem éri el az 1975-ös 194 ezres számnak!
Az évenkénti születésszám mindig a szülőképes korú nők számától és azok termékenységétől függ. Megállapítható, hogy a szülőképes korú nők létszáma eddig korántsem csökkent olyan mértékben, mint a születéseké: ugyanis ez csak 11%-os, míg a születésszám 41,5%-os visszaesést mutat. Ez is jelzi, hogy a gyermekvállalási magatartásokban következett be jelentős változás.
A '90-es évek elején lépett szülőképes korba az én generációm, a '70-es évek szülötteinek népes csapata. A korábbi szokások szerint már ekkor tömegesen gyermeket kellett volna szülniük. Nem tettük. A rendszerváltást követően ugyanis paradigmaváltás ment végbe a gyermekvállalási magatartásokban, s az anyák egyre idősebb korban kezdték el világra hozni első és további gyermekeiket, azaz rohamosan emelkedni kezdett a szülő nők átlagos életkora, a húszas évekről fokozatosan a harmincas évek elejére tolódva.
A 2011-ben szülő nők átlagos életkora már 28,3 évre emelkedett az első gyermekük világra hozatalakor, azaz akkor vállalták első gyermeküket, amikor a 20 évvel korábbi generáció már lényegében befejezte termékenységét, kialakítva az akkor szokásos kétgyermekes családmodellt. Az életkor szerinti termékenységi profil mára annyiban változott, hogy emelkedett a 30, különösen pedig a 35 év feletti nők szülésgyakorisága, akik úgy tűnik, pótolni próbálják korábban elhalasztott gyermekeiket. (Én is hoztam a papírformát: 29 éves voltam első kisfiam születésekor, 31 a második, 33 a harmadik szülésem idején.)
A radikális változások hatására azonban hiányozni kezdtek a korábban fiatalon vállalt gyermekek. Az évtized végén aztán újabb negatív fordulat következett be: 2010-ben és 2011-ben újabb mélypontot ért el a születések száma, folytatódott a gyermekvállalás életkorának kitolódása, a termékenységi mutató pedig 1,24-re esett. Ilyen termékenység mellett száz nő mindössze 60 leánygyermeket hoz világra élete folyamán, azaz a termékenység olyan mértékben távolodott el az egyszerű reprodukciót biztosító szinttől, ami tovább csökkenti a jövőbeni kilábalás esélyét.
A húszas éveikben lévő fiatalok meredeken csökkenő termékenységét a 30-as évek második felében járó nők növekvő termékenysége nem tudja ellensúlyozni. Ráadásul a gyermekek ilyen jelentős hányadának a 30-as, 40-es életévekre történő halasztása komoly egészségi-biológiai kockázati tényezőket is rejt. A gyermekvállalás ideális életkora az orvos-szakmai tapasztalatok szerint a 20-as éveket és a 30-as évek elejét jelenti. Ezt követően a női fogamzóképesség kezdetben lassan, majd 35 év felett egyre gyorsabban csökken, s a várandósság kimenetele is bizonytalanabbá válik, nő a koraszülés kockázata. Nekünk, a még népesnek mondható '70-es években született női generációnak a gyermekvállalás ideális időszaka lassan kicsúszik a lábunk alól, amit mi is érzünk. Ezzel magyarázható, hogy a termékenységi mélypont mellett csak a 35 év felettiek szülésgyakorisága emelkedett. Ugyanakkor nem valószínű, hogy generációnk ezzel be tudná hozni jelentős lemaradását, így bizonyos, hogy átlagosan kisebb családnagysággal fejezzük be termékeny életszakaszunkat, mint a megelőző generációk.
A '80-as években születetteknél pedig már érvényesül a teljes stratégiaváltás: a 20-as éveikben a képzés, a tanulás, az anyagi és munkahelyi egzisztencia megteremtése köti le figyelmüket, családalapításra nem is gondolnak. A hatvanas években szülők és gyermekeik, a jelenleg szülőképes korban lévők között hatalmas a szakadék a gyermekvállalással kapcsolatos attitüdökben: egy nemzedékváltás alatt ilyen mértékű és gyorsaságú változás még sosem fordult elő!
A családszerkezet várható változását a gyermektelenek arányával becsüli meg a demográfia. A számítások alapján az 1975-ös nemzedék 18%-a, az 1980-as születési évjárat 29%-a, az 1985-ös generációnak pedig 38%-a gyermek nélkül fejezné be termékeny életkorát, szemben az 1963. évi generáció 8%-os gyermektelen arányával. Sokkoló hatású számok!
A jelenlegi termékenységi magatartásokkal, s a növekvő arányú akaratlan vagy épp szándékos gyermektelenség mellett így hamarosan uralkodóvá válhat Magyarországon az egygyermekes családmodell, mely megannyi negatív gazdasági, szociális és társadalmi hatást hordoz magában.
Pedig az élet: ajándék. Lehetne.
Sorozatunk következő részében a családalapítás és a párkapcsolati formák változásait vesszük górcső alá.
A '70-es években évente átlagosan még 152 ezer gyermek született - ebbe a népes generációba tartozom magam is. A '80-as évekre ez a szám 131 ezerre, a '90-es évekre pedig 112 ezerre esett vissza, azaz tíz évenként átlagosan 20.000-el kevesebb gyermek jött világra. Ezt követően állt be aztán egy újabb, radikális fordulat: a '90-es évek végén csökkent ugyanis először a születésszám évi 100 ezer alá, hogy aztán 2011-re már a 90 ezret se érje el. Elképesztő ütemű változás: a 2011-es 88 ezer fős születésszám már a felét sem éri el az 1975-ös 194 ezres számnak!
Az évenkénti születésszám mindig a szülőképes korú nők számától és azok termékenységétől függ. Megállapítható, hogy a szülőképes korú nők létszáma eddig korántsem csökkent olyan mértékben, mint a születéseké: ugyanis ez csak 11%-os, míg a születésszám 41,5%-os visszaesést mutat. Ez is jelzi, hogy a gyermekvállalási magatartásokban következett be jelentős változás.
A '90-es évek elején lépett szülőképes korba az én generációm, a '70-es évek szülötteinek népes csapata. A korábbi szokások szerint már ekkor tömegesen gyermeket kellett volna szülniük. Nem tettük. A rendszerváltást követően ugyanis paradigmaváltás ment végbe a gyermekvállalási magatartásokban, s az anyák egyre idősebb korban kezdték el világra hozni első és további gyermekeiket, azaz rohamosan emelkedni kezdett a szülő nők átlagos életkora, a húszas évekről fokozatosan a harmincas évek elejére tolódva.
 |
| Késlekedő generációk |
A radikális változások hatására azonban hiányozni kezdtek a korábban fiatalon vállalt gyermekek. Az évtized végén aztán újabb negatív fordulat következett be: 2010-ben és 2011-ben újabb mélypontot ért el a születések száma, folytatódott a gyermekvállalás életkorának kitolódása, a termékenységi mutató pedig 1,24-re esett. Ilyen termékenység mellett száz nő mindössze 60 leánygyermeket hoz világra élete folyamán, azaz a termékenység olyan mértékben távolodott el az egyszerű reprodukciót biztosító szinttől, ami tovább csökkenti a jövőbeni kilábalás esélyét.
A húszas éveikben lévő fiatalok meredeken csökkenő termékenységét a 30-as évek második felében járó nők növekvő termékenysége nem tudja ellensúlyozni. Ráadásul a gyermekek ilyen jelentős hányadának a 30-as, 40-es életévekre történő halasztása komoly egészségi-biológiai kockázati tényezőket is rejt. A gyermekvállalás ideális életkora az orvos-szakmai tapasztalatok szerint a 20-as éveket és a 30-as évek elejét jelenti. Ezt követően a női fogamzóképesség kezdetben lassan, majd 35 év felett egyre gyorsabban csökken, s a várandósság kimenetele is bizonytalanabbá válik, nő a koraszülés kockázata. Nekünk, a még népesnek mondható '70-es években született női generációnak a gyermekvállalás ideális időszaka lassan kicsúszik a lábunk alól, amit mi is érzünk. Ezzel magyarázható, hogy a termékenységi mélypont mellett csak a 35 év felettiek szülésgyakorisága emelkedett. Ugyanakkor nem valószínű, hogy generációnk ezzel be tudná hozni jelentős lemaradását, így bizonyos, hogy átlagosan kisebb családnagysággal fejezzük be termékeny életszakaszunkat, mint a megelőző generációk.
A '80-as években születetteknél pedig már érvényesül a teljes stratégiaváltás: a 20-as éveikben a képzés, a tanulás, az anyagi és munkahelyi egzisztencia megteremtése köti le figyelmüket, családalapításra nem is gondolnak. A hatvanas években szülők és gyermekeik, a jelenleg szülőképes korban lévők között hatalmas a szakadék a gyermekvállalással kapcsolatos attitüdökben: egy nemzedékváltás alatt ilyen mértékű és gyorsaságú változás még sosem fordult elő!
A családszerkezet várható változását a gyermektelenek arányával becsüli meg a demográfia. A számítások alapján az 1975-ös nemzedék 18%-a, az 1980-as születési évjárat 29%-a, az 1985-ös generációnak pedig 38%-a gyermek nélkül fejezné be termékeny életkorát, szemben az 1963. évi generáció 8%-os gyermektelen arányával. Sokkoló hatású számok!
A jelenlegi termékenységi magatartásokkal, s a növekvő arányú akaratlan vagy épp szándékos gyermektelenség mellett így hamarosan uralkodóvá válhat Magyarországon az egygyermekes családmodell, mely megannyi negatív gazdasági, szociális és társadalmi hatást hordoz magában.
Pedig az élet: ajándék. Lehetne.
Sorozatunk következő részében a családalapítás és a párkapcsolati formák változásait vesszük górcső alá.
3 megjegyzés:
Nincs új a nap alatt, Fekete Gyula már vagy 30-40 évvel ezelőtt írt erről a problémáról.
A gyermekvállalás nem anyagi kérdés, ez tény, hanem elsősorban a biztonságé, a kiszámíthatóságé. Ha a körülmények gyorsan változnak, ha nem tudni mi lesz holnap, holnapután, lesz e munka, lesz e lakás akkor senki sem vág csak úgy bele a családalapításba. Ha viszont az ember hosszútávra tud tervezni, biztosan tudja magát érezni, akkor akár rosszabb körülmények között is vállal gyereket. Lásd pl. a cigányokat - azok többségének végképp nincs esélyük arra, hogy kitörjenek a nyomorból, szaporák is mint a nyulak.
én azért bizakodó vagyok. amikor Béni született, sorra zárták be az ovikat, vonták össze a bölcsiket. eltelt öt év, mire Zénó született, mindenhol újra muszáj volt nyitni. Zorkék huszonynyolcan vannak az oviban egy csoportban, Zénóék harmincan az isiben. szóval én ugyan megelőztem a hetvenes évek végi bébibumm generációnk bébibummját, de csak az első gyerekkl, lassan azért utolért a generációm, én úgy látom. és hát nem nagyon ismerek olyat, akinek "csak" két gyereke van. most vagy nagyon termékeny helyen élek, vagy nagyon szerencsém van, vagy igazam van. szóval én nem ezt látom magam körül, hálistennek.
A népességfogyás okait máig nem tudjuk pontosan megállapítani, sok az ismétlődő frázis. Most meg fogsz lepődni. Bizonyítható, hogy a gyermekvállalási kedv visszaesésének, a család válságának valódi oka a tömeges, erőszakos állami apatípusváltás!
Mit jelent ez? A második, harmadik gyermekeket a családszerető apák szívesen vállalnák, de a mai jogi keretek között ez "dupla vagy semmi" típusú döntésre kényszeríti őket. A "semmi" arra az esetre vonatkozik, amikor a család felbomlik (erről a válások 71%-ban a nők gondoskodnak).
Ha mindkét szülő keres, és több gyermek van, akkor a mai viszonyok között a válás olyan dolgokat ígér a nőknek, amivel a házasság egyszerűen képtelen versenyezni.
Mitől éri meg nekik ennyire a válás ? Kaphatnak lakás-, háztulajdonjogot, ajándékba, a saját jövedelmük csak az övék lesz, a keletkező hiányt pedig az állam nagylelkűen az apa emberi jogaira terheli, évtizedekre.
Hogyan tudják ezt megtenni? Elég valós vagy vélt sérelmekről beszélni, vagy azokat kiprovokálni, elhidegülésre, érzelmekre hivatkozni, de hát az érzelmek közismerten nagyon is racionálisak.
Hogyan kerülhető el ez a csapda? Leírnám, de nem tehetem, mert nem akarok senkit elijeszteni.
Éljen a család, éljenek a kistesók, éljen a házasság, vesszen a családon belüli állami erőszak, de a legfontosabbb, hogy ÉLJÉTEK TÚL!
Megjegyzés küldése