Mesélj mindennap!

1859-ben e napon, szeptember 30-án született Kisbaconban a "Nagy Mesemondó", Benedek Elek. Mese-átdolgozásai  főként az Ezeregyéjszaka és a Grimm mesék átiratai. Az Ezüst- és Arany Mesekönyv a mi generációnk számára is alapművek, s tucatnyi kiadással és átdolgozással évtizedeken át a legolvasottabb és legjobb magyar mesekönyvek voltak. Benedek Elek ezen túl verseket, színdarabokat, lányregényeket, történelmi és irodalomtörténeti műveket is írt, sőt, politizált is.

Méltó időpont e születésnap - mely egyúttal a Magyar Népmese napja is - a Médiaunió új kampányának elindításához, melynek címe: "Mesélj mindennap! Olvass esti mesét a gyermekednek!" Ezúton gratulálunk a gondolathoz! A kampányról bővebben: TV2, Tények

Női esélyek

Női esélyegyenlőséggel foglalkozó konferencián jártam ma délelőtt. Nem tehetek róla, viszolygok az ilyen összejövetelektől, nem tudok azonosulni az elnyomott nő képével, hiányzik belőlem a nemükre büszkék lelkesültsége és dühe. De kíváncsi voltam, milyen is egy ilyen rendezvény. Ami kellemes meglepetés volt, hogy a család- és gyermekvállalás ügyéről több szó esett, mint reméltem, bár a karrierépítési- és kereseti egyenlőtlenségek, no meg a csúcsvezetői munkakörökben való női alulreprezentáltság kérdésköre így is dominált. A legizgalmasabb Dr. Pongrácz Marietta, demográfus előadása volt, aki szakmája okán is, a nő-kérdés népesedési vetületeire koncentrált.

Riposzt: Mágával a senkiföldjén

Stumpf András tőle megszokott szókimondással kérdezi a mai Válaszban Mága Zoltánt. A cikkel kapcsolatban engem most kevéssé Mága személye, mint inkább az ezúton, mondjuk, Mága-jelenségnek keresztelt közízlésbeli törésvonal érdekel. Gyerekkorom óta voltak hozzá hasonló, az országot szekértáborokra osztó személyiségek. (Erre tapintott rá jó érzékkel Stumpf is, mikor az interjú végén megidézte Zámbó Jimmy szellemét.) De ilyen volt például Spéter Erzsébet is. Megvan még? A nyolcvanas években tűnt fel egy Vitray műsorban, aztán a gazdag, idős asszony saját nevével fémjelzett kulturális díjat alapított. Jött, és furcsa volt „amerikás magyar” akcentusával, fényesre operált arcával és döbbenetes turbánjával. Az ország felbolydult és két részre szakadt. Voltak, akik rajongással figyelték az eladósított, kifordult zsebű országnak nyújtott bőkezű adakozását, a kényes ízlésű értelmiség pedig fintorogva és gyanakodva nézte ténykedését. Valahogy ez a régi érzés kerít hatalmába akkor is, ha Mágára gondolok.

Sukoró, másképp

163 évvel ezelőtt, 1848. szeptember 29-én érte az első nagy katonai támadás a forradalomban született szabad magyar kormányt. Jellasic és serege átlépve a Drávát, a Velencei-tó mellett, Pákozd és Sukoró között ütközött meg a Móga altábornagy vezette magyar sereggel. Az ütközetből a honvédők kerültek ki győztesen. Ez volt a magyar szabadságharc első, győztes csatája. Sukoró nevét ma más miatt emlegetjük. De ne feledjük, voltak dicsőbb pillanatok: a márciusi forradalom vívmányait itt védte meg először a szabadságharc fiatal hadserege.

Lelki zöldségek

 Intézményben szorongani, vagy otthon megbolondulni?

Szeptember a pityogós anyukák és gyerekek szezonja. Ha csak kidugom az orromat itthonról, tuti, hogy a kavargó falevelek között belebotlok egy-két éppen bölcsödébe, vagy óvodába beszokó könnyes szemű ismerősbe. Ezekben a drámai hetekben még a legelszántabb szülők is elbizonytalanodnak: Biztos, hogy már elég nagy a gyerek? Megfelelő intézményt választottunk? Lehet, hogy a délutános óvó néni tényleg egy boszorkány?

Ezek az én nagy napjaim. Kihúzom magam amolyan „ugye én megmondtam?” – módon, én ugyanis megrögzött intézmény-ellenes vagyok nagyjából azóta, hogy anyukám először belökött a bölcsőde kapuján.

Ki vagy-vagy? 4.

Magas sarkú, vagy bakancs?

Nagyon tetszik a magas sarkú, időnként hazacsempészek egy-egy nőcis darabot (ezek a szalmatalpú szandálok szerintem különösen szexisek), de az utcára nem jutok ki bennük, egész egyszerűen idétlenül állnak nekem, a bakancs sokkal dögösebb életérzés.
(Fakirma)

Mindkettő. A magas sarkút régen lázadó megvetéssel néztem, mára megszerettem, jól áll a lábnak! A bakancs persze szerethető és kényelmes, pláne vidéki gyaloggaloppnak.(Lotte)

Igen, ez az, hogy bizonyos sarokmagasságig előnyös, de annyira nem én vagyok! A tűsarkút azért még mindig bénának tartom. Mintha valaki csipeszt rakna az orrára egy vaskos felirattal: szexi vagyok. Bakancs, de nem a Timberland! (Szofi)

Amit nem mondanék a barátnőmnek

„Ahhoz képest, hogy n gyereket szültél és n+100 éves vagy, egészen jól nézel ki.”

Legalábbis annak a barátnőmnek nem mondanám, akinél az elfonnyadás, illetve az elfonnyadás elleni küzdelem félreérthetetlen jelei együttesen mutatkoznak.

Mert ez a vállveregetős mondat - még ha a szeretet és a tényleges elismerés szülte is - megalázó, elkeserítő és tapintatlan, nagyjából azt jelenti, hogy legjobb esetben is a helyedet a „futottak még” – kategóriában keresgélheted. Ez a hír roppant elkeserítő egy olyan nő számára, aki a kőkemény valóság ellenére nem a jól karbantartott negyvenes, hanem inkább a szexi harmincas szerepében szeretne tetszelegni amíg csak lehet, akár megtámogatva némi kis kegyes hazugság-adaggal..

A hálón túli világ

A tegnapi nap első fele folyamatos bosszankodással telt. Ott kezdődött, hogy bevonatoztam Budapestre dolgozni. Munkahelyem átköltözött egy másik épületbe, ahol azt hittem, munkára, azaz számítógép-használatra alkalmas körülmények várnak majd. De tévedtem. A bútorhalmokat még csak sikerült helyére tologatni, mégis rokkantnak éreztem magam: társam a szürke mindennapokban ugyanis szétszedve pihent egy nagy kartondoboz alján. Gép és net nélkül pedig nincs értelmes teendő.

Hurrá, hétfő! - heti muníció

Burkolózzunk be!

Hét végén már október! Az időjárás-jelentés megnyugtató huszon fokokról ír, de az apróbetűs részben előfordulnak olyan szenyóságok, mint "foltokban köd is keletkezhet" és egyéb borzalmak a "fagyzugos völgyekben". Ez azt jelenti, hogy reggel megfagyunk, beszerezve ezzel a szezonnyitó náthát, vagy beöltözünk, és délután csak leszorított hónaljal merünk mozogni. Ám a rendes nők ilyenkor előkapnak egy kis bolerót, kendőt, vagy kabátkát, az igazán pöpecek a ruhatárukkal és ékszerparkjukkal összehangolt egész arzenálját tartják ezeknek a kiegészítőknek.

Cuki cikiségek

Hibáztam. Illetve hibát hibára halmoztam. Vagy inkább halmozok most is.

Az egész úgy kezdődött, hogy a gimnáziumi szülőközösség felvetette, hogy kellene egy kapcsolatelmélyítős délutánt szervezni, amolyan szülős-diákos-testvéres all-in-one partit. Minden anyu örvendezett, ez igazán cuki lenne! Már csak egy bökkenő akadt: hol fér el 60-80 ember nyomorgás nélkül? Én – lévén élvonalbeli osztályharcos anyuka – lelkesen jelentkeztem, hatalmas kertes házunk már rengeteg iskolai és nem iskolai népünnepélynek adott otthont. Telhetetlen Bendőnek lelkesen újságoltam, hogy buli a láthatáron. Gondoltam, tapsikolni fog örömében. Nem tapsikolt. Ellenben őrjöngött. Mert ez ciki. Ciki vagyok én, ciki a lakásunk, ciki a rakás testvér, ciki a rosszul elmosogatott pohár-parkunk, ciki az aktuális pelusos által összepisilt szőnyegünk, szóval minden ciki, ciki és ciki…

Össznépi fogyás vagy fogyó fogyasztás?

Egy érdekes adatsor került a kezembe, ami az egy főre jutó éves élelmiszer fogyasztás változásait mutatta be a 2002 és 2009 közötti időszakban, élelmiszer-fajtánként lebontva. Ebből mazsoláztam ki néhány adatot, érdekes átfutni, miből, mennyivel eszünk többet vagy kevesebbet. Előzetesen elárulom, amit gondolom, mindannyian sejtünk, akik bevásárlókocsit tologatunk: nem nő a fogyasztásunk. Alapvetően csökkenő tendenciák látszanak, amik bizony, sajnos, nem az egészséges életmód tudatos követéséből, hanem az élelmiszerárak radikális növekedéséből fakadnak.

Mérges mese

Vannak olyan emberek, akikkel mindig történik valami. Művészlélek pont ez az embertípus. Rendszerint valami szörnyűség esik meg vele, amit mégiscsak megúszik valahogy. Kisgyerekként is ilyen volt: kiesett az ablakon, de semmi baja sem lett, egy öngyilkosjelölt nagynéni akkor nyitotta meg a gázcsapot, amikor ő is ott volt,

de anyu még időben érkezett, dyslexiája miatt végigbukdácsolta az iskolaéveket, ennek ellenére elvégzett egy nívós felsőoktatási intézményt, kiderült hogy nem lehet gyereke, aztán a legrosszabb pillanatban az, hogy bocs, de mégis. Nyilván teljesen bolond (nyolc hónapos terhes voltam, amikor véletlenül macskakajából főzött nekem pörköltet). Nyilván imádnivaló. Mindig vigyorogva tekint a jövőbe, a pofonok meg se kottyannak neki.

Jártamban-keltemben

Hétköznap koradélutáni szellős tömeg a villamoson. Mellettem egyszerűen öltözött nő, a babakocsiban két-három év közötti lányka. A nő kedves, meleg hangon beszélget a kislánnyal:

- Most megyünk Ricsikéhez, ott fogsz aludni a galérián. Jó lesz?

- Igen, jó.

- Aztán játszotok egy nagyot.

- Jó.

- Ha jó leszel…

- Anyut elvitték bilincsben.

- Óh, igen. Szeretsz Ricsivel játszani?

- Anyura bilincset tettek. Leveszik majd róla?

- Drágám, veszek neked gumicukrot!

Szív megszakad.

Idő előtt leszállok a villamosról, mielőtt elbőgöm magam.

Nekünk is piros pont

Az elmúlt napok nálunk is izgalommal teltek. Szendvicsgyerek egy hete gimnazista, hamarosan kiderül, hogy elméletünk megállja-e a helyét a gyakorlatban, miszerint olyan iskola való ennek a gyereknek, ahol szeretettel, de szigorral nevelnek. S bár Szendvicsgyereknek esze ágában sincs a táskájával aludni (jobb is, egy hét után úgy néz ki, mintha a lomtalanításon kukáztuk volna, de ez már egy másik történet), viszont megérkezett az első ötös, s pénteken az osztályfőnöki dicséret gyermekem közösségért végzett munkájáért!
A tanárok aranyosak, az osztálytársak tökjófejek, bár akad néhány irritáló, akik – képzeljem el! – undorító módon köpködnek (ó, jaj, nem hiszek a fülemnek, össze se tudom számolni, hány nap számítógép-eltiltást kapott Szendvicsgyerek köpködésért a sötét múltban!)

Jéghegy és melegrázás

Egy friss hír a bulvárvilágból a Titanic-kal befutott, majd a Felolvasóban brillírozó színésznő főszereplésével. Egy magazin legutóbbi számában Kate Winslet így nyilatkozott: “Szeretek a városban lakni. Örülök a diverzitásnak, amit a gyerekeim nap mint nap megtapasztalnak. Imádom, ahogy a gyerekek agya működik. Egyik nap odajön hozzám Joe, és azt mondja: ‘egyszer majd nekem is lesz barátnőm vagy barátom, kedvesem. Te melyiknek örülnél jobban?’ Erre én: ‘csillagom, ez teljesen csak tőled függ, és nekem ugyanolyan jó mind a kettő.’ De hogy ezt tudja! Ez nagyon nagydolog.”

Dimenziók

Divat a 3D. Az Operában a Kékszakállúhoz osztanak szemüveget, a Figyelő 9/11-es évfordulós számához csatol háromdimenziós képmellékletet és csúnya kísérőokulárét. A gyerekeknek bejön, engem nem hoz különösebben lázba a térlátás újdonsága. Gyerekként persze emlékszem, mi is sorba álltunk őrült hőségben a miskolci piac mellett felállított sátornál, ahol 3D-ben, leizzadt tenyerekkel izgultunk végig egy hullámvasutazást és egy autóversenyt.

A technikai újításokhoz való viszony alapvetően lelkialkat kérdése, s nincs igazán átjárás a beállítódások között. Ez pedig rengeteg beszélgetésnek és vasárnapi családi ebédnek szolgáltat kimeríthetetlen (vita)témát. Vannak, akik egyenesen bolondulnak az újdonságokért. Egy szomszédasszony például szinte visító lelkesedéssel hívott át magukhoz, hogy megmutassa csodaszemüvegét és lejátsszon egy 3D-s (értelmetlen és bugyuta) promóciós filmet. Tulajdonképp irigylésre méltó az ilyen emberek lelkesedése: örök kíváncsiak és rendíthetetlen a hitük abban, hogy a világ fejlődik és javul. Aztán ott van a tömeg, akik először kapkodják, majd meghajtják fejüket a változások előtt: viszonylag gyorsan, a gyártók diktálta ritmusban vásárolják meg az újabb és még újabb kütyüket. Aztán jönnek azok, akikre a többség általában csak legyint: Az Emberek, Akik Még Most Is Nokia 500-ast Használnak! Rendíthetetlen belső meggyőződés vezeti őket. Hittel vallják: a telefon egyetlen értelme, hogy telefonálni lehessen vele, s külön díjazzák, ha valami robusztus és van benne anyag. Kicsiny, de annál öntudatosabb csoportot alkotnak, s fölényesen figyelik a magukat mindig újabb költségekbe verő embertársaikat. No és persze itt vannak - az elsősorban, de nem kizárólagosan - az idősebb generációkból kikerülő embertársak, akik szeretnék  ugyan élvezni az újdonságok nyújtotta kényelmet és élményt, de reflex-szerűen becsukják fülüket, ha a használat módját kéne kitanulni. Ők azok, akik reménykedve várják az iskolából hazatérő unokát, hogy végre átállítsa a torz képarányt a kedvenc sorozat előtt. Az ő viszonyuk tulajdonképp neutrális lenne a technika vívmányaihoz, de a sok bosszúság mégis inkább ellenséggé teszi szemükben a gépeket.

A 3D-hez való viszonylatok is nagyjából a fentiek szerint rendeződnek majd, s ahogy az eddigi masinák, úgy ezek sem hoznak lelki dimenzióváltást. Igaz, senki nem is ígért ilyet. (Lotte)

Eddig piros pont

Busafej hét napja iskolás. Az első két nap szabályos eufóriában telt: lefekvéskor párnája mellé igazította iskolatáskáját, péntek délután (szigorúan a házi feladatul kapott színezés aprólékos befejezése után) pedig azért lógatta az orrát, mert hétvége következett. Szombaton még biciklizni is magával akarta cipelni újdonsült társát, a narancssárga tatyót. Egyszóval minden jel arra mutat, csemeténk jól abszolválta a váltást.

gondolattenyésztés

A gondolat olyan, mintha lenne pár tyúkod, eteted kukoricával, meg mikor mi van. Aztán találkozol egy gazdával, és két tyúkodat elcseréled egy libára. Ugyanígy a hízott libát kecskére, két kecskét meg egy borjúra. Csak vigyázz, hogy a hízott ökröd tartsd meg, vágd le, mielőtt elviszik egy disznóért, aki az embert is széttépi, ha éhes.

Másként: egy jó beszélgetésnél a bor hamarabb fogyjon el a szónál.

(Szofi)

Á, semmi

Ti is megosztjátok hű társatokkal az életben, ami a szívetek nyomja? Mi a férjemmel rengeteget beszélgetünk:

Zsákos Frodó visszatér

Itt a várva várt szeptember, gyermekeim felét elnyelték az állami közintézmények, a hidegfronttal együtt megérkezett a vénasszonyok nyara, így hát kint üldögélek a kertben, a kicsik nem engem nyúznak, hanem a homokozóban épp kezdenek egymáshoz nőni. Mi mást tehet egy érző lélek ebben a ritka idilli pillanatban, mint hogy elgondolkozik egy csöppet az élet értelmén. Rutinos gyes – szindrómásként persze tudom, hogy ez balgaság (hasznosabb lenne legurítani egy hosszúlépést), de velem született önsorsrontó hajlamom diadalmaskodik, s én elszántan gondolkodom. Az eredmény nem várat sokáig magára.

Levestelenítő

Úgy alakult, hogy az elmúlt napokban alig volt időm főzni, szerencsére az ovis és iskolai ebédek, a munkahelyi menzák és a nagymamánál elköltött vasárnapi ebéd pótolták a család meleg étel igényét. De tegnap este fürdetés és altatás között nagyon megkívántam egy meleg levest.

Eddig abban a hitben voltam, hogy a leves - no nem az instant!- egészséges és jó dolog, míg egy ismerős orvos nemrég ki nem ábrándított e hitemből. Hosszasan magyarázta, hogy a gyomor természetes savköpenyét feldúlhatja az étkezés elején nagy mennyiségben be(illetve le)zúduló forró lé. Igaziból salátát kéne enni az ebédek elején, ami aztán fel tudja készíteni belsőnket az étkek befogadására. No tessék! Sic transit gloria mundi. Tény egyébként, hogy magyar különlegesség a sokfajta és napi rendszerességgel fogyasztott leves, más népek jóval kevésbé főzik, hogy ennek mi az oka, a fantázia hiánya vagy az egészségtudatosabb konyha, ki tudja? Azért ennek dacára feltúrtam a fiókot és találtam egy instant brokkolikrém levest: forró vizet a kopaszra és bekanalaztam.

Kerttől a konyháig - könyvbemutató

(Szofi)

Olvasmánynapló - Az elveszett boldogság nyomában I.

Talán igaz, hogy minél több dolga van az embernek, annál több az ideje. Vagy az az igaz, hogy nem bírom ki, hogy hosszabb ideig racionálisan viselkedjek. Mindenesetre éppen most - és nem untatlak benneteket annak leírásával, hogy miért kell drámai hangsúllyal mondani, hogy "éppen most"- jutott eszembe, hogy hozzányúljak a "nem sürgős, de mindenképpen el akarom olvasni" könyvek polcához.

Egy alternatív gyereknevelési alapművet kaptam elő, a kendősök bibliája lehet, azt hiszem:
Jean Liedloff - Az elveszett boldogság nyomában. A kontinuum-elv.

Kétezeregy Kiadó, 2008. fordította: Barta Judit
Azz eredeti 1975-ben jelent meg New Yorkban, a magyar kiadónál 2007-ben

Névjegy reload

Szombaton láttam Fakirmát, és már egyáltalán nem igaz az az öt kiló súlyfelesleg.
Gondolkodtam, hogy kijavítsam-e, de arra jutottam, mozgó szabálynak jó lesz. Ha más is látja, gondol, amit gondol...

Az én állományomból nem tudom, most mennyi felesleges, de tavasszal a színezés erősen kifutott a vonalból. Most a határaimon belülre kerültem, pont azzal a módszerrel, mint Irma. Majd egyszer elárulom a titkot, ha kitaláltam a módját, hogy lehet elkerülni azt az idegesítően lelkendező "tuti recept"hangnemet.

Szofi

Gyerek-fölnőtt kéziszótár

csodamasina = i.Pad

Minden mindennel összefügg? Népesedési mozaikok

A hétvégén volt egy kis időm, átlapoztam néhány hetilapot, amikben három kis írás keltette fel a figyelmemet. Mindhárom más-más szemszögből, de ugyanazzal, a népesedés és család témájával foglalkozott. Ezekeből szemléznék néhány mondatot:

Ezt olvassuk - A kis Nicolas

Sempé-Goscinny: A kis Nicolas

Sempé-Goscinny: A kis Nicolas kiadatlan kalandjai 1.

Sempé-Goscinny: A kis Nicolas kiadatlan kalandjai 2.

Nagy örömömre a helyi gyerekkönyvtár kiselejtezésre ítélt könyvei között rábukkantam egy ősrégi Kis Nicolas könyvre. A Kis Nicolas kiadatlan kalandjainak első és második részét néhány éve már végigkacagtuk a srácaimmal, szóval most – az időrendi sorrendnek fittyet hányva - nosztalgiával vegyes izgalommal vágtunk bele a francia kisdiák szívderítő kalandjaiba. Csalódnunk ezúttal sem kellett, mifelénk továbbra is garantált sikert jelentenek Kis Nicolas történetei a hét éven felüliek elsöprő többségénél.

A könyv kiszerelése praktikusan családbarát. Rövid, egymással laza kapcsolatban álló, de önálló történetekként is élvezhető fejezetek alkotják. Ennek köszönhetően a gyengekezű és kevésbé következetes szülők számára is lehetővé válik a viszonylag zökkenőmentes esti altatási szertartás lebonyolítása („Kettő, na jó, három fejezetet olvasok, de aztán alvás!”). Nagyon idilli családok esetében a vasárnap délelőtti Nagy Pizsamás Családi Fetrengés fényét emelheti egy-egy vidám fejezet Goscinny és Sempé könyvéből.

Kis Nicolas egy teljesen átlagos francia kisiskolás srác, akivel semmi különleges nem történik. Nincs varázsereje, nem kell a világot megmentenie a főgonosztól, nem csalják csapdába gonosz koboldok és még egy furmányos időgépbe sem pottyan bele. Szóval semmi akció, semmi pörgés, csak a hatvanas évek bűbájos hétköznapjai egy kisfiú szemével. Többek között megtudhatjuk, miért izgalmas egy osztályfényképezés, mi lett anyu születésnapi virágcsokrával, mi történik, ha Tatrafel tanár úr helyettesít, és milyen izgalmakkal jár egy délutáni kovbojos játék. Számtalan hétköznapi kaland otthon, a barátoknál, a rokonoknál, és az iskolában, fergeteges humorral és rengeteg iróniával fűszerezve, végtelen bölcsességgel és kiváló pszichológiai érzékkel megalkotva. A szereplők remek, örökzöld karakterek. A kedvenceim közé tartozik a pityogós Stréber, a kajacentrikus Dagi, a mindent verekedéssel lerendező Izomagy, a tutyimutyi Tanár Úr és a rivalizáló Szomszéd. A történetek rendszerint a helyzetkomikumra épülnek és átszövi őket az emberek iránti nagy-nagy szeretet. Lehet, hogy csak poros szentimentalizmusom miatt ömlengek a gyönyörtől, azonban az a tény mindenképpen figyelemre méltó, hogy a különféle multimédiás kütyükön szocializálódott, finomlelkűnek semmiképpen sem nevezhető fiaim is őszinte rajongói Kis Nicolasnak. Úgy gondolom, hogy ez a könyvsorozat igazi felüdülést jelent, és üde ellensúlyát képezi a mi polcainkon is egyre szaporodó gyerek-ponyvának (Fakirma)

Gyerek-fölnőtt kéziszótár

Csillaghintó = Göncölszekér

Hivatali gyöngyszem

Egy minisztériumi hivatalos levél akadt a minap a kezembe. A dokumentum tárgyának megjelölése igazi gyöngyszem, megérdemli, hogy ne egy iratdarálóban végezze:

"Az árva művek egyes megengedett felhasználási módjairól szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvjavaslatról kialakítandó magyar nyitómandátumhoz véleményezésre való felkérés"
Ez aztán a bürokrácia költészete! Tollforgatók, ezt csináljátok a közigazgatásiak után!

Ki vagy-vagy?

Hagyományos iskola vagy speciális?

A fő szempontok a tanítónéni, az ismerős gyerekek és az iskola közelsége. Ezek alapján egy hagyományost dobott ki a gép. (Lotte)

Ha van hozzá érzékszervünk, hogy kiderítsük, akkor csak az számít, hogy jó legyen a klíma (=szellem, kultúra, társaság). Hogy mit tanítanak, az általában másodlagos. (Szofi)

Alsó tagozaton kifinomult elveim felett diadalmaskodott a lustaság: legfontosabb szempont a közelség volt, vagyis megcéloztuk a sarki kutyaközönséges általános iskolát. Most, hogy a srácok képessé váltak az önálló tömegközlekedésre, bátran hódolhatok eddig véka alá rejtett sznobizmusomnak: mindketten sokosztályos, spectagozatos gimibe járnak. Szóval amíg a lányaim iskoláskorba nem érnek, addig a speciális elkötelezett és véresszájú híve vagyok. (Fakirma)

Pöttyös vagy csíkos?

A pöttyös nagyon aranyos, szeretni való a katicabogár, a pöttyös bögre és a Túró Rudi is, mégis inkább a csíkos. (Lotte)
Bipoláris vagyok. Most a pöttyös fut. (Szofi)

A pöttyösről csak csúnya gyerekbetegségekre asszociálok, a csíkos teljesen oké, főleg ha a falon van. (Fakirma)

Babakocsi vagy hordozó?

Babakocsi. Jó (volt) kapaszkodni bele. (Lotte)
Így belenyúlni egy külön tudományágba! Egyébként büszke vagyok rá, hogy a szerteágazó elméleteket sikerült gyorsan átpörgetnem egy redukciós masinán, és alkalmazható eredményt kapnom, miszerint: babaerszény (nem kell kötözni), amíg kényelmes, aztán babakocsi. A babakocsi óriási komfort (ha nem kell tömegközlekedni). Mintha fél karomat vesztettem volna, mióta kivontuk a forgalomból. (Szofi)

A kölykök éjjel-nappal rajtam lógnak, talán ezért nem vagyok hajlandó legitimálni ezt a 13 éve tartó átmeneti állapotot egy hordozókendővel. A következmények felmérése nem igényel nagy képzelőtehetséget: harcedzett sokgyerekes anya testvérfellépős babakocsit tol, egyik kezében kismotor, másikban bevásárlókosár, mindkét hóna alatt pedig egy-egy rúgkapáló, ordító gyerek. (Fakirma)

Bio vagy normál?

Amióta bio csírák okoznak halálos kórságot, mit is mondjon az ember? Drága és korántsem biztos, hogy jobb, mint a másik. Inkább a származási hely és a minőség dönt, mint a bio plecsni. (Lotte)

Fogyasztóként nem tudom követni a bio világot, sem pénzzel, sem logisztikában, sem hitelességellenőrzésben. Ha én állítanék elő valamit, akkor komolyabban érdekelne. (Szofi)

Rettegek a génmanipulált, tartósítószeres, e-betűs szörnyűségektől, de a biocuccokat parasztvakításnak tartom. Így hát marad a para és a „normális” étek. (Fakirma)

Vitaminszedés vagy egészséges táplálkozás?

A második lenne az optimális, de sajna illuzórikus. Úgyhogy ősztől tavaszig vitaminok is. Reggelente mindeni megkapja a magáét. (Lotte)

Mindkettő, mert nem bízom eléggé sem a termékekben, sem magamban, sem a civilizációban. hogy benne van-e, aminek kell, hogy tényleg figyeltem-e mindenkire, hogy nem követel-e többet, mint gondolnám. Egyszóval hébe-hóba szedünk valamit.(Szofi)

Senki ne próbálja nekem bemagyarázni, hogy egy icipici bogyóba annyi minden betegséglegyőző cucc belefér! Akkor már egy sárgarépa sokkal meggyőzőbb!(Fakirma)