Az elmúlt napok nálunk is izgalommal teltek. Szendvicsgyerek egy hete gimnazista, hamarosan kiderül, hogy elméletünk megállja-e a helyét a gyakorlatban, miszerint olyan iskola való ennek a gyereknek, ahol szeretettel, de szigorral nevelnek. S bár Szendvicsgyereknek esze ágában sincs a táskájával aludni (jobb is, egy hét után úgy néz ki, mintha a lomtalanításon kukáztuk volna, de ez már egy másik történet), viszont megérkezett az első ötös, s pénteken az osztályfőnöki dicséret gyermekem közösségért végzett munkájáért!
A tanárok aranyosak, az osztálytársak tökjófejek, bár akad néhány irritáló, akik – képzeljem el! – undorító módon köpködnek (ó, jaj, nem hiszek a fülemnek, össze se tudom számolni, hány nap számítógép-eltiltást kapott Szendvicsgyerek köpködésért a sötét múltban!)
A tanárok aranyosak, az osztálytársak tökjófejek, bár akad néhány irritáló, akik – képzeljem el! – undorító módon köpködnek (ó, jaj, nem hiszek a fülemnek, össze se tudom számolni, hány nap számítógép-eltiltást kapott Szendvicsgyerek köpködésért a sötét múltban!)
És a hétvégénk hogy telik? Förtelmesen. A srácom megállás nélkül pörög: fetreng a földön, közben ocsmányságokat ordítozik, agyba-főbe gyepálja a testvéreit, botokkal hadonászik. Emberrel döbbenten nézzük ezt az ámokfutást, fogjuk egymás kezét és egyre bizonytalanabbul biztatgatjuk magunkat:
- ha ez az ára a beilleszkedésnek, kibírjuk
- csak ventilál
- tudod, milyen stresszes
- ez csak a fáradtság, a jövő héten korábban kell ágyba dugni
Vasárnap délután van. Ezt a pár órát már fél lábon is kibírjuk. És a jövő héten apás hétvége következik.
(Zafirma)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése