Lelki Zöldségek: A legnagyobb is számít

Szerző: Fakirma

Túl az első baciháborún, ép és egészséges lánykáimat elégedetten szállítottam haza az óvodából. Mint minden rendes, odafigyelő, némileg felszínes anya, mérsékelt érdeklődéssel nyögtem hátam mögé a kérdést,

No, kislányok, milyen volt ma az oviban?

A válasz nem hagyott kétségeket maga után:

Jó volt.

Rossz volt.

Az első mondat a frissen beszoktatott Ojótól jött, a második, tapasztalt, vén rókánktól, Királykisasszonytól. Pedig már azzal áltattam magam, hogy az utolsó verejték cseppett is letörölhetem a homlokomról, 16 év után az összes kölyköm társadalmilag emészthető lénnyé vált. Az önbecsapás nem ismer határokat, most azonban mazochista késztetéseimnek engedelmeskedve felszólítottam a lányokat,

No, meséljetek!

Ojó agyához el se jutottak az érdeklődő szavak, bárgyú boldogságban dúdolgatott,

Paula egy boci...

Királykisasszony készségesen válaszolt,

Ojó sírt, hogy a mamához akar menni, én meg nem tudtam rendesen játszani a barátaimmal, mert őt kellett vigasztalnom.

Nesze nekünk családias ovi, egy csoporttal működő vegyes banda!

A beszoktatás valóban remekül sikerült, Ojókánál ideálisabb ovitölteléket álmodni sem lehet: sehol egy dackorszak, vinnyogás, éjszakai bepisilés, szőke kerekségünk vad életigenlés, kiegyensúlyozottság, igazi szocializációs sikertörténet. Az ovissá válás igazi vesztesét csak most ismertem fel: miközben a kicsi óvodai sikerének hangosan tapsoltunk, a kutyának sem tűnt fel, hogy a nagyobbik életére sötét árny vetült: nem elég, hogy bájos szőkeségünk otthon rég  lenyúlta a legcukibb kislány címet, szeptembertől már az óvodában is kihúzta Királykisasszonyt az élet nyerteseinek listájáról. Nagylányunk magánéletének harangoztak. A kishúg már nem csak otthon liheg a fenekébe, hanem az óvodában is. Bájos természetességgel nyúlja le az óvónénik törődését, a barátnők kegyét, a fiúk figyelmét. Az élet nem igazságos. A testvérsorrendben pedig nincs nyertes pozíció. Hiába győzködöm Királykisasszonyt, ő úgy viselkedik, mint egy normális gyerek: aggasztóan abnormálisan: bőg, hisztizik, rosszat álmodik, ronyózik, fogat csikorgat. A közös ovi csak a legújabb maflás életében: mozaik családunk anomáliáiból fakadóan Ojó megszületésével nem csak nagytestvérré lépett elő, hanem középső gyerekké is. A legkisebb és egyetlen leánygyermek helyett már csak a kevésbé előkelő harmadik a sorban. Magyarázhatom neki, hogy az is egy szép pozíció, nem hiszi.

Egy nagyon reprezentatív vizsgálat eredménye szerint húsz űrhajósból tizennyolc elsőszülött gyermek. A brit tudósok szerint a hatalom, az egészség, a magabiztosság és az intelligencia az első gyerek jutalma. Két almom két elsőszülöttjét elnézve biztosra veszem, hogy az egyikből sem lesz űrhajós. No, nem azért, mert nem elég okosak, hanem mert roppant gyávák, szoronganak, buzog bennük a megfelelési kényszer és a kisebbek iránti felelősség súlyától nem csak pocsékul érzik magukat, hanem a bűntudat is gyötri őket. Ja, és sosem tennének olyat, ami az ő anyukájukat elszomorítja. Négy gyerekes családban, egy némiképp szétesett, ám roppant önző anyával megáldva a felelősség még súlyosabb teher.

Bendő és Királykisasszony kiskoruktól fogva tudják, hogy

nem bántjuk a kisebbet,

nem eszünk meg semmilyen bogyeszkát a bokrokról,

árulkodni csúnya dolog,

okos enged, szamár szenved. 

 A kussolós családi élet könnyen bevethető mondatai szépen gyarapodnak,

Te vagy a nagyobb..

Te vagy az okosabb...

Mutass példát...

Ne üsd meg, mert lerombolta, te már nagy és okos vagy, építesz helyette egy másikat...

Milyen jó lesz a kistestvérednek, mert tőled tanulhat meg focizni meg fogat mosni...

Már a testvérkéd is tudja, hogy rendes gyerek nem kakil a szőnyeg közepére, te meg ilyen bután viselkedsz... Nem szégyelled magad?

Kényelmes, hatásos, garantáltan mérgező mondatok, melyeket nap mint nap böfögünk fel magunkból. Mert mi is ezeket hallgattuk, és egész jól bejöttek. Az unokáink is ezeket fogják mondogatni, és náluk is borítékolható a siker.

Elnézem két elsőszülöttemet. Ők is elnéznek engem: lesik, hogy milyen kedvem van, s ha éppen rám tör a világfájdalom, kétségbeesetten vigasztalnak. Kérés nélkül figyelnek a kisebbekre. Királykisasszonyban annyira túlbuzog a felelősségtudat és a józan ész, hogy ő vigyáz 13 éves idétlen Szendvicsbátyjára is. Büszke vagyok rájuk, mert okosak, megbízhatóak, maximálisan megfelelnek az elvárásoknak és soha nem bántanának senkit. Mert ők a nagyobbak. Az okosabbak. És azt hiszem, a boldogtalanabbak.

Miután kellőképpen meggyötört a bűntudat - hiszen én is elsőszülött vagyok - Királykisasszonynak megígértem, hogy szerdán elvisszük Ojót óvodába, mi pedig kettesben csapunk egy csavargós délelőttöt. Kislányom rémülten nézett rám,

Azt nem lehet mama, akkor ki fog vigyázni az oviban Ojóra?!

Ojó boldog kis arcára is kiült a kétségbeesés,

Egyedül nem fogok szeretni az oviban lenni!

No, és ki nem tojja le?!