Ő és én, kilencszer

Szerző: Lotte

Kilenc éve ilyenkor még fogalmam sem volt arról, milyen is lesz saját családban élni: feleségnek, anyának lenni. Pedig egyetlen nap választott el attól, hogy kimondjam az igent egy teljesen új életre. Kétszeresen is új kezdődött, mert kecses szabású menyasszonyi ruhám varrásán a próbák során bizony engedni kellett, Picinke (Busafej munkaneve) ugyanis  gyorsan gyarapodott a pocakomban. (Cserébe viszont gusztusos dekoltázzsal örvendeztethettem meg Őt házasságkötésünk napján.)
Viharos gyorsaságú szerelmünk nem ismert lehetetlent, kapcsolataink hirtelen átrendezése haladt előre gyorsan, kérlelhetetlenül. A környezetünknek igazodnia kellett a fergeteghez. Az Unióhoz való csatlakozásunk előtti napon tudtam meg, hogy szerelmünknek immár gyümölcse is lesz. Kavarogtak bennem az érzések: öröm, ijedtség, nevetés, sírás váltották egymást. Emlékszem, a hűvös, sötét albérletben kezemben a két csíkot mutató teszttel először kétségbeesve fel-alá járkáltam, Ő csak ült egy széken és mosolygott. Aztán felpattantunk, kiléptünk a tavaszi napsütésbe és büszkén  - hisz új anya és apa született! -  ettünk egy sokgombócos fagyit a lezárt, gomolygó Andrássy úton. És egy könyvesboltban megvettük az Az a kilenc hónap című könyvet. Az első papás-mamás játék volt ez, élesben. (Az eseménysorhoz hozzátartozik, hogy annak rendje, s módja szerint a fejleményekről még  frissiben Szofit is értesítettem.)

Két hónap sem telt el, s ott álltunk családjainkkal-, s mindazokkal, akik kitartottak mellettünk a hátunk mögött kedves református templomom úrasztala előtt. Szeretett lelkipásztorom tolmácsolta a Jóisten áldását új családunkra. Mint minden emelkedett pillanatban, ekkor is erősen, szinte véresre markoltam az Ő nagy, mindig nyugalmat árasztó tenyerét. Az áldás azóta is kitart.
És elkezdődött az a bizonyos "nagybötűs". Költözések, szülés, keresztelő, aztán újra szülés és még egy. No és rengeteg munka, kialvatlanság, gyerekbetegségek, veszteségek és örömök, lelkesedések és csalódások, verseny a mindig kevés idővel. Amiről ekkor éreztük meg először, hogy az bizony napról napra fogy. Felismerések. Vágta.
Alig jutott idő, amit csak egymásnak szentelhettünk, de ha mégis, az igazi ajándék volt. Mint mikor egy kinyiffant gépet végre tápra csatlakoztatnak. Éjszakába nyúló beszélgetések, nevetés, játék. Mikor egy egyszerű tescós bevásárlás is - együtt, egymás közelében - élménnyé válik. És ez így van azóta is. Ha látszólag nem is történik semmi, ha elmesélni sem igen lehet, akkor is ez az igazi Élet!
Most, hogy immár a kilencedik házassági évfordulónk érkezik el, s Ő épp távol van, különös fénytörésben látszik a házasságunk. Ha voltak is benne szürkébb hétköznapok, mégis az első évtizedből kilenc évre immár biztos, hogy kitartott mindaz - az egykor még számba sem vett muníció -, amivel gondolkodás nélkül beleugrottunk a közös életünkbe.
Köszönet érte mindenkinek, akit illet!