Férjek városa

Szerző: Fakirma

Párizsban életemben először Első Férjjel jártam nagyjából száz éve, még ezekben az időkben:

Gondolom, nem én vagyok az egyetlen nyanya, akinek emlékes ládikája mélyén ott lapul a megsárgult interrail jegy. A belevaló csávók hamisították, a ronyósok megvették nagyjából 25.000 forintért. Első Férjjel egész évben azért hordtuk az újságot, hogy a nyári egy hónapra szóló európai szopóturnénkra a vonatjegy árát összeszedjük.

Párizsban három napot töltöttünk: az első nap végigloholtunk a kötelező nevezetességeken (nem csak csórók voltunk, hanem a világ csodáira nyitottak is, ma már tudom, nem szerencsés kombináció), este hullafáradtan felültünk a vonatra, és egészen Amszterdamig aludtunk. A kirakatban üldögélő utcalányok megcsodálása után éjszaka visszazötyögtünk Párizsba, s hajnalban már a Champ Elysee-n törölgettük a csipát egymás szeméből. Estére már olyan büdösek voltunk, hogy leugrottunk az Atlanti óceánhoz pancsolni, így aztán két nap múlva tiszta popsival állhattunk Mona Lisa előtt. A Notre-Dame örökre beitta magát az ízlelőbimbóimba, határozottan Aranka puding íze van (mogyorós változat). No, nem tejjel habosra turmixolva, hanem vízzel pépesítve, amit boldogan nyeltünk a Quazimodó kecója mögötti park árnyas padjainak egyikén. Se kaja, se szállás, se pénz, csak szabadság, szerelem, fiatalság és nevetés. Egy Első Férj ennél többet nem is adhat az asszonyának.

Párizsban másodszorra szintén Első Férjjel érkeztem, legdurvább válós időszakunkban. A szívemben azonban már  Második Férjjel utaztam, valahogy így:

Már rég túl voltunk azon, hogy Első Férjjel öt napot kibírjunk balhé nélkül, nemhogy egy egész életet. Nem volt választásunk, már elígérkeztünk egy mikrobusznyi baráti csapatnak, személyes drámánk miatt nem hagyhattuk cserben őket. Nem varázslatos egyéniségünk hiányzott nekik, hanem a pénzünk, amivel beszálltunk a benya-, szállás- és kajapénzbe. Így történhetett, hogy azon a napfényes tavaszon több tucat japán turistacsoport azzal a tévhittel tért haza, hogy az európaiak az Eiffel torony alá járnak összerugdosni egymást, a Pont Neuf pedig a híresztelések ellenére nem a szerelmesek, hanem az egymás fejét leüvöltő házaspárok hídja. Ez a párizsi út legalább akkora élmény volt, mint az első: itt tanultam meg elengedni, elsiratni, magam mögött hagyni és újra kezdeni (a megbocsájtás későbbi lecke volt, és semmi köze sincs Párizshoz). Egy Első Férj  ennél többet nem is adhat az asszonyának.

Harmadik alkalommal  Harmadik Férjjel érkeztem a francia fővárosba, amolyan víg özvegyként:

Az egész csak véletlen baleset volt, s annak köszönhettem, hogy néhány hónappal ezelőtt Ember túl későn, túl részegen érkezett haza egy túl mártír feleséghez. Ekkor hagyta el a száját a meggondolatlan kérdés:

Cucó, eljössz velem Párizsba?
A szerencsétlen véletlenek szerencsés együtt járásának felismerésében verhetetlen vagyok:
Naná, hogy elmegyek, de ne reménykedj, hogy egy nyüves külföldi úttal a helyére pakolhatsz mindent...
De a szívem mélyén éreztem, hogy az élet rendje szerint ez a hivatalos kiruccanás Ember korában és társadalmi státuszában nem nekem, a szottyadt, savanyú feleségnek, hanem a pofátlanul üde, D kosaras melltartót viselő titkárnőnek járna, ezért aztán titkon elérzékenyültem.      
Nem bántam meg, hogy elfogadtam Ember nagylelkű ajánlatát.Ő pedig szerencsére nem ír blogot. Ellenben sokat dolgozik. Párizsban is. Így aztán öt napig enyém volt a város az összes csodájával együtt. Például találkoztam egy olyan vékony házzal, amiben csak lapjával férnék el:

 A Montmartre-on beleszerettem egy asszony-fenekelőbe, amely szívecskés lenyomatott hagy a popsin:

Szíves örömest beruháztam volna egy zacskó pénisz alakú tésztába szénhidrát napunk alkalmából, ha nem adtuk volna fel a szétválasztós diétánkat idő előtt: 

Hosszas töprengés után sem jöttem rá, mire való az a sok-sok gumikacsa, ami minden szexbolt kirakatában úszkál. Ötlet?

Jártam a Harap utca 3 alatt is: itt a kirakatban kiskutyák csóválták a farkukat. Csak remélni merem, hogy nekik aztán végképp semmi közük nincs a pornóiparhoz:

Kicsit bánom, hogy nem vettem meg a gumibaba-pumpát: kecsesen nőies lehetne a mozdulat, ahogy előrántom a táskámból, hogy a munkába tekerve felfújjam a  leeresztett bicikligumimat:

Több órás séta után sem találtam meg a Szajnát a párizsi éjszakában, viszont jártam a Kossuth téren, ami itt is pipec, csak a fényképen nem látszik:

A Szajna hiánya miatti szomorúságomat enyhítette a Pompidou központnál tett örömteli felismerés, hogy bár egyáltalán nem vagyok színes egyéniségű anya, viszont a melleimből már nem bugyog semmiféle tápláló folyadék:

 Amikor Ember meghallotta, hogy nem találtam meg Párizs folyóját, hülyére röhögte magát, s magával hurcolt, hogy ő majd megmutatja. Amikor a folyó továbbra sem került elő, én röhögtem hülyére magam. Még az sem keserített el, amikor az én hajdanvolt francia ösztöndíjas férjem a szajnaparti andalgás helyett szép hosszú idegenvezetést tartott a párizsi csövesek negyedében: 

 Végül másnap, amikor ismét egyedül bolyongtam, előkerült a folyó egy rakás szerelmes lakattal:

és egy születésnapi babazsúrral,

 ahol a vihorászó anyukák biztosan nem a szorongások boltjában vásárolják gyermeknevelési szokásaikat:

Bármennyire elfáradtam a  keresésben, nem húztam ki a konnektorból egy bérelhető  elektromos autót sem:

 Izgultam, hogy kifogy belőle a benzin, és egyedül kell megtankolnom:

Sőt, biciklit sem béreltem, no nem azért, mert stramm csaj vagyok, hanem sajnos Ember nem adta oda a béreléshez szükséges bankkártyáját. Állítólag engem féltett. Szerintem a bankkártyáját.

Egyébként nem szolgáltam rá erre a bizalmatlanságra, mondhatni irtó rendesen viseltem magamat. Például sosem pisiltem oda, ahová nem szabad:

És nem sétáltam kézen fogva  egyetlen bajszos gyerekkel sem:

S csak akkor ittam közterületen délután négy és reggel hét óra között alkohol tartalmú italt, ha tényleg nagyon megszorultam:

 Jim Morrisont sem cseszegettem örök álmában, beértem Blackjackkel:

Vásárlásban is körültekintően viselkedtem. Mindössze egy kurrens darabbal gyarapítottam a piros cipő kollekciómat. Szemfülesek felfedezhetik, hogy szert tettem életem első titokzoknijára is. Menthetetlenül öregszem, mese nincs:

Életemben először vettem olyan bort, ami még az én igénytelen testemnek is befogadhatatlannak bizonyult, s a budiba öntöttem a drága nedűt:

Sokat futottam, de szerencsére fényképezőgépet nem vittem magammal. Párizsban ugyanis majdnem mindenki fut, akinek legalább egy lába van: vak, mozgáskorlátozott és öreg nyanya súlyzóval a kezében. És mind gyorsabban, mint én.

Tisztességes Toalett Genderre nem akadtam. Tapasztalataim szerint a nők és a férfiak együtt járnak pisilni a siratófalhoz:

A legnagyobb csalódást azonban az okozta, amikor a Saint Lazare pályaudvaron falból kikandikáló vonat helyett csak egy rakás galambszaros bőröndre akadtam:

Csalódottságomat még Ember sem tudta feledtetni a több üvegnyi vodka-naranccsal a csempefal alatt, ahol a szeretlek felirat a világ összes nyelvén olvasható:

A futás, vásárlás, ivászat és szajnakeresés mellett az időm nagy része gondolkodással telt, ami az én esetemben kifejezetten időpocsékolásnak tűnik. Talán ennek az intellektuális erőfeszítésnek köszönhető, hogy Párizsból hazatérve sok-sok év után felhívtam Első Férjet valami mondvacsinált ürüggyel. Valójában csak azt szerettem volna neki elmesélni, hogy sokat gondoltam rá, és szeretnék néhány dologért köszönetet mondani. Amikor meghallottam rideg, távolságtartó, kimért hangját, pillanatok alatt lefagytam, s néhány közhelyes mondat után kinyomtam a telefont. Megértettem, hogy nem kell minden szálat elvarrni, s az élet nagy dolgait el lehet engedni csak úgy, egy vállrándítással. Különösen 17 év után.

És tulajdonképpen megbékéltem azzal a gondolattal, hogy egy Első Férj már nem is adhat ennél többet nekem.