Szerző: Lotte
Hatodik hetébe lépő Mazsolánk lassan búcsút int az újszülött kornak, s ezzel a lendülettel élesítette a minden kisbabában ott szunnyadó vízszintmérőjét. Egyszerűbben kifejezve: a nap egyre nagyobb szakában követeli ki magának a függőleges tartást, fekvő helyzetben - egy nálunk dolgozó szerelő szerint sarokcsiszoló géphez hasonló - süvítő hangokat hallatva adja tudtunkra, hogy számára nem nyerő ez a póz.
Éjjel-nappalos, etető- és cumi funkcióval ellátott karban-tartó lettem tehát, s ennek egyik sajnálatos velejárója - túl azon, hogy a másik három gyerkőccel való hadakozás egy rajtam lógó édes kis csecsemővel igencsak megnehezedett -, hogy ebben a pozitúrában sem a blogírás, sem a hírek követése nem a legkényelmesebb.
Ahogy sok minden mást, úgy az Eurovíziós Dalfesztivál idei döntőjét sem követtem nyomon, bár ezt nem foghatom a kisbabámra, mert amúgy is viszolygok az efféle műanyag csomagolású versengésektől. Bevallom, még honleányi szívem sem dobogtatja meg, hogy a magyar induló épp hányadik helyezett lesz, szavazni pedig végképp eszembe sem jutna.
De a versengésen induló országok lakosságának egy része mégiscsak követte a versenyt, sőt véleményt is nyilvánított az indulókról. Egyfajta reprezentatív felmérés ez az európai népesség értékítéletének jelenlegi preferenciáiról. 2014-ben a közönség egy szakállas, nőnek öltözött, valaha jobb napokat látott osztrák férfi dalát találta érdemesnek arra, hogy első helyezettnek szavazza.
Az interneten rákeresve a látvány siralmas volt: a csillogó színpadon egy Krisztus-szakállas, műszempillás férfi szűk estélyibe öltözve énekelt. (A gyerekek azt hitték a produkció valami elkésett farsangi mulatság része: "Anya, miért öltözött sellőnek a bácsi?") A dal ilyen-olyan-semmilyen volt, ám a provokatív jelenség, a transzvesztita fellépő a fesztivál szavazóinak, úgy tűnik, tetszett.
A dologban a miértek felfejtése lenne az érdekes: vajon miért részesíti előnyben ez a közösség azt, ami a normalitástól látható jegyekkel elüt? A civilizációs fejlődés előrehaladtával tényleg törvényszerű tünet ez a dekadens magatartás, mint annak idején a Római Birodalom hanyatló szakaszában? És vajon a jólét emeli egyre magasabbra az ingerküszöböt, ami egy bizonyos ponton túl már csak az extremitásra képes reagálni vagy az adott civilizációt összetartó lelki-szellemi kapcsok (esetünkben a kereszténység) lazulása okozza mindezt?
Nyakunkon az uniós választások ideje. Európa a dalfesztiválon is szavazott: 2014-ben egy szakállas nővel tette le névjegyét a világ asztalára. Ölemben mit sem sejtő kisbabámmal csak remélni tudom, hogy ez a döntés mégsem az igazi európai vízió.
Szerintetek merre tart Európa?
 |
| Azt sem tudjuk, fiúk vagyunk-e vagy lányok? |
Éjjel-nappalos, etető- és cumi funkcióval ellátott karban-tartó lettem tehát, s ennek egyik sajnálatos velejárója - túl azon, hogy a másik három gyerkőccel való hadakozás egy rajtam lógó édes kis csecsemővel igencsak megnehezedett -, hogy ebben a pozitúrában sem a blogírás, sem a hírek követése nem a legkényelmesebb.
Ahogy sok minden mást, úgy az Eurovíziós Dalfesztivál idei döntőjét sem követtem nyomon, bár ezt nem foghatom a kisbabámra, mert amúgy is viszolygok az efféle műanyag csomagolású versengésektől. Bevallom, még honleányi szívem sem dobogtatja meg, hogy a magyar induló épp hányadik helyezett lesz, szavazni pedig végképp eszembe sem jutna.
De a versengésen induló országok lakosságának egy része mégiscsak követte a versenyt, sőt véleményt is nyilvánított az indulókról. Egyfajta reprezentatív felmérés ez az európai népesség értékítéletének jelenlegi preferenciáiról. 2014-ben a közönség egy szakállas, nőnek öltözött, valaha jobb napokat látott osztrák férfi dalát találta érdemesnek arra, hogy első helyezettnek szavazza.
Az interneten rákeresve a látvány siralmas volt: a csillogó színpadon egy Krisztus-szakállas, műszempillás férfi szűk estélyibe öltözve énekelt. (A gyerekek azt hitték a produkció valami elkésett farsangi mulatság része: "Anya, miért öltözött sellőnek a bácsi?") A dal ilyen-olyan-semmilyen volt, ám a provokatív jelenség, a transzvesztita fellépő a fesztivál szavazóinak, úgy tűnik, tetszett.
A dologban a miértek felfejtése lenne az érdekes: vajon miért részesíti előnyben ez a közösség azt, ami a normalitástól látható jegyekkel elüt? A civilizációs fejlődés előrehaladtával tényleg törvényszerű tünet ez a dekadens magatartás, mint annak idején a Római Birodalom hanyatló szakaszában? És vajon a jólét emeli egyre magasabbra az ingerküszöböt, ami egy bizonyos ponton túl már csak az extremitásra képes reagálni vagy az adott civilizációt összetartó lelki-szellemi kapcsok (esetünkben a kereszténység) lazulása okozza mindezt?
Nyakunkon az uniós választások ideje. Európa a dalfesztiválon is szavazott: 2014-ben egy szakállas nővel tette le névjegyét a világ asztalára. Ölemben mit sem sejtő kisbabámmal csak remélni tudom, hogy ez a döntés mégsem az igazi európai vízió.
Szerintetek merre tart Európa?
Kedves Lotte,
VálaszTörlésami az európaiságot illeti, sajnos, jó ideje már csak pislog az ember, merre is tart az un.fejlett világ. Ez a fesztiválnak nevezett, kifényezett
vacakság is megmutatja, csak a mélybe.Sajnos.
Kedves Lotte!
VálaszTörlésEngem nagyon megrémített a dalfesztivál eredménye. Én eddig hittem az európai hagyományos értékekben. Meglett korom ellenére bár nem néztem, de figyelemmel kísértem a versenyt, igaz az osztrák előadót egyszer sem hallgattam meg, mivel rémisztő külseje undort váltott ki belőlem.
Arra semmiképpen nem gondoltam, hogy ő nyer, sőt arra gondoltam, nagy erejű elutasításban lesz része.
Nem tudom kik azok akik szavaznak, remélem sokan vannak, akik nem vették a fáradságot és csak a polgárpukkasztók nyúltak telefonjukhoz.
Akkor talán még van remény.
Tapasztalatom alapján ugyanis sokan kísérik figyelemmel értelmes, művelt, tanult emberek is a rendezvényt.
Lehet, hogy szokásból, a magyar előadónak szurkolva, vagy ki tudja miért.
Az eredmény azonban kell, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy az Uniós választásra sok konzervatív értékrendű polgár menjen el szavazni.
Tényleg, van még jogunk az undorhoz?
VálaszTörlésNem akarok magam körül szakállas nőket látni. Régebben kényszergyógykezelték az ilyet. Nem érdekel, ki kivel mit csinál a hálószobában. De hogy kötelező legyen végignézni és megtapsolni, azt már nem.
VálaszTörlésÍrhatnám, hogy Ferencz József reinkarnációja, vagy hogy neki ennyi maradt meg Bájalexből… de ez ízléstelen volna, olcsó poén (azért elsütöttem, hátha valaki vevő rá), ezúton is elnézést kérek tőlük a fura párhuzam miatt.
Hogy miről beszélek? Itt egy példa: nem szoktuk közterületen ürítkezni, ezt a törvény is bünteti (még). Ezért van a nyilvános vizelde. Ha valakire mégis rátör a szükség, igyekszik elhúzódni, a többiek meg igyekeznek elkerülni.
Most gondoljuk végig ugyanezt úgy, hogy valaki egyszer csak letolja a gatyáját, közben azt ordibálja: „Nézzétek, szarok!”… és aki ezen fölháborodik, azt egyszerűen jó hangosan lefasisztázza, mondván, hogy nem tolerálja a másságot. És a törvény őt védi a többiek „kirekesztő” viselkedése miatt.
Én nem akarok megélhetési elmebetegek között élni, sem pedig közbotrányt okozó deviáns állatokat elviselni magam körül.
Még akkor sem, ha újabban ezt Európának hívják.
A magyar könnyűzene - ha valaki tud, szóljon Csiszár úrnak is -, nem az általa irányított Mainstream-nek nevezett zoknikötőgépek effektezett hangja, hanem a marginális kisebbség tabáni bulija, meg a kocsmák élőzenéje. Nem kell és nem is lehet összemérni feltűnési viszketegségben szenvedő transzvesztiták és más devianciákkal küszködő un. celebek kitárulkozásaival.
Európa egész más. Talán kicsit arra kellene - pestiesen szólva - rágyúrni.
Ettől a jelenségtől már Mátyás király is írtózott. Galeotto Marzio írja:
VálaszTörlésMátyás királynak szavajárása volt, hogy egyebek között három dolog nem tetszik neki: a melegített leves, a megengesztelődött barát és a szakállas asszony. Nyilvánvaló dolog ugyanis, hogy a melegített levesben mindig van valami kellemetlen, a megengesztelődött barátban mindig marad valami a régi ellenségből, a szakállas asszonyban pedig van valami a férfiasságból. Már pedig ez ellenkezik a természettel és azt a gyanút kelti, hogy az ilyen asszony a vétekre is férfias bátorsággal bir.