Szerző: FiloSzofi
Kedves Olvasók, újra színreléptem! Csak reménykedem, hogy egy cseppet hiányoztam, ha nem is annyira, mint Lotténak és Fakirmának, ugye.
Még kicsit hunyorgok a rivaldafénytől. Előrebocsátom, nagy mondanivaló nem is várható (egyelőre), debütáló posztom csúcspontja várhatóan a recept lesz. Különben, épp olyan most írni, mint levetkőzni az első kánikulára. Tegnap átestem az első ujjatlanos napon, ami szerencsére elég vidám volt ahhoz, hogy feledtesse a kő alatt nőtt fű jellegű karjaimat. (Húúú, Irma, most elfogadnám a súlyzóval töltött óráid méltányos hányadát - bakker még ebben is tücsök vagyok, a hangyák télen kondiznak, hogy nyáron gyűjtögethessenek.)
Távolmaradásom alatt egyébként nem éreztem magam olyan rosszul, csak bedugultak azok a csatornáim, amelyek a családot belül megkerülve vezetnek ki a külvilágba. Ez nálam az egyéves szindróma. Amikor már (újabb)egy éve szoptatok nem csökkenő időtartamban, amikor túl vagyok a nálunk menetrendszerű kapcsolati válságon, a testem kezd felhagyni a válságműködéssel - túl a traumán tehát, de nem szűnő testi kontaktusban valamelyik gyerekemmel, mindig előáll a helyzet, hogy csak merengek és szolgáltatok, merengek és szolgáltatok...
Egy darabig még nyúlnak az ember után, de amikor a facebook is ledobott, a telefon csak csörgött, csörgött, az adópapírokat csak meg kellene keresni, csak meg kellene keresni, a Kistesó csak zúz, és zúz, és már a telefon sem cseng, mert bedobta a wc-be, na, akkor felhagyok a csatornák tisztogatásával.
Különben sem voltam elégedett magammal egy ideje. Már régóta erőből ment a kommunikáció.
A belső emigrációban aztán nagy örömömre először csak újra megnyílt a szemem, ami otthonosan érdekesnek láttatja a világot, majd bekapcsolódott a belső narrátorom is, és kezdetem élvezni a filmet. Amikor már megálltam egy-egy jó mondatnál, akkor tudtam, hogy hamarosan megint fogok tudni írni. Főleg amikor lefotóztam a készülő újkrumplit.
Megint szétválasztózom (lásd 90 napos diéta). Azt nem írhatom, hogy diétázom, mert olyan jókat, és emiatt olyan sokat eszem, hogy ettől biztos nem fogok lefogyni. A következő fogást azért osztom meg veletek, mert miután befaltam, én olyan, de olyan boldog voltam!
Egyébként könnyű, idényszerű ételről van szó, tehát most vagy soha, vagy jövőre:
Spenótos-fokhagymás újkrumpli (és szuperfinom humuszt ettem hozzá)
Az újkrumplit kis olajon elkezdem párolni. Az elején hagyom, hogy odakapjon, aztán ha kell, egy kicsit fedő alatt puhítom tovább. Végül fedő nélkül hagyom elérni a tökéletes állagot. Ekkor kicsit megsózom, és rádobom a mosott, friss spenótleveleket. Átforgatom a krumplival, épp csak míg egy picit összetöpped. Akkor ráreszelem/nyomom a fokhagymát, összekeverem, és kész is.
Humussszal ettem, abbahagyhatatlan volt.
Kedves Olvasók, újra színreléptem! Csak reménykedem, hogy egy cseppet hiányoztam, ha nem is annyira, mint Lotténak és Fakirmának, ugye.
Még kicsit hunyorgok a rivaldafénytől. Előrebocsátom, nagy mondanivaló nem is várható (egyelőre), debütáló posztom csúcspontja várhatóan a recept lesz. Különben, épp olyan most írni, mint levetkőzni az első kánikulára. Tegnap átestem az első ujjatlanos napon, ami szerencsére elég vidám volt ahhoz, hogy feledtesse a kő alatt nőtt fű jellegű karjaimat. (Húúú, Irma, most elfogadnám a súlyzóval töltött óráid méltányos hányadát - bakker még ebben is tücsök vagyok, a hangyák télen kondiznak, hogy nyáron gyűjtögethessenek.)
 |
| Amikor rádobtam a friss spenótot |
Távolmaradásom alatt egyébként nem éreztem magam olyan rosszul, csak bedugultak azok a csatornáim, amelyek a családot belül megkerülve vezetnek ki a külvilágba. Ez nálam az egyéves szindróma. Amikor már (újabb)egy éve szoptatok nem csökkenő időtartamban, amikor túl vagyok a nálunk menetrendszerű kapcsolati válságon, a testem kezd felhagyni a válságműködéssel - túl a traumán tehát, de nem szűnő testi kontaktusban valamelyik gyerekemmel, mindig előáll a helyzet, hogy csak merengek és szolgáltatok, merengek és szolgáltatok...
Egy darabig még nyúlnak az ember után, de amikor a facebook is ledobott, a telefon csak csörgött, csörgött, az adópapírokat csak meg kellene keresni, csak meg kellene keresni, a Kistesó csak zúz, és zúz, és már a telefon sem cseng, mert bedobta a wc-be, na, akkor felhagyok a csatornák tisztogatásával.
Különben sem voltam elégedett magammal egy ideje. Már régóta erőből ment a kommunikáció.
A belső emigrációban aztán nagy örömömre először csak újra megnyílt a szemem, ami otthonosan érdekesnek láttatja a világot, majd bekapcsolódott a belső narrátorom is, és kezdetem élvezni a filmet. Amikor már megálltam egy-egy jó mondatnál, akkor tudtam, hogy hamarosan megint fogok tudni írni. Főleg amikor lefotóztam a készülő újkrumplit.
Megint szétválasztózom (lásd 90 napos diéta). Azt nem írhatom, hogy diétázom, mert olyan jókat, és emiatt olyan sokat eszem, hogy ettől biztos nem fogok lefogyni. A következő fogást azért osztom meg veletek, mert miután befaltam, én olyan, de olyan boldog voltam!
Egyébként könnyű, idényszerű ételről van szó, tehát most vagy soha, vagy jövőre:
Spenótos-fokhagymás újkrumpli (és szuperfinom humuszt ettem hozzá)
Az újkrumplit kis olajon elkezdem párolni. Az elején hagyom, hogy odakapjon, aztán ha kell, egy kicsit fedő alatt puhítom tovább. Végül fedő nélkül hagyom elérni a tökéletes állagot. Ekkor kicsit megsózom, és rádobom a mosott, friss spenótleveleket. Átforgatom a krumplival, épp csak míg egy picit összetöpped. Akkor ráreszelem/nyomom a fokhagymát, összekeverem, és kész is.
Humussszal ettem, abbahagyhatatlan volt.
 |
Kedves Szofi! Végre-végre! Már aggódtam.
VálaszTörlésJó elnevezés az egyéves szindróma, akkor én is ebben szenvedek, igaz, a 2 éves gyerekkel. De a szopi-depi stb leírás stimmel. :)
VálaszTörlésa krumpli nagyon jól néz ki, ki fogom próbálni,csak azt sajnálom, hogy szabadföldön a krumpli és a spenót nem érik egyszerre. De majd ősszel,amikor megint lesz spenót és már nem olyan új krumpli,akkor feltétlenül megkostolom!El is mentettem az írásodat,el ne felejtsem!
Adri
Kedves Ribizli, ez jólesik!
VálaszTörlésAdri, tényleg csaltam, ez a spenót sem a piacról van...
Hiányoztál, Szofi! Nálam 3. gyerek utáni kimerültségnek nevezném a szindrómát, és ebből épp a Ti írásaitok jelentik az egyik kiutat. Remek dolog a nap egyetlen nyugisabb szoptatása alatt, az esti csendben Titeket olvasni, és bármelyikőtök tűnik el kis időre, mindig hiányzik a hangja.
VálaszTörlésEszter
Köszi Eszter, olyan jó hallani, hogy nem csak a közönyös éter nyeli el a mondatokat. Nekem is nagy szükségem van erre a kis közösség-érzésre, ami egy két hozzászólástól túlnő a virtualitáson, egy nőnek nem akadály egy kis képzelettel társaságban érezni magát. Egyes vonalak végén szuszogó gyerekcsapatokkal a háttérben :)
VálaszTörlés