Azon a reggelen, amikor Kisszendvics könnyes szemmel belengette a zsebpénzét,
Ennyi elég lesz a
fuvardíjra?
döntöttem: véget
vetek a Biciklivel kontra autóval menjünk ma iskolába? cím alatt futó
nagy sikerű társasjátéknak. Sok csatát vesztettem, eljött az idő, hogy a háborút megnyerjem,
rakd el a nyüves pénzed, pakold fel a feneked a biciklire, holnaptól pedig egyedül közlekedsz
BKV-val!
A köldökzsinór brutális elvágása traumatikus
következményekkel jár mindkét fél életében. A gyerek ezentúl a túlzsúfolt külvárosi buszon ismerkedik az élet árnyékos oldalával, az anyát pedig lelkiismeret furdalás emészti halálos közlekedési
balesetek, szervkereskedő maffiák és cukrosbácsik vízióinak formájában. Az új családi játéknak nem csak a napjában többször elveszthető diákbérlet, hanem a mobiltelefon is nélkülözhetetlen kelléke. Mai modernizált világunkban az ősi anya-para sokat veszít élvezeti értékéből, ha nem szerepel benne a gyerek által baszik felvenni telefon.
Nyitólépésként Szendvicsgyerekkel elindultunk a mobilszolgáltatókhoz beszerezni egy új készüléket,
(ne kúrd fel az agyadat mama, azt a régi elveszett/lenyúlt/odaajándékozódott/kinyiffant/megsemmisült/soha nem is létezett mobilomat egyébként is már ezer éve használtam).
A vásárlás meglepetéseket tartogatott számomra. No nem fiam elgyötört arcocskáján ámultam el,
te se gondolhatod komolyan, hogy a leggagyibbat veszed meg, ami semmire se jó, csak telefonálásra!
nonszensz ilyen telefonnal iskolába járni!
antiajándék. nagyon köszönöm mama!
Az első üzletben a legolcsóbb telefon 7000 forintba került. Mármint a doboza, mert a kütyünek nyoma veszett. Másik nem volt. De majd elvileg lesz. Viszont egészen biztosan van 18.000 forintért, több színben is.
A második boltban gondoltak a csórókra is. A legolcsóbb ára 6000 forint volt. Az utolsót épp az imént vitték el, szerencsére dobozostul. Helyette ajánlottak 7000-ért egy kicsit jobb készüléket. Pink színben. Akkora állat még én sem vagyok, hogy rózsaszínű telefont vegyek a kamaszfiamnak, esküszöm, rábólintottam volna a kilencezres feketére, ha éppen nincs belőle ideiglenes készlethiány. A következő tizensokezer forintos megvételét viszont konokul megtagadtam.
A harmadik szolgáltatónál szóba se álltak velünk, nem létezett olyan kütyü, ami alku tárgyát képezhette volna.
A negyedik helyen megtaláltuk az első boltban árválkodó üres doboz lakóját, az eladó kuncogva nyomta könnyes szemű fiam kezébe,
nem olyan vacak, még egy kígyós játékot is találsz rajta!
Értem én, hogy a korral haladni kell, és azt is tudom, hogy ha a készüléket
előfizetéssel,
hűségnyilatkozattal,
részletfizetéssel,
csaknekemcsakmost kedvezményes tarifacsomaggal
veszem,
akkor kapkodhatom a fejemet a hatalmas választék láttán.
Ha azonban akkora barom vagyok, hogy egy kutyaközönséges telefont szeretnék vásárolni, akkor meg is érdemlem, hogy
égjek az eladók lenéző tekintete előtt,
lejárjam a lábam egy rohadt készülékért,
és hebegjek a fiam előtt, miért tartom zombiságnak egy pedagógus átlagfizetéséért mobilt vásárolni.
És közben agyalok ezerrel, basszus lehet, én zombisodtam el. Legalább is abban az országban, ahol szánalmas barom vagyok, ha nem az okostelefonomon nyávogok azért, mert
drága az iskolakezdés,
két hét alatt szétmegy a tizenkétezres tornacipő,
rohad a gazdaság,
nincs miből törleszteni a hitelt,
már megint emelik a cukor árát,
nő a munkanélküliség,
csökkennek a segélyek,
és felelőtlen hülye az, aki gyereket vállal ebben a nagy szegénységben.
Ebben a pillanatban hívott Szendvicsgyerek osztálytársnője: a fiam azt üzeni, elment a KFC-be a haverjaival, majd valamikor hazajön, és ne aggódjak, a telefonja azért nem működik, mert valamiért a PUK kódot kéri a készülék.
Legalább nem veszett még el. Mármint a telefon.
A PUK kódot nyilván nem fogjuk megtalálni.
De jó pénzért nyilván elárulja nekünk a szolgáltató.
Csak azért, hogy a hétfői napom is aggodalmaskodással induljon, ha a fiam éppen baszik felvenni az elveszett, lenyúlt, odaajándékozódott, kinyiffant, megsemmisült, soha nem is létezett mobiltelefont, amit már úgyiskét hete ezer éve használt.
Azt pedig majd legközelebb írom meg, miként csináltam magamból teljes idiótát azon a délutánon, amikor a gagyitelefon mellett beszereztem egy GPS készüléket. Meg egy MP3 lejátszót.
Most pedig visszahívom azt a nagyon kedves kislányt a bizonyára nagyon okos okostelefonján, hogy megüzenjem a fiamnak, várjon meg a KFC-ben, érte megyek autóval.
Hétfőtől pedig - ha esik, ha fúj - ismét biciklivel járunk közösen az iskolába.
Na jó, csak vicceltem. Autóval. Mert ki mondta, hogy egy háborút mindig meg kell nyerni?
Nyitólépésként Szendvicsgyerekkel elindultunk a mobilszolgáltatókhoz beszerezni egy új készüléket,
(ne kúrd fel az agyadat mama, azt a régi elveszett/lenyúlt/odaajándékozódott/kinyiffant/megsemmisült/soha nem is létezett mobilomat egyébként is már ezer éve használtam).
A vásárlás meglepetéseket tartogatott számomra. No nem fiam elgyötört arcocskáján ámultam el,
te se gondolhatod komolyan, hogy a leggagyibbat veszed meg, ami semmire se jó, csak telefonálásra!
nonszensz ilyen telefonnal iskolába járni!
antiajándék. nagyon köszönöm mama!
Az első üzletben a legolcsóbb telefon 7000 forintba került. Mármint a doboza, mert a kütyünek nyoma veszett. Másik nem volt. De majd elvileg lesz. Viszont egészen biztosan van 18.000 forintért, több színben is.
A második boltban gondoltak a csórókra is. A legolcsóbb ára 6000 forint volt. Az utolsót épp az imént vitték el, szerencsére dobozostul. Helyette ajánlottak 7000-ért egy kicsit jobb készüléket. Pink színben. Akkora állat még én sem vagyok, hogy rózsaszínű telefont vegyek a kamaszfiamnak, esküszöm, rábólintottam volna a kilencezres feketére, ha éppen nincs belőle ideiglenes készlethiány. A következő tizensokezer forintos megvételét viszont konokul megtagadtam.
A harmadik szolgáltatónál szóba se álltak velünk, nem létezett olyan kütyü, ami alku tárgyát képezhette volna.
A negyedik helyen megtaláltuk az első boltban árválkodó üres doboz lakóját, az eladó kuncogva nyomta könnyes szemű fiam kezébe,
nem olyan vacak, még egy kígyós játékot is találsz rajta!
Értem én, hogy a korral haladni kell, és azt is tudom, hogy ha a készüléket
előfizetéssel,
hűségnyilatkozattal,
részletfizetéssel,
csaknekemcsakmost kedvezményes tarifacsomaggal
veszem,
akkor kapkodhatom a fejemet a hatalmas választék láttán.
Ha azonban akkora barom vagyok, hogy egy kutyaközönséges telefont szeretnék vásárolni, akkor meg is érdemlem, hogy
égjek az eladók lenéző tekintete előtt,
lejárjam a lábam egy rohadt készülékért,
és hebegjek a fiam előtt, miért tartom zombiságnak egy pedagógus átlagfizetéséért mobilt vásárolni.
És közben agyalok ezerrel, basszus lehet, én zombisodtam el. Legalább is abban az országban, ahol szánalmas barom vagyok, ha nem az okostelefonomon nyávogok azért, mert
drága az iskolakezdés,
két hét alatt szétmegy a tizenkétezres tornacipő,
rohad a gazdaság,
nincs miből törleszteni a hitelt,
már megint emelik a cukor árát,
nő a munkanélküliség,
csökkennek a segélyek,
és felelőtlen hülye az, aki gyereket vállal ebben a nagy szegénységben.
Ebben a pillanatban hívott Szendvicsgyerek osztálytársnője: a fiam azt üzeni, elment a KFC-be a haverjaival, majd valamikor hazajön, és ne aggódjak, a telefonja azért nem működik, mert valamiért a PUK kódot kéri a készülék.
Legalább nem veszett még el. Mármint a telefon.
A PUK kódot nyilván nem fogjuk megtalálni.
De jó pénzért nyilván elárulja nekünk a szolgáltató.
Csak azért, hogy a hétfői napom is aggodalmaskodással induljon, ha a fiam éppen baszik felvenni az elveszett, lenyúlt, odaajándékozódott, kinyiffant, megsemmisült, soha nem is létezett mobiltelefont, amit már úgyis
Azt pedig majd legközelebb írom meg, miként csináltam magamból teljes idiótát azon a délutánon, amikor a gagyitelefon mellett beszereztem egy GPS készüléket. Meg egy MP3 lejátszót.
Most pedig visszahívom azt a nagyon kedves kislányt a bizonyára nagyon okos okostelefonján, hogy megüzenjem a fiamnak, várjon meg a KFC-ben, érte megyek autóval.
Hétfőtől pedig - ha esik, ha fúj - ismét biciklivel járunk közösen az iskolába.
Na jó, csak vicceltem. Autóval. Mert ki mondta, hogy egy háborút mindig meg kell nyerni?
Ha a GPS helyett a telefonnal kapcsolatban kéred ki a véleményemet, elmondtam volna h a mobil gagyiságával exponenciálisan csökken az esély arra h elérhető legyen rajta.
VálaszTörlésIgen, igen!!!
VálaszTörlésAz egyetlen hervadt érvem a gagyi telefon mellett az volt, hogy legalább nem ütnek le érte az aluljáróban. Lehurrogtak.
Kriszta
Nálunk a férjnek gagyitelefonja van,de ez nem befolyásolja az elérhetőségét. Az Aldiban kell egyébként megvenni, legalábbis a Telenorost.
VálaszTörlésÍgy, hogy nincs kamaszgyerekem (hi-hi) azt mondom, hogy ha elvesztős gyereknek nem vennék kicsit drágát se, csak az egyszerűt. Azt majd meglátjuk.
Szofi, gratulálok, nem mindenki dicsekedhet azzal h a férje meghaladja egy kamasz szellemi színvonalát :D
VálaszTörlésHát, kinek mi jut, ugye. Nem érdem.
VálaszTörlés
VálaszTörlésSzerintem kifejezetten férfias, ha egy férfi nem túl igényes telefon ügyben. Nekem mindig annyira taszító, mikor egy férfi pötyörög és a gépeit buherálja. Még egy nő hagyján :)
Amúgy nekem őskövületem van, úgyhogy nem vagyok mérvadó és valószínűleg nem tudnám Fakirma fiát sem meggyőzni az egyszerűség dicséretével.
Réka
Én azt mondtam a fiamnak, hogy ha előáll egy ütős érvvel, miért kell neki drága telefon, akkor Karácsonyra megkapja. Nem gondolkodott sokáig: "Mama, ha két jó telefont veszel, akkor mindig be tudod mérni, éppen hol vagyok, mert van rajta nyomkövető".
VálaszTörlés