Terek, helyek

Szerző: Lotte  

Nem tudom, más is így van-e ezzel, de nekünk egy új város "bekebelezése" mindig egy kiválasztott hellyel válik élő valósággá. Valami irracionális kötődés vagy a vak véletlen rendre elénk hoz egy helyet, ahol - ha néhány napra is - törzsvendégek lehetünk. Így esett ez most is, a tömegtől hullámzó Piazza Bra-n, a veronai Aréna tőszomszédságában.
Az első este ide, a teret övező etetőhelyek egyikébe, az Emanuel étterembe vetett minket a jósors, s a kedves és fanyar humorú moldáv felszolgálónő harmadik este már kérdés nélkül hozta nekünk a kis üveg Proseccot és a jéghideg fehérbort.
Megmutattuk egymásnak gyerekeink fényképét, tört angolsággal futó barátságot kötöttünk. Még a "kelet-európai-tudat", a közös történelmi sors egy kis tudás-szilánkját is felidéztük: együtt énekeltük a "pá ulícam hágyíla...." kezdetű örökbecsű orosz dalocskát, miközben - afféle baráti gesztusként- immár dupla adag olívabogyót kaptunk az italunk mellé.

Nem vagyunk következetesek, az olasz "Fast food"
 is megvolt egy határszéli McDonald's-ban

A többi hely számunkra megszűnt, sőt, szinte sajnálattal néztük azokat a "becsapott" turistákat, akiket megtévesztettek más pizzériák.
Bezzeg, a mi helyünk! A Slow Food mozgalom, a komótos, igényes étkezés helyi apostola, a könnyed elegancia színtere - no ez egészen más!
Egy efféle darabka otthonosságtól, e rövid életű megszokástól lopta magát Verona a szívünkbe. Nektek vannak hasonló "helyeitek" a nagyvilágban?