Szerző: Lotte
Az elmúlt napokban számtalan fórumon olvashattunk az "államilag támogatott csajozásról". Úgy tűnik, a valóság továbbra sem izgatja az erről cikkezőket, nem akarják megérteni, hogy az ominózus táncos bulik nem 10 milliárd, hanem 10 millió forintból valósulnak majd meg (végülis "csak" három nulla hibádzik!), ráadásul nem egyetlen helyszínen, hanem az ország tíz pontján. Mire is lesz elég mindez? Meglátjuk.
De nem is maga az egyszeri kezdeményezés a lényeg - a rozsdásodó időkerékre jóval több pénzt dobtak ki, aztán még csúfoskodhat is működésképtelenül a város közepén -, sokkalta fontosabb a probléma, amire így vagy úgy (ízlések és pofonok) reflektál a kormányzat.
A friss népszámlálási adatokból ugyanis kiderül: nő a fiatalok körében az egyedülállók száma. Ők azok, akik így, "egyedülállóként" definiálják magukat, s ha van is kapcsolatuk, akkor is egyedül élnek. Pongrátz Tiborné, a Népességkutató Intézet igazgatóhelyettese a Magyar Nemzetben elemezte a változásokat, amelyek egyik lényeges pontja, hogy egyre nő az egyszemélyes háztartások aránya a magyar népességen belül. A harminc éven aluli férfiak 90%-a, míg a nők 88%-a egyedülálló. Az ifjúságkutatások szerint a 15-29 éves korosztálynak 2000-ben 77, 2004-ben már 80, s 2008-ban pedig immár 84%-a mondta magáról, hogy egyedülálló. A gyorsan emelkedő tendencia tehát nyilvánvaló. De vajon miért terjed ilyen ütemben a magány?
A demográfus szakember szerint mindez - egyelőre - nem tudatos választás eredménye, mert az egyedüllét továbbra sem tartozik a vágyott életformák közé. (A tudatos gyermektelenség már nem ilyen ritka, Németországban például a fiatal nők 30%-át is érinti.) Az egyedüllét élethelyzetébe inkább csak belecsúsznak a fiatalok. Innen kilábalni azonban az idő előrehaladtával egyre nehezebb, s kihat a későbbi életre. (Ha találnak is majd párt, de például jelentősen kitolódik a házasságkötés és gyermekvállalás ideje, lehet, hogy a vágyott több gyermekből csak egy, vagy egy sem születik meg.) Ha az iskolában vagy a munkahelyen nem alakulnak ki párkapcsolatok, jelentősen szűkül a lehetősége annak, hogy párt találjanak maguknak a fiúk és lányok.
Ugyanakkor számtalan lehetőség lenne az ismerkedésre az internetes párkereső oldalaktól a különböző szabadidős tevékenységekbe való bekapcsolódáson keresztül. Valami mégis hibádzik! Bizonyos fiatal csoportok, jellemzően a felsőfokú oktatásból kikerülők sokkal erősebben koncentrálnak a karrierépítésre, a munkahely megszerzésre vagy megtartásra, mint valaha. Ez is szívja az energiákat, s elveszi a figyelmet a magánéleti boldogság keresgélése elől: a munka egyszerűen "bemászik az intim szférába".
De lássuk, mit gondolnak erről az érintettek a neten? A "Miért van manapság annyi magányos fiatal?" topicra a következő válaszokat írták a netezők:
"Mert mindenki a gép előtt ül, ahelyett, hogy felemelné a seggét és ismerkedne."
" félnek kezdeményezni :D"
"Én is hívtam régen embereket találkozni, de lusták voltak jönni. Manapság már csak jó ha Face-en beszélgetünk.""Mert a fiatal lányoknak a huszonévesek kellenek. Így a fiúk jobb híján várnak, míg ők lesznek huszonévesek. Persze ez kiegyenlítődik, hiszen 30 feletti nő már nem nagyon kell senkinek. A férfi viszont teljesen vállalható 40 éves korig, sőt ha sikeres akár még tovább is."
"Nekem már voltak barátnőim, és igazából egyik kapcsolat sem sült el túl jól, de sebaj,amióta szingli vagyok, kedvemre flörtölgethetek azzal, akivel akarok, nem mondja meg senki, h mit csináljak, imádok szingli lenni... ami persze nem jelenti azt, h ne csajoznék!;)))"
"Mindig is ennyi magányos ember volt. Csak annyi változott, hogy itt és hasonló helyeken tudnak írogatni."
"Elvben az internet megkönnyítette a kommunikációt, gyakorlatban viszont az emberek távolabb kerültek egymástól."
És szerintetek? Vajon miért terjed a magány?
 |
| Magány ellen küzdő egyetemisták kapcsolatépítése Debrecenben |
De nem is maga az egyszeri kezdeményezés a lényeg - a rozsdásodó időkerékre jóval több pénzt dobtak ki, aztán még csúfoskodhat is működésképtelenül a város közepén -, sokkalta fontosabb a probléma, amire így vagy úgy (ízlések és pofonok) reflektál a kormányzat.
A friss népszámlálási adatokból ugyanis kiderül: nő a fiatalok körében az egyedülállók száma. Ők azok, akik így, "egyedülállóként" definiálják magukat, s ha van is kapcsolatuk, akkor is egyedül élnek. Pongrátz Tiborné, a Népességkutató Intézet igazgatóhelyettese a Magyar Nemzetben elemezte a változásokat, amelyek egyik lényeges pontja, hogy egyre nő az egyszemélyes háztartások aránya a magyar népességen belül. A harminc éven aluli férfiak 90%-a, míg a nők 88%-a egyedülálló. Az ifjúságkutatások szerint a 15-29 éves korosztálynak 2000-ben 77, 2004-ben már 80, s 2008-ban pedig immár 84%-a mondta magáról, hogy egyedülálló. A gyorsan emelkedő tendencia tehát nyilvánvaló. De vajon miért terjed ilyen ütemben a magány?
A demográfus szakember szerint mindez - egyelőre - nem tudatos választás eredménye, mert az egyedüllét továbbra sem tartozik a vágyott életformák közé. (A tudatos gyermektelenség már nem ilyen ritka, Németországban például a fiatal nők 30%-át is érinti.) Az egyedüllét élethelyzetébe inkább csak belecsúsznak a fiatalok. Innen kilábalni azonban az idő előrehaladtával egyre nehezebb, s kihat a későbbi életre. (Ha találnak is majd párt, de például jelentősen kitolódik a házasságkötés és gyermekvállalás ideje, lehet, hogy a vágyott több gyermekből csak egy, vagy egy sem születik meg.) Ha az iskolában vagy a munkahelyen nem alakulnak ki párkapcsolatok, jelentősen szűkül a lehetősége annak, hogy párt találjanak maguknak a fiúk és lányok.
Ugyanakkor számtalan lehetőség lenne az ismerkedésre az internetes párkereső oldalaktól a különböző szabadidős tevékenységekbe való bekapcsolódáson keresztül. Valami mégis hibádzik! Bizonyos fiatal csoportok, jellemzően a felsőfokú oktatásból kikerülők sokkal erősebben koncentrálnak a karrierépítésre, a munkahely megszerzésre vagy megtartásra, mint valaha. Ez is szívja az energiákat, s elveszi a figyelmet a magánéleti boldogság keresgélése elől: a munka egyszerűen "bemászik az intim szférába".
De lássuk, mit gondolnak erről az érintettek a neten? A "Miért van manapság annyi magányos fiatal?" topicra a következő válaszokat írták a netezők:
"Mert mindenki a gép előtt ül, ahelyett, hogy felemelné a seggét és ismerkedne."
" félnek kezdeményezni :D"
"Én is hívtam régen embereket találkozni, de lusták voltak jönni. Manapság már csak jó ha Face-en beszélgetünk.""Mert a fiatal lányoknak a huszonévesek kellenek. Így a fiúk jobb híján várnak, míg ők lesznek huszonévesek. Persze ez kiegyenlítődik, hiszen 30 feletti nő már nem nagyon kell senkinek. A férfi viszont teljesen vállalható 40 éves korig, sőt ha sikeres akár még tovább is."
"Nekem már voltak barátnőim, és igazából egyik kapcsolat sem sült el túl jól, de sebaj,amióta szingli vagyok, kedvemre flörtölgethetek azzal, akivel akarok, nem mondja meg senki, h mit csináljak, imádok szingli lenni... ami persze nem jelenti azt, h ne csajoznék!;)))"
"Mindig is ennyi magányos ember volt. Csak annyi változott, hogy itt és hasonló helyeken tudnak írogatni."
"Elvben az internet megkönnyítette a kommunikációt, gyakorlatban viszont az emberek távolabb kerültek egymástól."
És szerintetek? Vajon miért terjed a magány?
Fogalmam sincs mi az oka, de az internet sztem nem, mert egyrészt igaz h otthon tartja az embereket, másrészt elő is mozdítja az ismerkedést, sokaknak könnyebb megnyílni a virtuális világban, és ha már közelebb került a másikhoz, akkor a való életben is hajlandó találkozni vele. (Az persze más kérdés h könnyen okozhat csalódást ha kiderült h a "netes személyiség" nem fedi a valóságosat...) Konkrét példát is tudok arra h egy harmincvalahány évig vénkisasszonyként élő, reménytelennek tűnő ember így talált párt.
VálaszTörlésA bátyám és a felesége is neten ismerkedtek meg. Most várják a kisbabájukat. Valóban lehet segítség, de nyilván más felfogásban is használható ez a felület. Az biztos, ha valaki sokáig maga él (szintén több életbéli példám van rá) és nem kell alkalmazkodnia senkihez, az idő múlásával ez egyre nehezebb: rigolyásodunk, becsontosodunk. Talán ezért nem kéne kihagyni a rugalmasabb időszakot a párkeresgélésnél.
VálaszTörlésSaját benyomásaim: amikor legalkalmasabb a közeg párválasztásra, akkor még korainak tartják az elköteleződést, de azért mégis "mindenen" túlvannak, vagy éppen "semmin". Aztán akkor mennek szét, amikor pont együtt kellene maradniuk. 20 évesen túl vannak akár több összeköltözésen, amikor még nem kellene, aztán kiszabadulnak élni, de nincs hova. Meg rendes barátok, társaság sincs sokszor, csak "vadászós" bulitársaság.
VálaszTörlésAztán a második egyetemet Pesten végeztem, már többnyire nálam eggyel fiatalabbak közt, hát ott meg mindenki eltűnt az előadások után, simán ki lehetett volna húzni 5 évet, hogy egy-két technikai megbeszélésen kívül nincs kontakt senkivel. Egy kicsit csúnyább, kicsit zárkózottabb embernek halál.
Egyik vesszőparipám, hogy a kb 20 éves korig tartó időszak van nagyon eltolva, mert az amellett, hogy a nagy szerelmek korszaka, de a nagy barátságok korszaka is. A szerelemnek akkor még nem kellene miniházasságba torkollni, akkor kellene még szabadnak maradni, és csak "járni". Az az a korszak, mikor a barátokon és kalandokon keresztül az ember megismeri önmagát, és feltölti, fejleszti, színesíti a személyiségét. (szubjektív: nem lenne annyi unatkozó, unalmas ember)
Na igen. Van, hogy egész hétvégéket töltök úgy, hogy senkihez nem szólok, és hozzám se szól senki. Felkelek, eszek, edzek, eszek, nézem a meccseket és jön a hétfő. Néha elgondolkodom, hogy, jó ez így? Ijesztő eredményre jutok: JÓ! Persze biztos van az a Nő, aki ki tudna mozdítani ebből a sablonosan egyhangú, nyugodt világomból, de nem is keresem! Én sem így terveztem az életem. Azt hittem az ezredfordulóra már apa leszek. Nem lettem, de még mindíg jobb, mint elváltan várni az apukás hétvégeket! Na abba tuti belepusztulnék! Már ami engem illet...:-)
VálaszTörlésCsak még egy gondolat az elözőekhez: A szerelemhez szerencse is kell! Vagy Isteni segítség. (ha így jobban hangzik) Mert szerelem nélkül nem érdemes, és nem is lehet elkezdeni családot tervezni!
VálaszTörlés