Szerző: Lotte
Babyhaler, Ventolin, szteroid kúp, hideg párásítás, bekészített kórházi kis csomag az előszobában és átalvatlan éjszakák hosszú-hosszú sora...
A téli szezon első betegséghulláma zajlik le nálunk, s felrémlett - a "nemszeretem" dolgok tárházába magamban mélyre süllyesztett - emlék: az évekig tartó időszak, mikor egyik betegségből a másikba estek a kicsik, s örök készenlétben állt minden fellelhető eszköz, mellyel próbáltuk valahogy elkerülni a kórházat.
Szörnyű érzés egy szülőnek, ha beteg a gyereke, még nyomorultabb, ha azt látja, ziháló kis mellkasával kapkod a levegő után. Az első egy-két eset után, amik borítékolhatóan a kórházban végződnek, némileg felvértezheti magát (eszközökkel és ismerettel) egy asztmás vagy kruppos csemete családja, mégsem lehet megszokni a fulladásos tüneteket.
Nálunk mindkét műfajból kijutott: a fiúk apukájuktól aszmatikus hajlamot örököltek (ilyenkor a kilégzés nehezített), a kislány tőlem kruppot kapott örökül (ilyenkor a kutyaugatáshoz hasonló köhögés mellett a belégzéssel van a gond).
A két rémség között a közös nevező, hogy az éjszakák különösen cudarok: folyamatos Salvus vizes párologtatás (a matrózoknak a tenger sója marja ki a zubbonyát, nálunk a Salvus víz okozott maradandó sérüléseket a hajópadlón), hideg levegő, nyitott ablakok, fújás, szívás, gyógyszerezés. S az örök kétség és készenléti állapot: mikor öltözzünk és induljunk a kórházba?
Ha csak egy mód van rá, mindenki igyekszik elkerülni az intézményes gyógyító ellátást. Emlékszem, úgy négy éve lehetett, hogy a középső fiúcskával már tarthatatlanná vált az állapot, s öt napos kórházi kezelésre szorult. Kegyetlen volt neki is, nekem is. Épp Karácsony közeledett, benne volt a pakliban, hogy ott ér minket az ünnep, de szerencsére még előtte kijutottunk, sőt egy teljes napom is maradt felkészülni. Szenteste a gyertyagyújtásnál úgy tűnt, végre tényleg ünnepelhetünk. Mikor aztán meggyújtottuk a gyertyákat, a Mennyből az angyal alatt sugárban hányni kezdett szegény tüdőgyulladásából kigyógyult fiúnk. Ugyanis a kórházból egy makacs Rota-vírus is érkezett a karácsonyfa alá... Másnap már újra "odabent" voltunk, ünnepi ebéd helyett infúziót kaptak a gyerekek.
Cseppet sem egyedi történetek, bizonyára sokatoknak vannak hasonló esetei. Ezzel a bejegyzéssel is csak az volt a célom, hogy erősítsük egymást lélekben: a végtelennek tűnő, aggodalommal teli éjszakák egyszer ritkulnak majd, s bizakodhatunk, hogy néhány év alatt túl leszünk a nehezén.
Akinek mindezek hallatán azonnal görcsbe rándul a gyomra, na, ők azok a szülők, akiknek gyerkőceinél egy kis baci vagy vírus benyalása nem a szokásos, nyűgös kellemetlenség csupán, hanem a megfázásos tünetek pusztán járulékos (apróbb) problémák a kísérő fulladásos kórképpel járó bajok oldalán.
A téli szezon első betegséghulláma zajlik le nálunk, s felrémlett - a "nemszeretem" dolgok tárházába magamban mélyre süllyesztett - emlék: az évekig tartó időszak, mikor egyik betegségből a másikba estek a kicsik, s örök készenlétben állt minden fellelhető eszköz, mellyel próbáltuk valahogy elkerülni a kórházat.Szörnyű érzés egy szülőnek, ha beteg a gyereke, még nyomorultabb, ha azt látja, ziháló kis mellkasával kapkod a levegő után. Az első egy-két eset után, amik borítékolhatóan a kórházban végződnek, némileg felvértezheti magát (eszközökkel és ismerettel) egy asztmás vagy kruppos csemete családja, mégsem lehet megszokni a fulladásos tüneteket.
Nálunk mindkét műfajból kijutott: a fiúk apukájuktól aszmatikus hajlamot örököltek (ilyenkor a kilégzés nehezített), a kislány tőlem kruppot kapott örökül (ilyenkor a kutyaugatáshoz hasonló köhögés mellett a belégzéssel van a gond).
A két rémség között a közös nevező, hogy az éjszakák különösen cudarok: folyamatos Salvus vizes párologtatás (a matrózoknak a tenger sója marja ki a zubbonyát, nálunk a Salvus víz okozott maradandó sérüléseket a hajópadlón), hideg levegő, nyitott ablakok, fújás, szívás, gyógyszerezés. S az örök kétség és készenléti állapot: mikor öltözzünk és induljunk a kórházba?
Ha csak egy mód van rá, mindenki igyekszik elkerülni az intézményes gyógyító ellátást. Emlékszem, úgy négy éve lehetett, hogy a középső fiúcskával már tarthatatlanná vált az állapot, s öt napos kórházi kezelésre szorult. Kegyetlen volt neki is, nekem is. Épp Karácsony közeledett, benne volt a pakliban, hogy ott ér minket az ünnep, de szerencsére még előtte kijutottunk, sőt egy teljes napom is maradt felkészülni. Szenteste a gyertyagyújtásnál úgy tűnt, végre tényleg ünnepelhetünk. Mikor aztán meggyújtottuk a gyertyákat, a Mennyből az angyal alatt sugárban hányni kezdett szegény tüdőgyulladásából kigyógyult fiúnk. Ugyanis a kórházból egy makacs Rota-vírus is érkezett a karácsonyfa alá... Másnap már újra "odabent" voltunk, ünnepi ebéd helyett infúziót kaptak a gyerekek.
Cseppet sem egyedi történetek, bizonyára sokatoknak vannak hasonló esetei. Ezzel a bejegyzéssel is csak az volt a célom, hogy erősítsük egymást lélekben: a végtelennek tűnő, aggodalommal teli éjszakák egyszer ritkulnak majd, s bizakodhatunk, hogy néhány év alatt túl leszünk a nehezén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése