Kamaszkarácsony

Szerző: FiloSzofi

 A bejegyzést cronopia6szörnyei illusztrálják

Ha van a családotokban kamasz gyerek, akkor - mint minden - a karácsony is egy kicsit bonyolultabbá válik.

Tulajdonképpen égbekiáltó igazságtalanság, ahogy a kicsik elviszik a karácsonyt, pedig az mindenkinek jár. Annak is, akinek nem az a csúcs, hogy anyával mézeskalács-figurákat díszít, annak is, aki nem süt-főz 10-20 személyre; és annak is, aki már nem tud hazacipelni egy karácsonyfát. De most maradjunk a kamaszoknál.

Nekem még nincs kamasz gyerekem, csak a természetes állapotukban is csodaváró kicsik, mégis azzal fecsérlem az időmet, hogy a kínos karácsonyi emlékeket bányászom elő a fejemből..

Arra nem emlékszem, gondoltam-e Jézusra, és arra, miért akkora öröm, hogy megszületett. Kicsit belepte a gondolataimban az általános szeretet ünnepének ragacsos narratívája.

Arra viszont gondoltam, hogy szeretnék tartozni valaki máshoz is a családomon kívül, szeretném, ha nekem is lenne "barátom" - akkor így mondtuk. Nem tudom, miért, de pár évig ez kifejezett karácsonyi érzés volt. Valaki más, akivel valami újat, igazit, sajátot kezdhetek. Ez biztos olyan lányos dolog.

Mindemellett nem éreztem magam valami szívdöglesztőnek. Úgynevezett szépruhában, "szépen" megfésülve, néhány plusz kilóval, anyutól lopott harisnyában.

És mérges voltam. Dühösen takarítottam a szobámat, dühösen öltözködtem, dühösen segítettem. A szüleim lelkesedése pedig kissé nevetségesnek tűnt. Ez is bosszantott. Szégyenkeztem miatta, és ez megint csak feldühített.

- Rakj rendet a szobádban!

- Gyere drágám mézest sütni!

Emlékeztek a Hókirálynő meséjére? Amiben a gonosz törpe olyan tükröt készített, ami a szépet és jót eltorzítva, hibáit groteszkké nagyítva mutatta. Ez a tükör ezer és ezer darabra tört, és szilánkjai szerteszóródtak a nagyvilágban. Akinek a szemébe vagy a szívébe fúródott egy ilyen szilánk, az ennek a tükörnek a szemével látott, és a szeretet közönnyé és gúnnyá változott a szívében. A kisfiút, akivel ez megtörtént, barátja állhatatos szeretete mentette meg, és mintegy álomból ébredve visszakapta önmagát.

Régen nem gondoltam rá, de azt hiszem, ez egy kamasz mese.

Kissé gúnyosan figyeltem akkor a karácsonyi készülődést. Már nem volt csoda, és minden összement. Még a plafonig érő karácsonyfa is. Kellemetlen volt látni, hogy a szüleim mennyire foglyai a szerepeiknek: apám a boldog család ideájának, anyu a feltételek elvárt szintje teljesítésének, értsd: minden meglegyen. Közben érthetetlen módon örültek a programszerűen előkerülő karácsonyi lemeznek, és tervezték, hogy elmegyünk éjféli misére, miközben rég beletörődtek, hogy nem váltják meg a világot.

Ez az a pont, ahol szerintem talán egy jó szekér elé lehet fogi a kamaszérzelmeket. Ki kell engedni a lovakat a világba, hadd fussanak! Abrakolni a kamasz-idealizmust! Nem kell a jézuskázás és nem kell a szaloncukor (de a bicikli meg a telefon persze igen, a ruhákkal viszont csínján!), de az ostoba, kisstílű és gyarló világot talán meg lehetne javítani, vagy legalább felvilágosítni.

Emlékszem, a még kicsi Lotte és kicsi Szofi azt tervezték, hogy szenteste a Nyugati pályaudvaron fognak párizsis zsömlét és teát osztani, ami sokkal igazibb megünneplése a karácsonynak, mint otthon rosszullétig enni magunkat. Apu akkor gyorsan leintett, hogy dehogy fogok én ott mászkálni éjszaka, karácsonykor együtt a család, és különben is veszélyes. Nagyon mérges voltam rá. (Pedig apám volt, aki egyébként mindenkivel szóba állt, minden magányos öreget meghallgatott, és ő volt, aki szendvicset vitt mindig a kukázóknak.)

Talán ha most lenne egy bumfordi, hitetlen kamaszom, minden adventi vasárnapon adnék neki egy kisebb összeget, hogy költse el legjobb belátása szerint, de valaki másra. Vagy másokra. Idegenekre. Legyen ő az angyalkája valaki idegennek vagy félig idegennek.

Ha sütit sütnék, megkérném, hogy jöjjön, néhány mézeskalácsot készítsen ő is valaki másnak. Játsszon angyalpostát egy marék vaníliás kiflivel, pár szem szaloncukorral. Osztálytárs táskájába, zongoratanárnak, hajléktalannak, nem tudom, rábíznám.

Talán így.De mondjátok meg ti. Kinek van otthon mogorva kamasza?