Van-e köze az intelligenciának a politikai nézeteink cizelláltságához?

Szerző: FiloSzofi

A címben megfogalmazott kérdés onnan jutott eszembe, hogy majdnem írtam egy bejegyzést az utóbbi napok eseményei kapcsán, de aztán hagytam a fenébe.
Miért? Mert rájöttem, hogy a közlésvágyam mélyén az a hiú szándék lapul meg, hogy megmutassam, alapvető jobboldali beállítódásom mellett is képes vagyok a kritikai gondolkodásra, és közben elegáns találatokat is bevihetek a "másik félnek". Szóval csak sport lett volna, de nem volt hozzá elég ambícióm.
Majd írok talán enélkül a hiúság nélkül, ha jobban kikristályosodott a mondanivalóm retorikai győzelmen túli része. A győzelmet egyébként nem a jobboldalnak akartam volna kivívni (az nem nagyon menne), csakis magamnak, de vélhetőleg egy másik, nem célzott diskurzust nyitottam volna meg ezzel.

A 7. pontban meg eljutok addig, ami erre a blogra igazán nagyon tartozik.



Most arról beszélnék inkább, hogyan kapálózhatunk ebben a mélységesen destruktív közhangulatban afelé, hogy mi magunk ne legyünk a mindenoldali fröcsögés áldozatai. Nem tudom, ti hogy vagytok ezzel, de nekem meg kell küzdenem ezzel, a saját életminőségem érdekében. És ennek most az elvi része foglalkoztat, tartalommal töltse fel mindenki  maga, ne csússzunk el ezen a blogon a napi politikai csatározások banánhéján.

Félreértések elkerülése végett azért leírom, hogy nem az álságos maszatolás a célom, utálom azt a hozzáállást, hogy mindenkinek igaza van, meg csak a békesség számít, vagy minden politikus egyforma, az összes egykutya, meg hasonlók. Nem hiszem, hogy mindenki egyforma, és azt sem, hogy élesen leválaszthatjuk magunkról a "politikusokat", akkor sem, ha éppen nem szívesen politizálunk. Egész biztos nem véletlen, hogy olyan a politikai elitünk, amilyen, hiszen a politikai testnek az csak a feje. A politikai test pedig az ország.

Meggyőződésem, hogy vállalnunk kell hogy közünk van a fejhez, és a beszédhez, ami kijön a száján, mert abból a lélegzetből formálódik a mégoly artikulálatlan hang is, amit mi préselünk ki.

Elmondom, hol tartok most, aztán ha van kedvetek, vegyétek fel a fonalat:

1. A politikai hovatartozás nagy vonalakban családi örökség, legalábbis Magyarországon. Még akkor is, ha nem örököltünk konkrét pártszimpátiát, hogy hova fogunk kilukadni, az erősen kódolt. Igen nagy eseménynek számít, ha valaki radikális fordulatot hajt végre.
Csíra koromban nem értettem,hogy olyan okos és intelligens emberek, akiket tisztelek és elismerek, hogyan szavazhatnak olyanokra, akik...Picit később megértettem, hogy ők hasonlóan vélekedhetnek: "Értelmes ember amúgy, csak hát szegény mégiscsak egy korlátolt jobbos."

2. Az értelmiségtől, úgy általában nem sokat várhatunk, ha politikáról van szó, egészen primitív szlogenekkel képesek dobálózni a közönségességtől és közhelyességtől mégannyira undorodó elmék is. Sőt, nincs az a nagydoktori, ami megvéd a karizmatikus személy hatásától. Sokkal inkább egyéni habitus kérdése, ami sokkal mélyebben van, mint az évtizedeken át gyakorolt rendszeres gondolkodás. Ezért számomra régóta nem nyomatékosít álláspontot, hogy XY művész, tudós, stb az ügy mellé áll.

3. Az ember egyik legerősebb vágya a biztonságérzet. Van ennek természetesen egy anyagi oldala, de legalább ennyire fontos egy másik, lelki, érzelmi oldal, ahol a biztonságérzetet a megerősítés, elfogadás adja. Ennek egyik szelete, ami a politikában fogalmazódik meg (a többi részét a magán és közösségi kapcsolatainkban keressük.)
A politikai közösségtől azt várjuk, hogy egy közös identitást adjon. Ha ugyanis a saját világnézetem, saját múlt- és jövőképem radikálisan kisebbségbe kerül, akkor szinte a létjogosultsága kérdőjeleződik meg, vele együtt pedig én is szinte áttetszővé válok.
Véleményem szerint ezért lehetséges, hogy a legnagyobb egzakt szar közepén is képesek vagyunk címervitázni, és a legszélsőségesebb szalonképtelenséggel vádolni egymást (hazaáruló kontra diktátor, náci stb), és ezzel a vádaskodással is egymást vádolni.

illusztráció:

Amikor magamban felvázoltam egy sarkított modellt, hogy mi lesz, ha olyan politikai vezetés formálódik, aki egy szolid bokabillentéssel sarokba rúgja az én hagyományaimat és a többségi társadalom elkeseredettségében egy megemésztetlen gondolatokkal villogó tagadás mögé áll - akkor belém hasított a jeges félelem, hogy együltő helyemben hazátlanná válhatok. Ami persze hülyeség, de ezt csak a szobai  magányban olyan könnyű felismerni.
Aztán nagyon beszédes az egyik mini videóinterjú egy alkotmány ellen tüntetővel, aki arra a kérdésre, hogy miért van ott azt mondja, mert fél. Mitől? Hogy a gyereknek majd hittant kell tanulnia.

Ki-ki a maga szintjén fogalmazza meg a biztonságvágyát, hogy a világról alkotott képével ne maradjon egyedül.

4. Nincs kedvem beszállni a szimbolikus politizálásba, mert jelen közhangulatban teljes képtelenség, hogy az álláspontok közeledjenek. Van, aki pánikban van, ezért nem lehet vele beszélgetni, van akinek rövidtávú politikai, megélhetési érdek a félelemkeltés, és az indulatok szítása, velük azért nem lehet beszélni.

5. Iszonyú bizonytalansággal tölt el, hogy saját fejem után nem tudok véleményt formálni, mert baromira nem értek a gazdasághoz, ráadásul teljesen alulinformált is vagyok. Nem tudom, kinek hihetnék, mert nem tudom, ki az, aki elegendő információval rendelkezik, és objektív értékelést tudna adni.

6. Iszonyúan hiányzik az értelmes viselkedés.
Nem értem, a kormány miért nem kommunikál értelmesen. Én a helyükben majdnem élesben közvetíteném a helyzetet, értelmezném a döntéseimet. Értelmesen, nyíltan, őszintén tartalmasan. A hallgatás gyanús és aggodalmat keltő.
A legutóbbi miniszterelnöki interjún meg is sértődtem, mert nagyjából olyan szinten adott magyarázatot, mint a gagyi filmekben, amikor kilőtték aput, ég a ház, és anyu mélyen a gyerek szemébe nézve mondja, hogy "Nincs semmi baj, kicsim." Nem túl hiteles.

Az ellenzék meg azon dolgozik, hogy minél több külföldi lap írja meg, hogy Magyarország instabil formálódó náci diktatúra. Minél nagyobb a szar, láthatólag annál boldogabbak. Ez sem túl bizalomkeltő. Ajánlom nekik és mindenkinek Török Gábor írását, miszerint Orbánnál is rosszabb, ha nem sikerül országon belül megoldani a problémáinkat. A külföldet magunkra húzni, hogy kifüstölje a patást, sokkal veszélyesebb. Felelősségteljes viselkedést ott sem látok.

7. Következtetés: A testnek kell meggyógyítania magát, aztán hátha egyszer megváltozik a fej beszéde is.

U.i.: Végül teljesen elkanyarodtam a címben feltett kérdéstől, de ne haragudjatok, nem írom át újra az egészet, szerintem egy új címtől is elkanyarodnék a szerkesztés alatt:)