Riposzt: Okkuljatok!

Szerző: Fakirma

 Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én teljesen megcsömörlöttem a politikai perpatvaroktól, így aztán elkezdett érdekelni minden, ami nem politika. Talán ez magyarázza azt a mohóságot, amivel a Heti Válasz riportjára vetettem magam. Alapjáraton nem gerjedek a telejósokra, de Szőnyi Szilárdnak sikerült becserkésznie  egy igazán szórakoztató figurát (pontosabban saját bevallása szerint a jós cserkészte be őt). Fráter Azmona hithű okkultista, hivatalosan garantált sültbolond, pályaelhagyó telejós beszél a kulisszatitkokról, kellő sértettséggel, de minden orbán-gyurcsányozás nélkül, ami már önmagában véve is dicséretre méltó teljesítmény. Örömmel közlöm, hogy a politikai eliten kívül vannak mások is, akik kizsigerelik érzelmileg kiszolgáltatott és síkhülye embertársainkat!

Ehhez az állatfajhoz tartoznak a kapzsi, megélhetési jósok (eszetekbe ne jusson őket összekeverni az emberszerető, tudományos alapokon az emberiség javát akaró jós-szakemberekkel!), a kizsákmányoló kereskedelmi csatornák és a még ennél is gonoszabb telefontársaságok (ők egyébként tényleg a sötét erők szolgái: olyan telefonszámlákat küldenek a nevemre, amiket nem győzök itthon magyarázni). Fráter Azmona egy profi könnyedségével gyújt fényt homály-lepte agyunkban, én például már frankón meg tudom különböztetni a sarlatánt a valós okkultista szakembertől, de nem árulom el nektek, mitől döglik a légy, olvassátok el magatok, vagy éljetek továbbra is sötétségben!

Az ezo-izékben amúgy járatlan vagyok, valószínűleg azért, mert a Bika jegyében születtem, róluk meg még egy ovis is tudja, hogy földhözragadt, fantáziátlan, haszonleső tagjai a társadalomnak. Lelki sivárságom ellenére véleményem azért nekem is van misztihisztiről. Az eredeti forgatókönyvem szerint most következne egy kis értelmiségi sápítozás az emberi hülyeség határtalan voltáról, de lépcsőházunk takarítása közben új perspektívák nyíltak meg előttem. Miért is gondolom, hogy olyan elmebeteg dolog jóshoz fordulni, amikor nyakig ülünk a reménytelenségben? Embernek lenni igencsak idegőrlő tevékenység: hatalmasak és mindentudók vagyunk, aztán jön egy kis cunami, vagy egy ostoba vírus, s nekünk, világ urainak harangoztak. Nem beszélve a gazdasági világválságról, a férjünk ostoba, de hosszú combú titkárnőjéről, és a gonosz orbángyurcsányokról, akik egzisztenciális bizonytalanságba taszítanak bennünket. Ha gáz van saját bejáratú világmindenségünkben, a legpraktikusabb, amit tehetünk, hogy bizonyosságok után kapkodunk. A bizonyosság eszköze mindenkinél más. Én például a hosszúlépésre esküszöm, más doboz-szám szívja a cigit, pszichológushoz jár, templomba rohan, vagy a telejósda telefonszámát tárcsázza. Ne hőbörögjetek, nem gondolom, hogy a sarki kocsmában elinni az agyunkat ugyanolyan konstruktív megoldás, mint mélyen hívőnek lenni. Csupán azt állítom, ha nagyon meg vagyunk szorulva, elképesztő baromságokra vagyunk képesek. Egy kis hókuszpókusz igazán nem a világ vége, mentális immunrendszerünk megerősítéséhez pedig időnként kapóra jöhet. Elég sivár lenne az életünk, ha az emberiség minden misztikumra megorrolna, s be kellene érnünk Pitagorasz-tételével és a neurotranszmitterekkel. Szerintem az ezotéria a sok közül az egyik olyan kreatív eszköz, ami azzal kecsegtet, hogy mégis csak kordában tarthatjuk hepciáskodó sorsunkat.

Azt hiszem, majdnem mindegy, ki mivel enyhít a szorongásán. No nem mintha nem kapnék agyvérzést minden telejós pofától, ráadásul nyilvánvaló szélhámosság az egész, de hát ízlések és pofonok, állítólag akadtak olyan emberek, akik Zámbó Jimmyt szexis pasinak tartották, szóval ennyit az evidenciákról. És az is tuti, hogy létezik olyan lelkes, a másik ember felé nyitott jós, vagy okkultista szakember, vagy a fene tudja mi, aki többet tud segíteni, mint a szakorvosi rendelőben üldögélő unott pofájú klinikai szakpszichológus.

Ennyi bölcsesség után elmesélem nektek életem egyik legkedvesebb játékát. Volt egy időszak az életünkben, amikor a srácok minden nap egy kicsit elkéstek az iskolából, mert a rádióban pont háromnegyed nyolckor mondták el a napi horoszkópot, és mi feltétlenül hallani akartuk, mi vár ránk az előttünk álló napon. Délután, amikor iskola után begyűjtöttem őket, már az autóban megbeszéltük, kinek mi teljesült az aznapi jóslatokból. Így egy ideig a „Mi újság az iskolában? - Semmi” – elmés beszélgetések törlődtek hétköznapjainkból, s azóta se tudok annyi mindent fiaim társadalmi életéről, mint akkor, a jóslatos-időkben. Így lett a gagyi-horoszkóp életünk egy időszakának minőségi-idő-töltéses szeretetnyelve, de ez már a lelki zöldségek...